no

Heti Kimenő: Komolykodás rapperekkel és költőkkel a Kiskakason át

Október 4. Csütörtök

A Heti Kimenő indulása óta még nem volt alkalmunk animációs filmeket ajánlani, hát majd most, hiszen a Toldi moziban három napon át zajlik a Kiskakas fesztivál, ami valójában animációs filmnapokat rejt. Nyilván a nemlétező honi filmgyártásnak köszönhetően idén a középpontban inkább a szimpóziumok, beszélgetések és viták állnak, de azért akad majd animációs film is a csomagban, izgulni nem kell.

Október 4. Csütörtök +1

A Down Alapítvány huszadik születésnapján is azon melózik, hogy közelebb hozza a Down-szindrómás embereket az épekhez, így sztárokat toboroztak a Körcsarnokba, hogy csütörtökön délután fél hattól ők szórakoztassák az egybegyűlteket. A rendezvény ingyenes, a fellépők között megtalálható Rúzsa Magdi, Stohl András, Kozma Orsi, Kiki, Zoltán Erika, Nagy Adri, Katona Klári, Dukai Regina és még sokan mások, a felhozatal igen vegyes, nyilván, hogy mindenki megtalálhassa a neki legkedvesebbet.

Október 4. Csütörtök +2

Nem is említenénk, hogy ma este a Pál Utcai Fiúk játszanak a Zöld Pardonban, de ígértek jó sok régi számot, így remélem, felhallatszik majd a koncert, ha ne adj isten nem tudnánk elmenni. Például ez:

Október 5. Péntek

Irány a szabadba, ha nincs is időnk messzire menni, érdemes kiugrani az Állatkertbe, az Állatszeretet Fesztiválra. A rendezvény egy álló héten át tart, tehát ha csak tehetjük, menjünk hétköznap, akkor kevesebben vannak, bár az Állatkert amúgy sem kicsi, ha még a Vidámparkot is hozzácsapják, kész szavanna lesz, úgyhogy elférünk. Az idén először ezen a néven hívott eseményen kiemelt figyelmet kap a Magyar Madármentő Alapítvány, a programok között szerepel a pelikánetetés, óriáskígyó simogatás, majomparádé, és gorilla bemutató is.

Október 5. Péntek +1

Ha az állatoknál sokkal jobban szereti a zenét, vagy csak magukat a hangszereket, akkor önnek találták ki a Hangfoglalás fesztivált, ami október hetedikéig tart. Idén is a Symában lesznek a programok, ám most végre mindhárom csarnok rendelkezésükre áll, így külön-külön térbe kerülnek a teljesen csendes, a félhangos és a koncerthangerővel zajló események és kiállítók, ami nyilván azt jelenti, hogy nem fog az ember megbolondulni a ricsajtól. Vagy de.

hang

Október 6. Szombat

Szombat kora estére kifejezetten ideális program, és az éjszaka bevezetésére se rossz a Paint up! Visualpower virtuális épületfestő verseny, ahol életre keltik a Műcsarnok homlokzatát. A rendezvény minden bizonnyal látványos, és mivel egyben verseny is, így eredményhirdetés is lesz, lehet izgulni a nyertesért, vagy épp egyet nem érteni a zsűri döntésével.

Október 6. Szombat +1

Koncertre még nem is mentünk a héten, pedig már szombat van, így aztán, ha eleget gyönyörködtünk a vizuálisan életre kelt Műcsarnokban, le lehet ugrani a Duna partra, az A38-on ugyanis Hidden Orchestra koncert lesz, akiket hallgatni "hatalmas és nagyszerű élmény", mi akkor nem is igen vitatkoznánk ezzel, tessék elmenni és eldönteni.

Október 7. Vasárnap

A hét utolsó napján hallgassunk frappáns verselőket a Trafóban, ahol az első országos Slam Poetry bajnokságot rendezik, ezt az önálló műfajjá érett verses vetélkedőt, ahol rapperek és költők mérettetnek meg. A téma adott, a terjedelem szabályzott, amúgy lehet menni, próbálkozni kéthetente csütörtökönként is, ha az ember nem akar rögtön nekifutni az European Poetry Slam Network döntőnek, hiszen erre jut el Belgiumba a vasárnapi verseny győztese.

Október 8. Hétfő

A hétfő és a kedd is az irodalomé, Vámos Miklós pedig megint írt könyvet, a Szitakötőt, amit hétfőn este hétkor mutat be a Nyugati téri Alexandra könyvesházban. A szerzővel Bornai Tibor beszélget, akivel állítólag mostanában együtt zenélnek. Itt az esély dedikáltatni a példányt.

vamos640

Október 9. Kedd

A költő is ember, és ezt most be is mutatja két rendhagyó irodalmi est keretében az egyik, a Versek szódával! című előadás, ami a Thália Színház Új Stúdiójában kezdődik este hétkor. Az előadás a Café Budapest Fesztivál keretein belül próbálja meg feltárni, valójában kik is írják ma a verseket. Aki azt feltételezné, hogy ez csak egy író-olvasó találkozó, azt azzal vigasztalják, hogy hallhatók a poémák megzenésített változatai is, a képvetítések ráadásul afféle összművészeti eseménnyé emelik az esteket.


Október 10. Szerda

Orgonazenére fogékonynak melegen ajánljuk a Müpa programját, hiszen ma este Jean Guillou ül a hangszer elé, hogy bemutassa, mi mindent lehet kihozni egy orgonából. Az előadás címe Alice orgonaországban, és senkit ne tévesszen meg a művész komoly ábrázata, ez valahogy elkerülhetetlen velejárója a komolyzenének.

mupa
Mustra