5 értelmes program a hétvégére

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nemzetközi Bogár-találkozó, régi magyar filmek, fesztivál Tatán és Balatonfüreden a hétvégére.

Ha nincs kedve a Volt Fesztiválhoz, és az EFOTT is hidegen hagyja, ám mégis csinálna valami érdekeset a hétvégén, akkor mi ajánlunk öt programot is, hátha megtalálja a számítását.

Fotó: Wikipedia Commons

Szentendrei Teátrum Nyár

Szentendrén június 29-től augusztus 26-ig

Szentendre nyári fesztiválját 53. alkalommal rendezik meg, érthető módon ez a város legnagyobb kulturális rendezvénye. Igazi összművészeti fesztivál, amely június végétől augusztus végéig a művészet valamennyi műfajában változatos programot kínál mindenkinek. A programsorozat gerincét az 1969-ben alapított Szentendrei Teátrum előadásai jelentik. Idén is lesznek zenés, prózai és táncszínházi vendégelőadások. A fesztivál programjában színházi előadások – köztük öt bemutató – és koncertek szerepelnek. A részleteket a fesztivál honlapján találhatják.

Bevezetés a Magyar Filmművészetbe

Budapesten az Örökmozgó moziban, Erzsébet krt 39. június 29-től július 1-ig

Jegyár: 1200 forint,  bérlet 5000 forint (5 filmre)

A Magyarhangya válogatott nekünk olyan filmeket, amiket érdemes megnéznünk. A válogatás közel 40 évet ölel fel a magyar filmművészetből, ismert rendezők kevésbé ismert alkotásait vetítik eredeti kópiáról angol felirattal. Terítékre kerül a tiltott szerelem, a politikai elnyomás, a nyugtalan ifjúság, a reménytelen házasság és az állandó lázadás is.

Június 29-én, pénteken

18:00 Megáll az idő – Gothár Péter rendezésében (1982)

20:00 Moszkva tér – Török Ferenc rendezésében (2001)

Június 30-án, szombaton

18:00 A tanú – Bacsó Péter rendezésében (1969)

20:00 Kontroll – Antal Nimród rendezésében (2003)

Július 1-jén vasárnap

18:00 Nyócker – Gauder Áron rendezésében (2004)

20:00 Taxidermia – Pálfi György rendezésében (2006)

XXI. Országos VW Bogár Találkozó

Gárdonyban a Sport Beach-en június 29-től július 1-ig

A Volkswagen Bogarak gyűjtői gárdonyban fesztiváloznak, a három napba belefér LEG-LEG-LEG verseny, bogaras futam, bogaras ügyességi verseny, vízibicikli gyorsulási verseny, póker verseny, esti-éjszakai házibuli. A szervezők nem csak gyűjtőket és Bogár-tulajdonosokat várnak, hanem mindenkit, akit érdekel ez a kisautó, vagy éppen ráér. A részletekről a fesztivál honlapján tájékozódhat.

Víz, Zene, Virág Fesztivál

Tatán június 29. és június 1. között

19. alkalommal várja a látogatókat Észak-Dunántúl legnagyobb nyári családi rendezvénye, a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál. A könnyűzenei fellépők közt lesz idén a Csík Zenekar, a Kerekes Band, vagy éppen a Zagar és az Intim Torna Illegal. Lesz ott többek között hangszersimogató, zenebölcsi, ugrálóvár, népi játszóház és különböző gyermekelőadások is. A hagyományos kirakodóvásár helyszínei a Várkanyar és a tóparti sétány lesznek, az Öreg-tavon pedig sportesemények és bemutatók - köztük a megszokott sárkányhajók, a látványos repülőshow és a tűzijáték - várják a látogatókat. A Víz, Zene, Virág Fesztivált a gyermekek ingyenesen látogathatják, felnőtteknek a három napra szóló belépőjegy ára 500 forint. A fesztivál részletes programját és további információkat a rendezvény honlapján találhatnak az érdeklődők.

Papsoka templomrom
Fotó: muemlekem.hu

Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Balatonfüreden július 1-től 8-ig

2012-ben tizedik alkalommal rendezi meg Balatonfüred Város Önkormányzata a Balatonfüredi Művészeti Fesztivált. A rendezvénysorozat július 1-8-ig tart. A programsorozat alatt a kultúra számos területét képviselő művész lehetőséget kap a bemutatkozásra. A húzónevek: Udvaros Dorottya, Dés László és Cserhalmi György. Zenél többek között Horváth Kornél, Rúzsa Magdi, a Parno Graszt. A Papsoka templomrom lesz a színházi előadások helyszíne. A részleteket a fesztivál honlapján találja.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.