Ma 70 éves Sir Paul McCartney

Sir Paul McCartney 1942. június 18-án született Liverpoolban. A XX. század egyik legnagyobb zenei ikonja elsősorban a Beatlesből ismert. A legendás együttes feloszlása után a Wings zenekar tagjaként állt színpadra, majd szólókarrierbe kezdett. És ma ünnepli a 70. születésnapját.

Paul McCartney 1973-ban
Paul McCartney 1973-banEvening Standard

McCartney John Lennonnal 1957. július 6-án találkozott egy templomi rendezvényen, ahol Lennon The Quarrymen nevű zenekarával lépett fel. McCartney hamar a zenekar gitárosa lett. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk iskolatársa, George Harrison harmadik gitárosnak, valamint Stuart Sutcliffe basszusgitárosnak, Pete Best pedig dobosnak. 1960-ban Sutcliffe Beatlesnek nevezte át a zenekart, de 1960 novemberében kilépett a csapatból, így vette át a helyét McCartney, és lett ő a Beatles basszusgitárosa.

Lennonnal jó barátok voltak, sok Beatles-dalt dalt is közösen írtak: összesen 27-et szereztek együtt. „McCartney egyik legjobb dala a sokszor feldolgozott "Yesterday". Azt állítja, hogy a dallam álmában jutott eszébe, és abban sem volt biztos, hogy tudat alatt nem lopta-e valahonnan. Az eredeti cím "Scrambled Eggs" (Rántotta) volt, a szövege: „Scrambled eggs / Oh my baby, how I love your legs”.” – írja a Wikipédia. A Beatles népszerűségének csúcsán McCartneyt tartották a legjóképűbbnek a négy gombafejű közül, mégis ő volt az utolsó, aki megnősült. Linda Eastmant 1969. március 12-én vette feleségül, és miután örökbefogadta a nő előző házasságából született lányát, a hétéves Heathert, még további három gyermekük született: Mary (1969-ben), a ma már elismert divattervezőként működő Stella (1971-ben) és James (1977-ben).

A Beatles 1970-ben oszlott fel hivatalosan, McCartney pedig nejével, Lindával még ebben az évben megalapította a Wings zenekart, ami a 1970-es évek egyik legsikeresebb rockzenekara lett. Pályafutásuk filmes csúcspontja az 1973-as James Bond-film, az Élni és halni hagyni betétdala, a Live and Let Die, ám 1980-ban feloszlottak. Ugyanebben az évben McCartney-t letartóztatták Japánban marihuána birtokálásáért, amiért 9 napig ült, majd kiutasították az országból. Állítólag ekkor tette le a drogokat örökre. 1997. március 11-én McCartney-t II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, ettől fogva a hivatalos megszólítása Sir Paul McCartney.

Linda McCartney 1998-ban mellrákban elhunyt, halálát McCartney nehezen dolgozta fel. 2002-ben azonban ismét megnősült, de házassága Heather Millsszel mindössze négy évig tartott: 2006-ban már nem éltek együtt, 2008-ban pedig egy emlékezetesen botrányos válóperrel végleg különváltak. E házasságból született 2003-ban McCartney ötödik gyereke, Beatrice Milly. 2007-ben aztán Sir Paul megismerkedett Nancy Shevell amerikai üzletasszonnyal, akit 2011 októberében vett feleségül.

Sir Paul McCartney azóta sem pihen, a mai napig turnézik, ír és fest is. 2012. június 14-én mutatták be a zenész tiszteletére készült Beatles-viaszmásokat a New York-i Madame Tussauds Múzeumban. És idén nem csak az ő születésnapja lesz kerek: ősszel lesz ötvenéves a The Beatles első slágere, a Love Me Do, ami 1962 októberében szólalt meg először.

Aki kíváncsi arra, hogyan is él tovább a Beatles-kultusz az interneten, annak ajánjuk a következő mikroblogot, amelyen számos fotót, videót talál a zenekarról.

Oszd meg másokkal is!
Mustra