Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jana Dobreva kortárs bolgár író darabját a Homokpuzzle címmel péntektől láthatja a közönség a budapesti Szkéné Színházban. A történet négy karakterében, életkorában teljesen különböző ember drámáját mutatja be. Mindezt egyáltalán nem hétköznapi módon.
A darabot a FÜGE és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépületének második emeletén található színházban, a Szkénében mutatta be március 23-án. Ahogyan eddig sem csalódtunk a Szkéné színpadán látott darabokban, úgy most sem kellett. A büfében várakozva egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy mind viselkedésében, mind öltözködésében igen csak harsány fiatal szőke lány elkezdett ordibálni telefonálás közben. Nem voltunk sokan, csak néhány fotós, egy-két újságíró, és a szervezők. Össze is néztünk a fotósokkal, vajon hülye ez a csaj, vagy mégis mi a fenét csinál.
Játszott. A büféből berohant a színpadra, ott folytatva őrjöngését. Így kezdődött a darab, elég rendhagyó módon. Gyorsan megittuk a kávénkat és már futottunk is a terembe helyet vadászni. A cifra harisnyás harsány molett szőke lány Jankovics Anna, aki az egyetemista lány szerepét játszotta a darabban. Csapkodott, ordibált, úgy rontott végig a színpadon, mint egy tarka buldózer. A színen ekkor félhomály volt, a minimális díszletből nem sok látszott, de a szőke babaszerű Jankovics játéka beborította az egész színpadot, nem kellett oda se fény, se semmi. A padon azonban ült valaki, egy kalapos nő, akitől az ordibálva telefonáló szőke lány nagyon megijedt, el is tűnt a színről. Az elegáns nő nem akart mást, mint egyedül ülni a sötétben, ennek az óhajának hangot is adott. A magába forduló, szorongó, kényszeres nőt Moldvai Kiss Andrea alakította, aki a Radnóti színház tagja volt korábban, ma már szabadúszóként dolgozik. Nem sokkal ezután felbukkant virágos ingében az anya szerepét alakító Bánsági Ildikó (aki az Új Színház tagja 1998 óta) egy teletömött bőröndöt vonszolva maga után, nyögdécselve, jajgatva. Bánsági amellett, hogy számtalan színi előadásban és filmben is játszott, egyike azon szinkronszínészeinknek, akinek a nevét mindenki ismeri.
Az anyát alakító Bánsági rögtön lecsapott a kalapjába, kabátjába burkolózó finom hölgyre. Ismeri mindenki azt az embertípust, akit egyszerűen nem lehet lerázni? Persze, mindenki ismeri. Olyan, akinek hiába mondja az ember, hogy egyedül szeretne lenni, nem hagyja békén, az csak olaj a tűzre, még jobban le akarja foglalni az embert. Okoskodik, harsány, idegesítő, legszívesebben agyonütnénk egy százasszöggel kivert péklapáttal. Bánsági tehát a mindenbe belekotyogó, rettenetesen idegesítő neurotikus anyát alakította, ami már az első pillanatban kiderült, ám amikor feltűnt kezdetben némának és begyógyszerezett hitt lánya a színen, akkor még az is kiderütl, hogy nem csak emberként baromi idegesítő, hanem anyának egyenesen csapnivaló. A lány, akit Simkó Katalin játszik Moldvai Kisshez hasonlóan szintén szabadúszó, korábban a Maladype és a Forte társulat tagja volt. Simkó nem csinál mást, csak ül, kötöget, néha megpróbál rágyújtani, puzzle-özik. Nem tudunk róla szinte semmit, csak annyit, hogy anyja „törődése” megfojtja.
Adott tehát ez a négy nő: az anya, a lány, a nő és az egyetemista lány. Az ő történetük egy váróteremben játszódik. Mind a négyen oda igyekeztek, ott várnak. Várnak valakire, talán egy pszichológusra, vagy egy természetgyógyászra, egy kuruzslóra, talán egy apára, vagy csak egyszerűen a megváltásra, a feloldozásra, a megtisztulásra, hogy tiszta lappal kezdhessenek. Mindannyiuknak élete kisiklott, vakvágányon dagonyáznak az életnek nevezett mocsárban. A nő, aki szürke verébként magába zárkózva ül a padon, egy bírónő, aki letagadja saját anyját, és még a temetésére sem akar elmenni. Frusztrált, nincs egy szabad pillanat az életében, nem tud pihenni, nem tud kikapcsolni. A Bánsági által színre vitt anya pedig elvesztette élete szerelmét, és ezt nem tudja feldolgozni. Hiába hangoztatja, mennyire szereti az életet, hamarosan kiderül,ennek épp az ellenkezője igaz, öngyilkos akar lenni.
A lány, aki kezdetben némán puzzle-özik, és hibbantnak hisszük, teljesen normális, csak anyjára akar vigyázni. Nem ő a beteg, nem ő szorul segítségre, hanem kotnyeles és idegesítő anyja. A lány, annak ellenére, hogy anyja semmibe nézi, mégis nagyon szereti, annyira, hogy képes feláldozni saját életét az övéért. Az egyetemista szőke, aki buldózerként gázol át a színen, és az embereken, nem más mint egy magányos lány, aki egyszer 26 évesnek, máskor 28-nak mondja magát. Nincs semmije, senkije. Csak a harsány természete. A megoldást ő is keresi.
A várakozás során mindenki megváltozik, mindenki átalakul, olyan interakciók jönnek létre, olyan párbeszédek tanúi lehetünk, amik során a szereplők személyisége úgy bomlik ki, mint a nárciszok a kertemben, lassan és egyre intenzívebben. A kérdésekre választ kapnak a szereplők, választ kapunk mi is. Nem vagyunk egyedül, a pénz és a karrier nem minden, telefonálni pedig csak halkan telefonáljuk, és ne csapjuk magunkra a WC-ajtót, mert kieshet a kilincs. A Homokpuzzle című darabot Jana Dobreva bolgár szerző írta, Hadzsikosztova Gabriella és C. Nagy István fordította, Király Attila rendezte. A darabot megtekinthetik április 2-án, és 21-én 20 órától a Szkéné Színházban. Nézzék meg, érdmes!
