Ezekkel a filmekkel kezdte az évet a magyar

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Táncoló pingvinek, Adam Sandler kétszer, Holmes és Watson, és persze a rengeteg nyál meg az ezredszerre lerágott csontok a tízes listán.

A filmforgalmazók listája szerint a következő filmeket nézték a legtöbben Magyarországon január első hetében:

1. Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték

Az újragondolt Sherlock Holmes film rég várt folytatását nézték meg a legtöbben, ami nem véletlen, hiszen 2012. január 5-ei bemutatóját hatalmas várakozás előzte meg. A híres detektívnek (Robert Downey Jr.), valamint katonaviselt segédjének és hű barátjának, Dr. Watsonnak (Jude Law)  Anglia mellett már az egész világot meg kell mentenie Moriarty professzor (Jared Harris) ármánykodásától. A filmben nem csak a szereplőgárdára, hanem a látványra sem sajnálták a pénzt. A robbantások, a verekedés a strassbourgi katedrálisban, az angliai vonatokon és a német erdőkben elképesztően hatásosak. Holmes nagy szerelme, Irene Adler ismét felbukkan a filmben, továbbra is Rachel McAdams alakítja. A filmet a bemutató óta 110.559-en nézték meg, ezzel 136 és fél millió forint bevételhez jutattva a mozikat.

2. Jack és Jill

Nem igazán értjük, hogy Al Pacino miért vállalta el ezt a szerepet, azt pedig még kevésbé értjük, hogy Hollywoodban még nem jöttek rá arra, hogy Adam Sandler egy idegesítő, tehetségtelen ripacs. Egy kollégám azt mondta, hogy ne aggódjak, mert ott is tudják ezt, csak azért játszhat ez a paprikajancsi, mert zabálják a filmjeit. Kétségtelen, nem véletlenül került fel a január eleji legnézettebb filmek listájának 2. helyére. A filmben Jack (Adam Sandler) és lány ikertestvére Jill (Adam Sandler) testvérharcát láthatjuk agyonkoptatott poénokkal, dögunalmas klisékkel. A filmet megdöbbentő módon mégiscsak negyedannyian nézték meg, mint a Sherlock Holmes második részét: 25 ezren váltottak jegyet, hogy láthassák Adam Sandlert és Adam Sandlert, szóval a jelek szerint Amerikának igaza van.

3. Táncoló talpak 2. 3D

Az összes pingvin gyönyörűen énekel, kivéve a kis Topit. Ő inkább sztepptáncol, és szeretne megtanulni repülni.  Amikor váratlan és ijesztő események rengetik meg az otthonos jégtáblákat, Topi az, aki egyetlen seregbe szervez minden pingvint, és a környék összes lakóját - a hatalmas elefántfókától az egészen kicsi rákocskákig - a szövetségesükké teszi, sőt, végül az élére is áll a bátor és dalos kedvű társaságnak. A kedves kis animációt majdnem 17 ezren nézték meg január elején.

4. Csizmás, a kandúr 3D

Jóval azelőtt, hogy találkozott volna Shrekkel, a legendás Csizmás Kandúr hősies utazásra vállalkozik: összefog az okoskodó Tojás Tóbiással és a dörzsölt Puha Praclival, hogy ellopják a híres aranytojást tojó ludat. Aki szerette a Shreket, annak érdemes a Csizmás, a kandúrt is megnéznie, amire január első felében csaknem 15 ezren váltottak jegyet

5. Mission: Impossible - Fantom Protokoll

Tom Cruise idén lesz 50 éves, de még mindig úgy ugrál a tetőn, a mozgó kocsikon, mint kezdő szcientológus korában. „Az Impossible Mission Force-ot leállítják, amikor felmerül a gyanú, hogy közük van egy globális terrorista összeesküvéshez. Beindul a Fantom Protokoll, és Ethan Huntnak (Tom Cruise) és új csapatának be kell épülnie, hogy tisztára mossák a szervezet nevét. Nincs segítség, nincsenek összekötők, fű alatt kell akcióba lépniük. Ennél durvább és ennél intenzívebb küldetést még senki sem látott”– olvashatjuk az ajánlóban. A durva és intenzív küldetésre csaknem 14 ezren voltak kíváncsiak.

6. Szilveszter éjjel

Tagadhatatlanul sikeres vállalkozás volt ennyi nagy nevet egy filmbe belezsúfolni: Robert De Nirót, Michelle Pfeiffert, Ashton Kutchert, Katherine Heiglt, Jessica Bielt, Sarah Jessica Parkert, Hilary Swanket, sőt még Jon Bon Jovit is sikerült megszerezniük. A romantikus vígjátékban minden megtörténik, ami szilveszter éjjel megtörténhet az emberrel: csupa nagy kezdet, bátortalan újrakezdés, happy end, átverés és vallomás, remény és csalódás. A Valentin nap rendezőjének,  a dátumfetisiszta Garry Marshallnak az új filmjét azoknak ajánljuk, akiket éppen most dobott ki a pasijuk. 11 ezren váltottak jegyet erre a filmre.

7. A legsötétebb óra 3D

A zs-kategóriás katasztrófafilm Moszkvában játszódik. Néhány amerikai és angol fiatal bulizgat nyugodtan, amikor elmegy az áram, és megjelennek az idegenek, akik nem igazán barátságosak, elkezdik pusztítani az embereket. A hajsza során a főhősök egy metróalagútba menekülnek, ahol 5 napig dekkolnak, de végül, nahát, mégis megmenekülnek, sőt még a világot is megmentik!!!4! Ezt a csodálatos alkotást 6300-an nézték meg január első felében.

8. Alvin és a mókusok 3.

A gyerekkori rajzfilmekből (és az előző két mozifilmből) ismert három mókusfiú és három mókuslány újabb kalandjait ismerhetjük meg. Ezúttal egy luxus óceánjárón utazva zátonyra futnak (mit keres hat mókus egy ócenájárón?!?!), majd egy lakatlan szigeten kötnek ki. Lazán veszik, táncolnak, énekelnek, nem pánikolnak, és milyen igazuk van, hisz végül természetesen megmenekülnek a lakatlan szigetről. A mókusok történetére majdnem 8 ezren voltak kíváncsiak. 

9. Életrevalók

A francia vígjátékban az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két nagyon eltérő világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán ebből az elsőre halálra ítéltnek tűnő kapcsolatból meglepetésszerű barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. Az Életrevalók csaknem 5 ezer embert ültetett a vászon elé.

10. S.O.S. Love

Hujber Ferenc, Árpa Attila és Szinetár Dóra mellett Daryl Hannah és Billy Zane is szerepel a filmben, de ez attól még mindig az S.O.S. szerelem! című 2007-es romantikus vígjáték folytatása, és mint ilyen, a története lapos, kiszámítható, és rettenetesen életszerűtlen. De legalább a reklámok szerelmeseinek biztosan tetszeni fog, hiszen töménytelen mennyiségben láthatunk benne termékmegjelenítést. „A főszereplő egy orosz milliomos csemete, aki balettezni tanult, ám amikor anyja meghalt, hirtelen darkos-nihilista, meztelenmacskával otthon fetrengő, unatkozó liba lesz belőle. Adott a lány bátyja, aki csupa jóindulatból hajlandó lenne egy millát leperkálni – naná, hogy dollárt – azért, hogy a csajt összehozzák egy sorozatsztárocskával – természetesen a spontaneitás látszatát megőrizve. Megkeresi a már jól ismert ügynökséget, és itt kezdődnek a bonyodalmak, amelyek végén – naná – ott a boldog vég”– ajánlgatja a Port.hu. A filmre 3 ezren váltottak jegyet január elején.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Világom mozi film top10

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.