Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A túlsúlyuk és egészségük miatt aggódó japánok körében pillanatok alatt divathellyé vált Tokió új étterme, ahol a betérők kis adag ételeket kapnak és még ingyenes táplálkozási tanácsokkal is ellátják őket.
Metabo. Egy szó, amit borzongva, de egyre gyakrabban használnak Japánban. Azt jelenti, hogy valaki túlsúlyos.
Korábban ez nem igazán jelentett probléma sem Japánban, sem általában az ázsiai országokban. Amióta azonban arrafelé is meghonosodtak a nyugati étkezési szokások, a hozzájuk kapcsolódó ételekkel és éttermekkel, azóta egyre többen küzdenek súlyproblémákkal.
Márpedig a Japánok talán még az európaiaknál vagy az amerikaiaknál is komolyabban veszik a fogyókúra-kérdést, hiszen kultúrájukban mind az esztétika, mind az önfegyelem nagyon nagy szerepet játszanak.
Ezt az irányzatot használta ki egy néhány hete, Tokióban nyílt új étterem, a Tanita Shokudo. Mivel az étterem weboldala csak japánul érhető el, az információkat a Japan Trends blogon megjelent cikknek köszönhetjük. (Amit egyébként mindenkinek nagyon ajánlok, akit érdekel a modern Japán, vagy üzleti tervei vannak arrafelé.)
A Tanita Corp. egyébként konyhai mérlegeket és fitnesz vonatkozású termékeket gyárt (különböző szofisztikált személymérlegeket, amelyek testzsír-százalékot és egyéb általános erőnléttel kapcsolatos adatokat mutatnak meg), az élelmiszeriparhoz nemigen van közük.
Legalábbis így volt ez addig, amikor egy marketingakció részeként el nem készítettek egy szakácskönyvet, amelyben csupa 500 kalória alatti fogás szerepelt, mégpedig olyanok, amelyeket a cég saját irodaházának éttermében fogyaszthattak a munkatársak.
A könyv hatalmas siker lett, ezen felbuzdulva döntött úgy a cég, hogy megnyitja első éttermét. A modern belső kialakítás egyszerűen a cég irodaházában található étkezdének másolata, és a menüválaszték is tulajdonképpen egyféle. (Ami azonban sok apró kis fogásból áll.)
Be lehet fizetni egyheti, vagy csupán egy napi ebédre is, a lényeg hogy kizárólag egészséges, és 500 kalória alatti fogásokból lehet válogatni, olyanokból, amik a szakácskönyvben is szerepelnek.
Az igazán egyedülálló azonban nem ez, hanem az, hogy a betérőt dietetikusok vigyázó szeme, és műszaki segédeszközök óvják meg az esetleges túlkapásoktól.
Nem mondom, biztosan szívesen kipróbálnám, ámde mégis kissé bizarrnak találom, hogy minden asztalon egy kis időmérő, és egy konyhai mérleg várja a vendégeket. Utóbbi azért, hogy a vásárló ellenőrizhesse, valóban a számára ideálisnak előírt 10 deka rizst tette-e a tányérjára. Előbbi pedig azért, hogy be lehessen állítani rajta az ebédeléssel ideálisan eltöltendő 20 percet. (Azt jó volna tudni, hogy vajon ha rajtuk múlna, akkor annál hosszabb, vagy rövidebb időt töltenének a Japánok az ebédeléssel, de sajnos a cikkből erre nem derül fény.)
A dietetikus meglátogatása szerencsére nem kötelező, de legalább ingyenes. Közvetlenül az étterem bejáratánál van a tanácsadó szoba, ahová egy rövidke bejelentkezési lap kitöltése után szólítják az érdeklődőket. A cikk írója nehezményezte, hogy a szoba minden fala üvegből van, így a kíváncsibb ebédelők kedvükre találgathatják, hogy vajon milyen elrettentő dolgokat tudott meg rossz táplálkozási szokásairól a dietetikus által éppen ízekre szedett delikvens.
A Tanita az étteremmel új irányba, az egészséges ételek piacára nyitott, ami Japánban még felfelé ívelő, számtalan piaci réssel bíró terület. Az első napok sikere után sokan valószínűnek tartják, hogy több hasonló koncepciójú étterem is nyílhat a közeljövőben.
A cikkben látható képekért köszönet Tanita Shokudonak
