A bolgár Baywatch és a szent sziklák

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bulgária tele van hegyekkel, igaz, ez a tény nyaranta maximum a legelvetemültebb túrázókat lelkesíti. Persze akinek nem elég, hogy pirosra sül a Fekete-tenger partján, a legextrémebb vízi sportok közül kereshet testhezálló aktivitást.

Vendégváró túra erős idegzetűeknek

Hosszú évek óta ismerkedem Bulgáriával, mégis meglepett a tény, hogy bár az ország idegenforgalmi bevételének nagy részét a tengerpart hozza, jelentős a kulturális-, és a síturizmus is. Az én első élményem az ország fővárosához, Szófiához kötődik. A helyiek próbára tették akaraterőmet, és megmutatták nekem a 2290 méter magas Vitosát, amelynek lábánál elterül a bolgár főváros. Rettentő hideg tél volt, ezért vendéglátóim vastagon beöltöztettek síruhába. Úgy néztem ki, mint egy Michelin baba, majd órákon keresztül másztam felfelé, amíg elértem a Cseren Vrch-t, azaz a Fekete csúcsot. Szívem szerint már fél óra után feladtam volna a küzdelmet, de úgy éreztem, meg kell mutatnom a bolgároknak, hogy a magyar lányokat kemény fából faragták. Azóta sem gyakorlom a hegymászást, de egy biztos: a bolgároktól nem sajnálta a Jóisten a gyönyörű természeti látnivalókat.

Fekete pályák és rózsaolaj

Ezt az országot rengeteg hegy szeli át, itt terül el a Balkán hegység, a Rila, a Pirin, a Strandzsa, és a Rodope is, emellett Bulgária kitűnő sípályákkal is dicsekedhet. A gyönyörű hegyek azonban nemcsak síelésre alkalmasak, de a kulturális turizmus legfőbb pillérei is. Ezek között szerepel a híres Rilai kolostor, ahol ma is szerzetesek élnek, és a Kazanlak, ahol a rózsa völgyekben feldolgozott rózsaolajjal találkozhatnak az oda látogatók.

A helyi Stonehenge

A gyönyörű homokos tengerpart tehát csak az egyike az ország látnivalóinak. Az egyébként négyezres lakosú Primorsko becslések szerint naponta hetvenezer turistát fogad be.

Galéria ikon

8

Galéria: A bolgár Baywatch és a szent sziklák
Fotó: dívány.hu

A tengerparti turizmus látnivalóinak legfőbb eleme az országban a világörökség részeként számon tartott Nessebar, amely faházaival, és gyönyörű kikötőjével várja az érdeklődőket. Már az oda út is élvezetes, hiszen a legtöbben hajóra szállva közelítik meg az óvárost. Szinte minden tengerparti településről indulnak hajók Nessebarba, sőt a tengeri járművel akár Isztambulba is eljuthat a kíváncsi turista, a híres török város ugyanis körülbelül háromszáz kilométerre fekszik a bolgár tengerparttól. Primorsko egyik legszebb pontja a bolgár Stonehenge néven híressé vált ötezer éves Beglik Tash. A vulkáni képződményt a trákok munkálták meg, és nekik köszönhetően gyönyörű sziklákat láthat az, aki nem sajnálja az időt és az energiát, hogy másfél kilométert gyalogoljon ezért a látnivalóért.

Törölközőn átfordulástól az ejtőernyőzésig

Sosem voltam az a sportos típus, ezért tengerparti nyaralásaim során a testmozgásom rendszerint kimerül a törölközőn viszonylag kis sebességben való átfordulásban, a forró homokban futásban, a tenger hullámain való lebegésben, a parti vízi mentős fiúk nézegetésében, és az esti főutcán való kirakatnézésben, ám ha nagyon megerőltetem magam, egy vízibiciklizésre talán rá lehet beszélni. De ez én vagyok. Vannak, akik velem ellentétben aktívabbak, ezért nekik is tudom ajánlani a bolgár tengerpartot, ahol semmi sem hiányzik annak, aki szereti a vízi sportokat. A legnépszerűbbek között a sárkányrepülőzés, a banánozás, az ejtőernyőzés, a vízisí, a jet ski, a surf, a kitesurf, és a vitorlázás szerepelnek. Primorskoban felépítettek egy aqua parkot is, amelyben nagyon jól szórakozhatnak a családok, és az árai jóval alatta maradnak az otthon megszokottnak. Aki tehát megfizethető áron, és jól akarja magát érezni ebben az országban, nemcsak az ételeiért, és a tengerpartjáért utazhat ide, de az aktív kikapcsolódásért is.

Bánfalvi Laura

www.bulgarianyaralas.hu

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.