Zsákfaluban boroztunk a vadőrrel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meglepő élmény egy nagyvárosi embernek, ha elutazik egy zsákfaluba, és ismeretlenül a házába hívja borozni a vadőr. Új sorozatunkban szokatlan és időnként szürreális magyarországi utazásainkról számolunk be.

Elérkezett az évnek az a része, amikor már kedden azon gondolkozom, hova meneküljek a hétvégére az elviselhetetlen belvárosból. Szerencsére mindig kitalálok valamit, így volt ez most is, amikor a Bükk lábánál lévő zsákfaluba utaztam többedmagammal.

Lara Croft a zsákfaluban

A szervezést korán elkezdtük és lázasan készültünk. Fejben pillanatok alatt összeállítottam a hátizsákom tartalmát, ez nem volt összetett feladat, hisz két napra kellett csomagolni. Egy nőnél ez mindig bonyolult, ha már egy éjszakát távol töltünk, az egész infrastuktúrát át kell telepíteni. Az évek folyamán ezen sokat finomítottam, mivel gyakran jártam túrázni.

Indulás előtt gyorsan ellenőriztem, minden rendben van-e, aztán kényelmes bakancsomban, hátizsákkal a vállon és hálózsákkal a kézben már léptem is ki az ajtón. Hirtelen felindulásból csíkos szalmakalapomat a fejemre dobtam, és kedvenc karkötőimet a kezemre, gyakorlatilag Lara Croft és Carrie Bradshaw keverékeként vágtam neki a kalandnak.

Két éve nem vezettem

Két és fél óráig tartott a 170 km-es út, azért ilyen sokáig, mert két év kihagyás után nekem kellett vezetnem, és az egyenes autópályán nagyon hamar elálmosodom, ezért kellenek a pihenők. Szerencsémre az utolsó 40 kilómétert már a 3-as úton tettük meg, hangulatos városkákon át, míg megérkeztünk a festõi zsákfaluba, Kácsra.

Ez ideális hétvégi program, a 600 fő lakta település és környéke hegyekkel, erdővel, patakkal, forrással bővelkedik. Jelzett túraútvonalakból nincs hiány, ahogy könnyen elérhető barlanglakásokból sem.

A szlogen: tiszta udvar, rendes ház

Koraeste tettünk egy nagy sétát, és csodáltuk a környezetet. Mesébe illő házak, rendezett kerttel, házőrzőkkel és pár kósza macskával, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Szinte minden harmadik épületen a „tiszta udvar rendes ház" felirat, ami gyerekkorom nyaralóhelyét idézte fel bennem, a Dunakanyarban lévő Dömöst.

Több helyen fenyőiskolát láttunk, helyesebben talán óvodát kellene mondanom, mert az apró fák alig érték el az egy méter magasságot. A Petőfi Sándor Kultúrházat elhagyva haladtunk tovább a Fő utca mentén, és ahogy ez egy zsákfaluban nem meglepetés, az út egyszer csak elfogyott, helyét átvette a rét és az erdő. Az utolsó házat a falu végén egy élénkpiros kerítés övezte, ami mögül vadul ugatott két kutya, majd kisvártatva a kerítésen kibújva elénk szaladtak. Termetüknél fogva nem voltak nagyon ijesztőek, mint ahogy jó házőrzők sem, mert farkcsóválással jelezték barátságos szándékaikat.

{gallery}kacs{/gallery}

Sörétes puska és az emlékek

Kijátszottuk magunkat, majd kimentünk az erdő szélére körülnézni a völgyben. Egy picit lemaradtam a többektől, jegyzeteltem. A piros kerítés mellett egy János bungaló feliratú zöld fabódé padjára ültem. Egyszer csak egy bottal járó ősz hajú férfi jelent meg mellettem, s hívta vissza kutyáit. Kiderült, a fabódé az övé, és szívesen elmesél mindent róla, fáradjunk beljebb. Szóltam a többieknek, János bá pedig már nyitotta is az ajtót.

Házigazdánk 24 éven át  volt vadőr és 800 hektárnyi erdő tartozott hozzá. A bungaló falain sörétes puskája és a pályáját bemutató temérdek fénykép lógott. János bá csak mesélt nekünk, talán örült is a társaságnak, hogy van kinek továbbadni történeteit. Megtudtuk, hogy ősszel, amikor a szarvasbőgés kezdődik, gyakran kint alszik a kunyhóban, és hallgatja az erdő hangjait. Zenész és Filkó névre hallgató kutyái egyhamar mellénk telepedtek, s megjelent a színen Miska macska is. Vidéki szokás szerint János bá előkapott egy üveg bort, s megkínált minket egy pohárkával saját készítésű Rizlingjéből. Nótázással folytattuk, énekeltünk báróleányba szerelmes juhászokról és akasztófákról.

Mindig volt egy utolsó pohár

Nehezen szakadtunk el kedves vendéglátónktól, s közben csatlakozó feleségétől, Teréztől. Mindig volt még egy utolsó pohárka, János bá szívesen kínálta, mi pedig élveztük a mesébe illő estét. Mennünk kellett, várt bennünket egy másik társaság is, de megígértük a falu szélén lakó idős párnak, hogy még meglátogatjuk őket. Végül búcsút vettünk, és egy szentjánosbogarat követve elindultunk az éjszakába.

Fotó: Katona Boglárka

Tóth Zsuzsa
Tóth Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.