Nagy netes boltteszt 2.0: a legrosszabbak közt még mindig a C&A vezet

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Első körben a legjobban működő honlapokat vettük sorra, most jönnek majd a legrosszabbak: a New Yorkertől 5 perc alatt elmegy a kedvünk, a C&A-nál pedig az árukészletnek csak elenyésző részét nézhetjük meg online. De a Reserved és a Retro honlapjában sincs köszönet. A legrosszabbtól a jobbak felé haladunk, a lista végén szereplő 8-9 pontot elérő honlapokkal nincs is sok baj, csak épp lecsúsztak a 10-11 ponttal még a legjobbak közé sorolt honlapok közül. Pech.

1. C&A – még mindig semmi

Tavalyi online tesztünkben az országban dominánsan jelen lévő C&A teljesen elvérzett: bár a valóságban majdnem minden plázában és a vidéki nagyvárosokban is hatalmas boltokkal várják a vevőket, a neten szinte üres oldallal fogadják a rájuk keresőket. Ez most sincs másképp, de ha kitartóan kattintgatunk az oldalon, előbb utóbb valami lookbook-félébe botlunk, és termékfotókat is találunk, igaz, árakat már fölösleges keresni. A kereső egyébként is értelmetlenül működik, ha a nadrág szóra keresünk, első helyen férfiöltönyt ajánl a honlap, második helyen pedig a legújabb női fesztiválkollekciót, aminek télen, lássuk be, nem sok aktualitása van. Akciók címén semmi nincs feltöltve, de legalább az üzletkereső működik. Azért ez elég sovány eredmény egy ekkora nemzetközi üzletlánctól.

Pontozás:

Látvány: 1/5 pont

Kereshetőség: 1/5 pont

Nyelv: magyar 1/1 pont

Lehet rendelni ? nem 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? nincsenek 0/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? nem tudjuk 0/1 pont

Összesen: 3/14 pont

2. New Yorker – csak a zene

A New Yorker Madonna slágerével indít, és nem is tudjuk hirtelen, hol lehet kikapcsolni a zenét. Termékfotók nincsenek, csak lookbook, de legalább a kiegészítők és a fehérneműk mellett találtunk árakat, euróban és forintban. Emellett vannak zenei és filmajánlók, német vagy angol nyelven, ezzel nem megyünk semmire. Ha a ruhák érdekelnek, el kell mennünk egy New Yorkerbe, ha programajánlóra van szükségünk, irány a port.hu.

Pontozás:

Látvány: 3/5 pont

Kereshetőség: 1/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Lehet rendelni ? nem 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? helyenként 0/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? azt a keveset, ami fenn van neten, biztos 1/1 pont

Összesen: 5/14 pont

3. Tisza cipő – épp nem működik

A Tisza cipő webshopja épp nem működik, attól még nézegethetünk cipőket, csak árakat nem találunk. A fekete alapon sötét cipők nem túl látványosak, de legalább hamar megtaláljuk, hol tudunk termékfotókat nézegetni. Csak épp minek: se méret, se különböző nézetek, se árak nincsenek a cipők és ruhák mellett, semmi értelme a honlapon körülnézni.

Pontozás:

Látvány: 3/5 pont

Kereshetőség: 2/5 pont

Nyelv: magyar 1/1 pont

Lehet rendelni ? igen, csak nem most 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? nem 0/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? igen 1/1 pont

Összesen: 7/14 pont

4. Reserved – a bosszantó

Itt nem megoldás a Collection menüpontra kattintani: a Women-re kall kattintani, és azon belül a Collection-re, akkor megjelenik oldalt egy menüsor a különböző ruhafélékkel. Ha mondjuk a Bags kategóriára kattintunk, meg is jelennek a táskák, de ha valamelyiket kiszúrjuk, és nagyobban meg akarjuk nézni, a kép felugrik a lap tetejére, tehát ahhoz, hogy onnan folytassuk a nézelődést, ahol abbahagytuk, ismét le kell görgetni. Ez kellően idegesítő ahhoz, hogy hosszútávon lehetetlenné tegye a nézelődést. Árak nincsenek egyébként, csak nyugtató zene, de azt legalább könnyen ki lehet kapcsolni. Arról sincs információ, hogy a rengeteg holmiból – 143 féle táskát kínálnak például – mi került már boltokba, mi fog még csak ezután, és mire ne is áhítozzunk.

Pontozás:

Látvány: 4/5 pont

Kereshetőség: 3/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Lehet rendelni ? nem 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? nincsenek 0/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? nem tudjuk 0/1 pont

Összesen: 7/14 pont

5. Promod – de vajon mi van a boltban?

A francia Promodnak is jól kereshető az oldala, angolul vagy franciául is nézelődhetünk náluk, de az itt se derül ki pontosan, hogy milyen kínálatot találunk a magyar üzletekben. A katalógus jól kereshető, mosási instrukciók és ajánlott szettek is felbukkannak a ruhák mellett, de itt is minden ár euróban van megadva. Tetszik, hogy külön mintás vagy csíkos ruhákra is rákereshetünk, nem csak színekre, és az is jó, hogy a felsők kategóriáján belül is vannak különböző fazonok: tunikák, hosszúujjúak, etc.

Pontozás:

Látvány: 3/5 pont

Kereshetőség: 4/5 pont

Nyelv: angol, francia 0/1 pont

Lehet rendelni ? nem 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen, euróban 1/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? nem tudjuk 0/1 pont

Összesen: 8/14 pont

6. Retro – túl sok az intro

A Retro Jeans a Replay vonalát követi, megtévesztésig hasonlít az olasz márka nyitóoldalára. A Collection preview szép flash-es, csak meg kell várni, amíg betölt, akárcsak a Denim guide – mi kicsit soknak találjuk az intróra szánt időt. Ha azonban eleget vártunk, szép nagy fotókon, árakkal együtt jelennek meg a farmerek, de hogy átugorjunk bárhová, ismét várni kell, és ez már szimplán idegölő. Egyébként más termékek árait és képeit nem találtuk meg, csak a farmerekét, pedig emlékeink szerint a boltokban nem csak farmert árulnak, viszont az intrót vagy háromszor láttuk.

Pontozás:

Látvány: 4/5 pont

Kereshetőség: 1/5 pont

Nyelv: magyar 1/1 pont

Lehet rendelni ? nem 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen, helyenként 1/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? igen 1/1 pont

Összesen: 8/14 pont

7. Springfield – kicsi fotók

A spanyol márka weboldala spanyolul tölt be, de ha Magyarországot választjuk az országok listájából, átáll angolra. Ez kicsit levesz az élvezeti értékéből, akárcsak a kicsit életlen, apró képek. Az árakat itt is euróban látjuk, a készlet itt sem fedi a plázák boltjainak kínálatát, de legalább az kiderül, mekkora méret van még a webshopban. Természetesen itt is van szállítási költség, de szerényebb, mint a Mangónál, egy 3 eurós pólót 6 euróért házhoz szállítanak. A cég lookbookját itt is megnézhetjük, de nem ez az a honlap, ahol órákat eltöltünk.

Pontozás:

Látvány: 3/5 pont

Kereshetőség: 4/5 pont

Nyelv: angol/spanyol 0/1 pont

Lehet rendelni ? igen 1/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen 1/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? nem tudjuk 0/1 pont

Összesen: 9/14 pont

8. Energie – legalább rendelhetünk

Energie terméket nem is jut eszünkbe hirtelen, hol lehet boltban kapni itthon, de honlapjukról rendelhetünk. Az árak euróban vannak megadva, nincs külön szállítási költség, de nincs is fenn túl sok ruha a netshopban.

Pontozás:

Látvány: 3/5 pont

Kereshetőség: 4/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Lehet rendelni ? igen 1/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? igen 1/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? nem tudjuk 0/1 pont

Összesen: 9/14 pont

9. Orsay – az egyszerű

Az Orsaynál az E-catalogue-ban találunk termékfotókat, de a Fashion menüpont alatt található anyag is szépen ki van dolgozva, stílustippeket, szetteket találunk. Itt is kereshetünk ruha-kategóriára, de jóval kisebb a választék, mint a Zaránál és az árak is euróban vannak megadva. A boltokban nem találunk meg mindent, ami a honlapon van, legalábbis az első Orsay-ban, ahová betérünk nincs meg minden, amit a honlapon látunk, de elég nagy az átfedés.

Pontozás:

Látvány: 3/5 pont

Kereshetőség: 4/5 pont

Nyelv: angol 0/1 pont

Lehet rendelni ? nem 0/1 pont

Árak fel vannak tüntetve? csak euróban 1/1 pont

A boltban megtaláljuk a ruhákat? igen 1/1 pont

Összesen: 9/14 pont

A pontozás vesztesei

A legrosszabbul a C&A alig létező honlapja végzett, de a New Yorker használhatatlan honlapja is csak 5 pontot szedett össze. A Tisza cipő és a Reserved sem teljesített jól, előbbi azért, mert épp leállt, utóbbi mert elég rossz rendszert találtak ki rá. A többiek honlapja még egész jól megállja helyét a magyar piacon, vagy a nyelv vagy a rendelési lehetőség hiánya miatt vesztettek pontokat, no és persze a kifürkészhetetlen árukészlet miatt.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.