Megszállott japán művésszel terveztet a Louis Vuitton

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Louis Vuitton a pöttyös mintáiról ismert 82 éves japán művésszel, Yayoi Kusamával készül piacra dobni egy kapszulakollekciót. A cég kreatív igazgatója, Marc Jacobs már 2006 megegyezett a közös munkáról a magát elmebetegnek valló, de roppant sikeres Kusamával, a kollekció most júliusban kerül boltokba.

 Louis Vuitton x Yayoi Kusama
Louis Vuitton x Yayoi Kusama

A pöttyös mintáiról ismert leghíresebb kortárs japán művész, Yayoi Kusama egy kapszulakollekció erejéig összeáll a világ vezető luxustermékeket gyártó cégével, a Louis Vuittonnal. A 82 éves, magát megszállott művésznek nevező Kusama táskákat, ruhákat és kiegészítőket tervez az LV-nek, amit 2012 júliusában dobnak majd piacra. A kollekcióból a várakozásnak megfelelően egy pöttyökkel díszített táskát bemutattak már a közönségnek.

Kusamának nem ez az első kollaborációja, tavaly például a Lancôme  tizedik  évfordulójára tervezett szájfény tubust, beállva ezzel a sorba Julie Verhoeven és Christopher Kane mögé. A cég kreatív igazgatója, a maximalista Marc Jacobs 2006-ban találkozott előszőr a művésszel Tokióban, ahol azonnal megegyeztek a későbbi együttműködésben. Jacobs maga is tervezett kapszula kollekciót a táskáiról elhíresült cégnek 2007-ben, de dolgoztak már együtt zenészekkel is.

A 82 éves Yayoi Kusama

A saját bevallása szerint elmebetegséggel küzdő művész, akit a minimalizmuson, az art brut-on, a pop art-on és az absztrakton kívül a saját életének fontos pillanatai és szexualitása is inspirál, az egyetlen olyan élő női művészként tartják számon, aki 2008-ban a New York-i Christies aukcióján 5.100.000 dollárért (1,1 milliárd forintért) tudta eladni alkotását.

Kusama élete első önálló kiállítása 1959-ben a New York-i Brata Galériában volt, azóta megfordult már a világ összes vezető múzeumában, február 9-én pedig a Louis Vuitton támogatásával a londoni Tate Modern-ben mutatja retrospektív kiállítását.

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.