Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A kétezres évek közepén felgyorsult a magyar divatélet, mostanra odáig jutottunk, hogy szinte havi rendszerességgel mutatkozik be egy-egy új márka. De vajon mi a titok, ami egy-két szezonon túl is fenntartja az érdeklődést? A jól meghatározott célcsoport, a hordhatóság és az eredetiség kézenfekvő válasznak tűnik. Az 1975 első bemutatójának közönségét figyelve háromból kettő megvan - ami kimaradt, az sajnos az eredetiség.
Előképek és bestiák
Automatikusan jön a következő kérdés: vajon igényli-e magyar piac az eredetiséget? Amnézia vagy tájékozatlanság vezet oda, hogy 2011-ben lelkesen megtapsolják azt a stílust, amivel Nanushka 2005-ben berobbant a köztudatba? Londonból importált egy fiatalos, kényelmes, letisztult irányzatot, megmutatta, hogy lehet sikk a "játszósruha" – a szürke mackónadrágot és a kapucnis pulcsit továbbgondolva hozott létre izgalmas viseleteket.
A tréning-pamut védjegyévé vált – igaz, mára több rajongó is befogta otthoni ruhának egykori kedvenc Nanushka-darabjait. Sándor Szandra márkája azóta megtartva alapértékeit számtalan nagy változáson ment át. Ilyen volt, amikor szigorú monokróm (szürke, fehér és fekete) világába bemerészkedett néhány bátortalan szín, például a halványsárga. Az 1975 első kollekciójának felvezetőjében is kiemelték a monokróm fontosságát - kíváncsi vagyok, megéri-e a márka a halványsárga korszakot is.
Nem keveredtem rossz társaságba
Az 1975 bemutatója nem volt traumatikus élmény. Egy-két pillanatot leszámítva, nem éreztem, hogy rossz társaságba keveredtem volna. De ha megnyertem volna a bemutató végén sorsolt vásárlási utalványt - kínos helyzet állt volna elő. Nem láttam egy olyan darabot sem, amit kifogás nélkül üdvözöltem volna a ruhatáramban. Rossz előjelnek vettem, amikor megjelent a magyar celebvilág mélyéről előbányászott Somorjai Ilona - gyengébbek kedvéért Miss Bee, a Bestiák szőke tagja - és bemelegítésképpen elénekelte a Sweet Dreams című számot. De szerencsére ennyivel le is tudtuk a magyar divatbemutatókon kötelező zenés-táncos etűdöt.
Ciki vagy menő: töröknadrág
A show első néhány percétől fogva két kérdés pörgött a fejemben, az egyik a konfekcióval, a másik a szűk szárú töröknadrággal kapcsolatos. Az utóbbi már a talpig 1975-be öltöztetett Miss Bee édesálom-dala alatt foglalkoztatott. Néhány évvel ezelőtt (nagyjából ugyanakkor, amikor Nanushka piacra dobta első kollekcióját) betört a comb és/vagy a fenék vonalán bő töröknadrág, és azóta is jelen van – bár ma már inkább csak a Westendben jön szembe. Nem a töröknadrág ellen szeretnék kampányolni, hanem csak a veszélyekre akarom felhívni a figyelmet, arra, hogy ha nem megfelelő kezekbe kerül, vagy ha egy picit mellényúl a tervező, baj van.
Az 1975 alkotói láthatóan rajonganak érte, de nem minden megoldás sikerült jól. A Miss Bee-re adott nadrág például azt a szabásvonalat követte, amit a nagymamám találóan pelusnak becéz – ha a töröknadrágot szigorúan csak a comb vonalában fújják fel, még a tökéletes alakú modelleken is röhejesen áll. A könnyedebb esésű változatok viszont szuper nyári viseletnek tűntek, bár eredetiséget nem nagyon fedeztünk fel bennük. És itt jön képbe a másik kérdés: a konfekció.
Konfekció - nem sértés
A konfekció szónak rossz csengése van, pedig nagyon magas szinten lehet űzni, a hazai tervezők nagyrésze (pl. USE) a jó minőségű konfekció képviselője. Ez azt jelenti, hogy többnyire előre, méretre gyártott darabokból válogatunk, de lehet kérni minimális módosításokat, ha valaki pl. két méret közt van. A konfekció nem azt jelenti, hogy olyanok a ruhák, amilyet akár a H&M-ben is találhatnánk. A tervezőktől vásárolt daraboknak értelemszerűen többet kell nyújtania, különben nem érti a fogyasztó, miért kéne kétszer-háromszor annyit kifizetnie. Persze, fontos a magyar termékek támogatása, de sajnos többnyire nem ez a szemlélet ösztönöz vásárlásra.
Mikor kilépett a kifutóra az első 1975-szett, megakadt a szemem egy tiszta, egyszerű fehér felsőn, aztán rájöttem mennyire kockázatmentes darab, akkor sem lepődnék meg, ha a Zarában látnám. Ugyanez érvényes a kollekció néhány jól szabott nadrágjára is – jól sikerültek, de nem látjuk benne azt a kis pluszt, amitől inkább ezt választjuk a jól bejáratott márkák helyett.
Muffok és zsinórok
Persze, tartogatott néhány olyan meglepetést is a show, amivel máshol biztos nem találkozunk. Ilyen volt a vagány szőr-miniszoknya, amit két esetben ajánlatos felvenni, ha valaki Tarzannak akar bejönni, vagy ha megkülönböztetett figyelemre vágyik – feltéve, hogy jól érzi magát a muffokra vonatkozó élcelődések kereszttüzében. A másik trükk a csónak-nyak, hetyke gallérral – szemből drámai, izgalmas hatást kelt, oldalról viszont torzítja az összképet, a mellekkel kerül optikai zűrzavarba. A zsinórokkal húzott rövidnadrág pedig egy olyan mondatba kezd bele, amit már sokféleképp megfogalmaztak, az én kedvencem ebben a műfajban Székely Anna gyönyörűen kivitelezett ruhája, ami teljes egészében alakítható az érhálózatra emlékeztető huzalozás révén.
Ne félj a keresztben csíkostól!
Az 1975 kollekciójában keveredtek a téli és nyári darabok, a nehéz bársony nadrág mellett igazi hőség-ruhák is szerepeltek. Annyi keresztbe csíkos minta tűnt fel, hogy ez már-már a csíkokat ünneplő mantrázással ért fel. Nincs vele baj, ha megfelelő szabással párosul, valóban nem kövérít, az extra-large maxiruhák esetében lehet, hogy jobban meg kellett volna gondolni a mintát. Viszont, nagy pirospontot kapnak a tervezők a vintage, csíkos férfi tornadresszek nyakrészét idéző megoldásért.
