Web2 bombázók - Sztárok lettek a szemüveges csajok

Olvasási idő kb. 3 perc

Végignéztem az összes videójukat, hallgattam a zenéjüket, olvastam a blogjukat, és bár továbbra sem egyértelmű számomra, miről szól ez a nagyon lányos projekt, minden percét élveztem. A Szemüveges lányok példáján bemutatjuk, hogyan építs brandet magadból.

Isteni dolog a szabadság, amit az internet ad: giga financiális háttér és ellenszenves menedzserek, producerek és kiadók nélkül is sikeres, akár világhírű lehetsz. Különösen, ha rendelkezel azzal az alkotó emberekre jellemző tulajdonsággal, melyet úgy hívnak: tehetség.

Web2 celebek

Persze csak vicceltem, dehogy kell, az első internetsztárok általában véletlenszerűen lettek híresek, főleg nevettünk rajtuk, vagy azért, mert olyan kajlák voltak, vagy mert tényleg viccseket mondtak, csináltak.

Aztán a web2 fegyvert adott azok kezébe, akik bármi áron ismertté akartak válni, de ez a fegyver szerencsére elérhető maradt azok számára is, akikre az emberek tényleg kíváncsiak lehetnek. Annak a lehetősége, hogy megoszthatjuk dalainkat, gondolatainkat, tulajdonképpen bármit, viszonylagos esélyegyenlőséget teremtett az érvényesülni vágyók között, így születhettek előbb myspace, majd youtube sztárok, de egy sikeres előadó vagy író a közösségi oldalaknak köszönhetően végtelenített lehetőséget kap az önpromóra.

A kiindulási alap természetesen egy saját oldal vagy blog, esetleg ezek keveréke. És akik nagyon tutira mennek, azok a fenti lehetőségek mindegyikével a saját malmukra igyekeznek hajtani a vizet. És ha ezt olyan jól csinálják, mint a két szemüveges lány, simán lehet, hogy a látogatóban, a lájkolóban és a kommentelőben végül fel sem merül, hogy tulajdonképpen nem is derül ki, hogy mi az, amit ennyire meg akarnak osztani velünk.

A The girls with glasses oldal tulajdonképpen az összes olyan link gyűjtőhelye, ahol megtalálhatod őket. A blogjukon, videóikat a vimeón, a youtube-on, a myspace-en, de persze a facebookon is. A bemutatkozó videó kevéssé nevezhető informatívnak, ám a leírásban annyival már közelebb kerülünk a rejtély megfejtéséhez, hogy ott kiderül, a myspace-en barátkoztak össze, a szőke énekesnő és dalszerző, a barna pedig szerkesztő, illetve hogy gyermekkoruk óta szemüvegesek mindketten.

Itt megtorpan az ember, ezt az infót annyira tolják, olyan sokszor, hogy tényleg azt hiszed, ez az egész a cuki kukkerek körül forog. Amíg el nem kezded módszeresen végignézni az általuk feltöltött kisfilmeket. Ezek mindegyike elképesztően profi, jól bevilágított, teljesen olyan, mintha egy divatmagazin oldalán néznéd a szerkesztők tippjeit. És máris közelebb vagyunk a valósághoz.

Show a neten

Persze kár lenne tovább naivkodni, világos, hogy ez egy web projekt, egy valójában okos és merész vállalkozás, a lányok show-t csinálnak, olyat, mint amilyenek a tévében mennek. Beszélgetnek, tippeket adnak, szó esik divatról, stílusról, trendekről, művészetről, és persze zenéről - tulajdonképpen egy barinő reality, csak meglepő módon nem kifejezetten idegesítő.

Magam sem tudom, miért éreztem úgy, hogy az első után meg akarom nézni a második és a harmadik minishow-t is, hiszen valójában csak két szép lány beszélget egymással, még csak túl sok újdonságot sem tudok meg, mégis odatapadsz. Utoljára akkor volt ilyen élményem, amikor képtelen voltam elkapcsolni a High School Musical-ről, egyszerűen mert annyira profi volt. Hiába nem érdekeltek a tiniproblémák, hiába rühellem a musicalt, ha valamiből ennyire kihozzák, amit ki lehet, ott mattot kapok, és bámulok.

A szemüveges lányok

Brooke White az amerikaiak számára ismert arc, szerepelt az American Idol hetedik szériájában, és a zenéje élvezhető is lehet, bár a countryszerű stílus, melyet képvisel, Európában sosem vált igazi kedvenccé. Tehát az a kategória, mellyel akkor találkozunk évente egyszer, amikor a Grammy átadón teljesen ismeretlen arcok játszanak teljesen ismeretlen zenét, az európai ember meg csak néz, hogy kik ezek, és miért ünneplik őket annyira. A duó barna tagja, Summer Bellessa modell és az Eliza magazin szerkesztője. Az elmúlt két hónap viszonylagos csendje a projekt körül részben annak is köszönhető, hogy éppen babát vár.

Pizsamaparti hangulat

A videóik esszenciáját nyilván a tökéletes szervezettség, összehangoltság adja, a lányok külseje mindig kifogástalan, mégis keresetlen, elhisszük, hogy mindig tökéletes a hajuk, a bőrük, a sminkjük, a szettjük és a környezetük is. Szinte érezzük a friss illatot, és ez bizony teljesítmény, összevetve például Beckham asszony kisugárzásával, akin mindig érezhető a nonsztop erőfeszítés. De hogy emögött nincs rengeteg energia és munka, csak az gondolhatja, aki szerint Paris Hiltonnak nincs üzleti érzéke, és aki komolyan elhiszi, hogy Britney Spearsnek volt gyermekkora.

bjuli
bjuli
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.