Bár az utóbbi évtizedekben az haute couture bemutatókból a nagy divatházak közül sokan cirkuszi parádét csináltak, a 2011-es tavaszi-nyári szezonban ez egy-két tervezőn kívül mintha már senkit nem mozgatott volna. Négy bemutatót vizsgáltunk közelebbről: volt köztük ígéretes kezdő és csalódást okozó rutinos szabász is.
A színpadiasságban élen járó márkák, mint a Dior és Jean-Paul Gaultier most is a megszokott papírformát hozták, nagy meglepetés senkit nem ért. Így viszont a nagyközönség figyelmét sem vonták el annyira a kevésbé ismert, fiatalabb tervezők próbálkozásairól. Mert bármilyen szigorúak is a felvételi szabályok, és bármilyen nehezen jutnak előre a fiatal francia tervezők (ahogy arról dokumentumfilm is készült), még mindig vannak, akik ebbe a nehéz fába vágják a fejszéjüket. Alig harminc bemutató közül négyet veszünk most sorra: friss és rutinos szabász közül jót és kevésbé sikerültet is.
Fullasztó porcukorfelhő és robotos estélyi
Elie Saab, bár nem olyan nagy múltú tervező, mint mondjuk a Chanel, bejáratott névnek számít a lélegzetelállító, tündérkirálynős estélyi ruhák piacán. Halle Berry tette egy csapásra világhírűvé, amikor egy nem sokat takaró bordó ruháját viselte a 2002-es Oscar-díjátadón. Saabtól soha senki nem várta, hogy nagy meglepetéssel rukkoljon elő minden szezonban, de idén még a rajongói is csalódhatnak. A kollekciót talán úgy lehetne legjobban jellemezni, mintha egy krémest még cukormázba, rózsasziromba és porcukorba is forgatnánk – egyszerűen túl geil, túl sok. Úgy elnehezíti az ember gyomrát, hogy utána fél évig ránézni se bír. Lehet, hogy tényleg nem ártana többet kísérleteznie.
A Givenchy ruhái az előbbivel ellentétben nagyon izgalmasak voltak. Riccardo Tisci tervezőt a japán robotjátékok és Kazuo Ohno nemrég elhunyt Butoh-előadó inspirálta. Mindössze tíz ruhát készített, de talán nem túlzás azt állítani, hogy ezzel a tíz darabbal minden más divatházon túltett. Sehol máshol nem ennyire szembetűnő az a magasfokú kézimunka-tudás, ami által megszülethet egy ennyire részletgazdag ruha. Volt olyan darab, aminek a kiszabása 2000, a varrása pedig 4000 órát vett igénybe – ezek hihetetlen, felfoghatatlan számok, főleg akkor, ha a kínai tömegtermelés számaihoz hasonlítjuk. A részletgazdagság viszont nem ment a könnyedség kárára – ha hollywoodi színésznő lennék, kezem-lábam törném, hogy bármelyiket viselhessem az Oscar-gálán.
Nevelőnők és rock'n'roll Marie Antoinette
Alexis Mabille bemutatóján a szabás sokkal nagyobb szerepet kapott, mint a felületdíszítés (ami többnyire egyébként is az olyan hatalmas személyzettel dolgozó divatházak sajátja, mint a Valentino és a Chanel). Mabille sötét-világos párokból állította össze a kollekciót. Ez a kettősség máshogy is megjelent: a ruhák annak ellenére is minimalista hangulatot árasztottak, hogy a tervező nem fogta vissza a szoknyák, ujjak volumenét, amik egyébként viktoriánus nevelőnőket idéztek. Ezeket a ruhákat nem az fogja választani, aki őrülten szexinek akar látszani, hanem aki emelkedett eleganciát szeretne sugározni. A piros pánt nélküli ruha pedig Valentino legszebb napjait juttatta eszembe.
Maxime Simoëns saját bevallása szerint a Sofia Coppola rendezte Marie Antoinette film rock'n'roll királynőjéből merített ihletet. Az első néhány darab ígéretes volt, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Bár ha úgy vesszük, hogy Marie Antoinette sem tudta igazán, hogy mit akar, esetleg.) Simoëns egyszerűen többet akart egyszerre a kollekcióba zsúfolni, mint amennyit elbírt. A vállat ívesen befogó megoldás szép volt, mi szükség volt behozni egy görögös tunikát? A púderes ruhák mellé a láncokat és a sujtásokat? És bár a virágapplikációk elsőre elbűvöltek, sajnos hamar eszembe jutott, hogy nagyon hasonló volt a Miu Miu egyik legnépszerűbb őszi darabja. De mivel még csak 26 éves, nem reménytelen: kinőheti.
