A macskanyalogató a bajnok a leghülyébb robotok közt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyar tervezőcsapat vitte haza az első hazai Bacarobo kupát – a leghülyébb és leghaszontalanabb robotért járó elismerő címet. A CD-meghajtó nyelvű cica olyan versenyzőket utasított maga mögé, mint a Kisherceg menekülő báránya vagy a ledes legyekre gerjedő robotkuka. Szórakoztató hétvégi programon jártunk.

A színfalak mögött még nehéz volt megkülönböztetni az egyszerű hülye robotot az ottfelejtett színpadtechnikától. Különös ismertetőjelük a körülöttük sürgölődő, őrült tudósnak álcázott tervezőik voltak, akik az utolsó pillanatokat is kihasználták a robotok finomhangolására hétvégén a Trafóban.

Természetesen ezt a versenyt japánok találták ki. Az a kreatív nemzet, amelynek legutóbbi, korszakalkotó találmánya a munka utáni közös, online ivászat volt.

Galéria ikon

18

Galéria: Bacarobo Kupa - Hülye robot verseny
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

Bacarobo

A verseny célja, hogy bemutassa a pályázatra érkező 10 leghaszontalanabb hülye robotot. A bekerülés feltétele, hogy a robotnak mechanikusan kell működnie, nem lehet semmilyen hasznos funkciója és az embereket meg kell nevettetnie. A Bacarobo versenyt a japán Maywadenki csoport alapítója Tosa Nobumichi szervezte meg először Tokióban és azóta évről évre megrendezik a hülye robotok vetélkedőjét.

A Kitchen Budapest és a Trafó közös célkitűzése hogy erősítsék a robotokkal, robotikával foglalkozó, ez iránt érdeklődő szcénát Budapesten és Európában. A Bacarobo az első közös esemény programunkban, melyen az alapító Tosa Nobomichi személyesen is részt vesz.

www.bacarobo.hu

Biztosra kellett menniük, hogy robotuk semmi hasznos dolgot nem csinál – ez ugyanis feltétele volt a győzelemnek. A Bacarobo kupa döntőjébe került gépek haszontalanságához nem fért kétség. A mindenkritikus Bakács Tibor Settenkedő vezette zsűri valamennyi robotot teljesen használhatatlannak ítélte, a nyertes robotnak viszont sokkal jobban kellett csinálnia a semmit versenytársainál.

Galéria ikon

18

Galéria: Bacarobo Kupa - Hülye robot verseny
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

Sok robot már a méreténél fogva elvérzett. Hiába volt teljesen haszontalan a kis piros felhúzós játékszer, a hátsó sorokból már csak apró pontnak tűnt a színpadon, ami nem túl szórakoztató. Aki villogó-füstölő futurisztikus gépekre számított, elég könnyen csalódhatott a színpadra guruló szerkezetekben.

Bizarr bébiszitter

A Trendhunter magazin rendszeresen összegyűjti a világ legbizarrabb bébiajándékait. 2009 egyik legfurcsább ajándéka a bébiszitter-robot lett - említenünk sem kell, hogy a japánok találták ki. A szerkezet azt a célt szolgálja, hogy a családnak ne kelljen többet bébiszitterre költenie, a gyermek pedig szívesen elszórakozzon az 1 méter 40 centi magas, sárga játékszerrel. A robot a szemébe épített kamera segítségével felismeri a gyerekeket, játszik és beszélget is velük. Japánban például már több bevásárlóközpontban ilyen robot vigyáz a gyerekekre.

Csalódottságnak viszont nyomát sem lehetett látni a közönségen. A teltházas teremben valóban őszinte mosoly ült mindenki arcán. A téma igazi szakértőit, a legkisebb gyereket egyértelműen lenyűgözték a hűtőből kiguruló, didergő szörnyecskék, szüleik pedig annak is örültek, hogy nem okoztak csalódást a robotokra éhes fiúknak.

"Az igazán jó-hülye robot sokkal több, mint farostlemez és áramkörök együttese. Lelke és üzenete van, egyszerre szórakoztatja és elgondolkodtatja a közönséget. Még egy hasznos funkció nélküli gép is vágyat ébreszthet a következő generációkban a robotika és a tervezés iránt" – összegezte a verseny és a díj által kitűzött célt a japán Tosa Nobumichi, a Bacarobo versenysorozat atyja.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.