14 éves lány nyerte az Elite Model Look versenyt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Volt köztük szertornás, táncos és színésznő jelölt is. Visszatérő szlogenként hallhattuk a "Bármit ehetek, nem látszik meg rajtam" mondatot, ezért egy idő után már nem lehetett megkülönböztetni őket. Szerda este a 2010-es Elite Model Look országos döntőjén jártunk, ahol a legjobb testet is díjazták. A nyertes a 14 éves siófoki születésű Hajdú Nikolett lett, de a jelöltek többségében mind nagyon fiatalok voltak.

Galéria ikon

23

Galéria: Elite Model Look modellverseny
Fotó: Kováts Dániel

Az Elite Model Lookot 1983 óta rendezik meg a világ számos országában, és a fődíjat elnyerő lányok előtt tényleg megnyílnak a divatházak ajtói. Mihalik Enikőt 2002-ben ezen a versenyen fedezték fel, világviszonylatban pedig olyan nevek kerültek innen ki, mint Linda Evangelista és Giselle Bündchen, de például a 2006-os győztes Denisa Dvorakova is máig foglalkoztatott modell.

Claudia is itt kezdte

A ' 90-es éveket meghatározó topmodellek közé tartozó Naomi Campbell és Cindy Crawford mellett, Claudia Schiffer is az Elite Model Look nemzetközi modellverseny szárnyai alól került ki. A története szerint 17 évesen egy szórakozóhelyen látta meg egy amerikai divatügynök, s azonnal szerződést is ajánlott neki. Arca lett a Revlon-nak, később Karl Lagerfelddel megismerkedve a Chanel divatháznak, majd az amerikai Guess reklámkampánynak. Innen egyenes út vezetett a Vogue, a Vanity Fair, a Rolling Stone, és számos egyéb neves divatmagazin címlapjaira. Bár  az utóbbi néhány évben egyre több, ragyogását kétségbe vonó, paparazzi fotó jelent meg róla, a L'Oreal és Mango kampányait még most is csak ritkán tudják elképzelni nélküle.

A Millenáris Parkban megrendezett  est koreográfiája nem sokban tért el egy szépségversenytől: a 15 döntőbe választott lány az egymás utáni tourokban különféle ruhákat viselve vonult fel. Láthattuk őket bikiniben és estélyi ruhában is. Az mindenesetre kiderült, hogy őket - egy-két kivétellel - tényleg megtanították magassarkú cipőben járni. Az átöltözés szüneteiben a jelölteket bemutató kisfilmeket vetítették, illetve készült videó a döntő előtti egy hetes felkészítő tábor élményeiről is. Ezekből megtudhattuk, hogy a lányok az ország minden tájáról érkeztek, és volt egy félig Fülöp-szigeteki és egy Seychelles-szigeteki jelölt is.

Galéria ikon

23

Galéria: Elite Model Look modellverseny
Fotó: Kováts Dániel

Bármit ehetek, nem látszik meg rajtam

Többségében mind nagyon fiatalok, sokan alig töltötték be a 14. évüket. Szinte mind elmondták, hogy vonzza őket az utazás, a dinamikus életforma és a szereplés. Volt köztük szertornás, táncos és színésznő jelölt is. A videók tényleg inkább a külsőségekről faggatták a modell aspiránsokat. Visszatérő mondat volt a "Bármit ehetek, nem látszik meg rajtam", így egy idő után nem lehetett megkülönböztetni őket.

Azt az érzést sem tudtam elhessegetni magamtól, hogy nagyon naivak, és hogy a modell-lét nehézségeiről nem igazán világosították fel őket, de például arról sem, hogy sok esetben az érettségi után már sokkal kisebb esélyekkel indulnak, ha igazi karriert szeretnének befutni.

Különdíj járt a legszebb testért

A divatszakma minden szegmenséből felkért, nyolcfős zsűri végül átfogó szempontokat figyelembe véve a 14 éves Hajdú Nikolettet választotta győztesnek, ő hamarosan Sanghajba utazhat a nemzetközi döntőre. Második helyen a szintén alig 14 éves Vári Virág végzett, a harmadik pedig a 16 éves Urbancsek Nikola lett, aki egyébként a legszebb test különdíját is megkapta. Mindhárman automatikusan szerződést kaptak az eseményt hazánkban szervező Visage Model Managementtől.

Galéria ikon

23

Galéria: Elite Model Look modellverseny
Fotó: Kováts Dániel

Idősebb, teltebb modelleket szívesebben nézünk

A reklámvilág nagyobb része a fiatal, fehér bőrű és vékony modelleket szereti foglalkoztatni, miközben jól tűri az egészségügyi szakemberek és a feminista körök kritikáit is. Egy, a Cambridge-i Egyetem által végzett kutatás szerint ugyanakkor a tökéletesnek mondott modellek nemhogy pénzt hoznak, de sokkal inkább ártanak az üzletnek. A kutatásból kiderült, hogy a 25 év alatti nők, még mindig a fiatal, fehérbőrű, extravékony modelleket preferálják, de mára jelentős kisebbségben vannak. A felmérésben megkérdezett 2000 nő többsége ugyanis szívesebben vásárol olyan márkákat, amelyeknek a reklámjában nemcsak hasonló korú, de hozzájuk hasonló külsővel rendelkező modellek szerepelnek. Talán ezt megfontolva, néhány kozmetikai cég már teltkarcsú és színesbőrű modellekkel kínálja portékáit. A nők összességében az elérhető, természetes szépséget tartják hitelesnek, ezért egy amerikai reklámügynökség szerint bevált gyakorlat manapság, ha egy reklámban különböző karakterű modelleket választanak, így több fogyasztói típus is azonosulhat velük.

Kiss Imola
Kiss Imola
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.