Az Újrahasznosított mesék című programsorozat keretében tíz hazai és tíz erdélyi fiatal kereste a választ olyan kérdésekre, mint például, hogy hogyan fér össze a hagyományos a nemzetközi trendekkel, illetve, hogy van-e helye a népmese és a hagyományok mintavilágának a divattervezésben.
A cím cseles módon kétféleképpen is értelmezhető: egyrészt utal a hulladéknak ítélt textil környezettudatos felhasználására, másrészt a hagyomány beépítésére, újragondolására a tervezésben. Ahogy azt Szegedi K. Alice Torella népművész-divattervezőtől, a csereprogram főszervezőjétől megtudtuk, a kétértelműség nem véletlen, mind a két szempontot fontosnak tartják, egyik sem került hangsúlyosabban a középpontba.
A két legfőbb szempont: akarat és fantázia
Az eseménysorozat a Fiatalok Lendületben Program keretében, uniós támogatással valósult meg. Célja, hogy a magyarországi és a határon túli fiatal magyar művészeknek alkotási, alternatív továbbképzési és megjelenési lehetőséget biztosítson. A két országot összekötő kezdeményezést tavaly decemberben már sikerrel, bár kissé szűkebb körben rendezték meg, akkor Benedek Elek meséi, ezúttal pedig Tündérország volt a terítéken.
A programon résztvevő fiatal tervezők Magyarországról meghívásos, míg Erdélyből pályázati úton érkeztek, kiválasztásuknál a főszervező elmondása szerint az akarat és a fantázia figyelembe vétele volt az elsődleges szempont. A közreműködő fiatalok olyan neves divattervezők divatstúdiójában jártak, mint Zoób Kati és S. Hegyi Lucia, sőt, a Budai Várban zajló Mesterségek Ünnepén interjúk formájában is kutakodtak Tündérország után a kézművesek között.
Hegyi Lucia textilvirág alapján elemezte a készítő személyiségét
A kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetemen végzett László Bea bevallása szerint, az S. Hegyi Luciánál tett látogatást élvezte a legjobban: itt azt a feladatot kapták, hogy készítsenek textilből virágot. Bea szürke-fehér-rózsaszín virágkölteménye – amely alapján S. Hegyi Lucia a készítő személyiségét is kielemezte – olyannyira elnyerte a neves divattervező tetszését, hogy visszavárja egy közös munkára.
A programsorozat másik fénypontja a Krasznai Zoltán divatfotós stúdiójában tett látogatás volt, amely a főszervező szerint „előhozta a nőt a tervezőkből”. A jó hangulat és a csapatszellem már a második napon érezhető volt: „úgy érzem, mintha egy hete nem aludtam volna” – meséli Bea, bár ez inkább jóleső fáradtságot jelent.
A fénypontok után pedig nem maradhatott el a csúcspont sem, aminek a külső szemlélő számára minden kétséget kizáróan a záróesemény, a gyermek-divatbemutató bizonyult. A Tündérország-téma köré megálmodott ruhák ugyanis stílusosan gyerekméretben készültek és azt hivatottak demonstrálni, hogy alkotóik hogyan kombinálják ruhakölteményeikben a mesét, a kor trendjeit és a kényelmi igényeket – természetesen a hagyomány és a textilhulladék újrahasznosításának jegyében.
Tündérek léteznek
Aki még nem látott gyerekeket a kifutón – és itt nem a felnőtté sminkelt cicalányokra gondolok –, az mindenképp pótolja, mivel szomorúság és kedélyingadozás ellen ez az egyik legjobb gyógyír. Ehhez persze az is kellett, hogy az Iparművészeti Múzeumban megrendezett zárógálára az utcán, illetve a Mesterségek Ünnepén és ismerősök között toborozzanak vállalkozó szellemű lurkókat.
A gyerekek egy székekkel körülhatárolt „kifutón”, a múzeum aulájában vonultatták fel a projekt résztvevőinek tervei alapján készült öltözékeket, amelyeken mesemotívumokat, helyenként merész, jelmezes beütéseket láttunk. Akadtak köztük kisebbek, akik még alig tanultak meg járni – ők igazi tündérekként csodálkoztak rá a körülöttük lévő, érthetetlen felhajtásra: megálltak, amikor nem kellett volna, a kifutó végén pedig nem megfordultak, hanem nyugodtan átsétáltak a közönség sorain.
A kicsit idősebb, 6-8 éves korosztály már magabiztosabban, viszont hatalmas lámpalázzal vágott neki a feladatnak: volt, aki úgy rótta a métereket, mintha legalábbis az élete függne tőle, és ha bárki szemébe belenéz, vagy lassít, akkor halálnak halálával hal. (Mint a mesében.) Külön elismerést érdemel az aláfestőzene: a kreatív csapatot néhány zenész is erősítette, akik ismert rajzfilmzenéket turbóztak kifutómuzsikává.
Nem látjuk a fűtől a gyümölcsöt
Persze az angyali ruhák nélkül nem lett volna tökéletes az összhatás: Kuti Enikő például a Magyar népmesék indító motívumait építette be logóként öltözékeibe, mások pikkelyekkel, uszonnyal ellátott hallegényekké és halleányokká, vagy éppen zöld tapsifülessé varázsolták a gyerekeket.
A sepsiszentgyörgyi Mészely Ilka – aki egyébként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója – újrahasznosított ágyneműanyagokkal, horgolt paprikafüzérrel és imádnivaló mackós, gyümölcsös kiegészítőkkel aggatta tele a kicsiket, a „rajzfilmkészítő és amatőr ruhatervező” Orosz Judit pedig erősen a jelmez felé elmozdulva színes tojástartódarabokból álmodott sárkányt, muffin-fejpánttal és mesebelikastély-sisakkal díszítette kis hőseinket.
Szegedi K. Alice Torella a bemutatót követően elárulta: az egyik legfontosabb céljuk a legolcsóbb, legegyszerűbb módszerekkel értéket alkotni, egyúttal divatba hozni az olcsó ruhákat. „Elszegényedtünk és mégis pazarlunk: ez egy felkiáltójel. Mi tulajdonképpen ezt a felkiáltójelet díszítjük” – mondja mosolyogva. „Olyan furcsa, hogy mindig nézzük a szomszéd kertjét, hogy olyan zöld ott a fű – bezzeg nem látjuk, hogy nálunk gyümölcs terem”.
