Próbafülke Paparazzo: A kockás ing nyitva kicsit szexi

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újból meggyőződtünk arról, hogy a retro örök, amint átvergődtünk a kockás ing kazlakon. A vicces pólók sem koptak ki, és olcsó, de ijesztő bermudákból sincs hiány. Summázva a látottakat elmondható, hogy 10 ezer forintból a szűkebb pénztárcájú férfiak is divatosan fel tudnak öltözni nyárra.

Két vébé közvetítés között az Europark és az Árkád boltjainak férfiruha leértékeléseit kerestük.

A női ruhákat érintő nyári leárazásról korábban beszámoltunk, egyik-másik ruhaipari kincset felpróbáltuk.

A rokokó tapéta és a terepszínű sátor találkozása

Velem jól jártak a kereskedők, mert szinte mindent meg is vettem, amit felpróbáltam. A New Yorkerről mindig az emós kislányok, az önjelölt rapperek és a 13 éves, serdülő bandázó fiúk jutnak az eszembe. Talán miattuk, vagy egyéb kereskedelmi megfontolásból alakították ki azt a sajátos légkördizájnt, ami lüktető hangos zenével csábítja be az előbb említett kuncsaftokat.

Minden tiszteletem az itt posztoló eladóké, amennyiben nem gondolnak óránként legalább egyszer az öngyilkosságra... én 5 percig sem tudnék itt dolgozni, inkább beöntést adnék lovaknak. A kínálat viszont széles, a cuccok pedig jó minőségűek. Aki a pikírt, lázadós, vagány és elmebeteg cuccokat szereti, megtalálja, csakúgy mint a konzervatívabb darabokat. Elfogadható ár és minőség,
csak túl kell élni a hangos muzsikát.

{gallery}newyorker{/gallery}

Az első szerelmem egy piros kockás ing volt 5990-ért, majd kiszúrtam hozzá egy rövidnadrágot, ami a rokokó tapéta és egy terepszínű sátor nászából képződött. A szett bizarr módon elegánsan hatott, így egyszerre mutathat előnyösen a strandon, értekezleten vagy akár horgászversenyen.
A retro világát idézi az a fekete póló, ami a diszkógömb és a csepegő festék kombinációjával hódít, bár pop-történelmileg nincs nyoma, hogy a hetvenes évek diszkóláza idején ilyesmit hordtak volna. 2990-ért elvihető, de csak hozzáértőknek!

Amire viszont azonnal lecsaptam, az egy mókás figurás szürke Fishbone póló volt, melyen egy kócos kis csibész éppen bemutatja a középső ujját. 2990-ért be is húztam, és választottam hozzá egy fekete rövidgatyát 4290-ért. Amit viszont nem értettem: a rövidgatya tervezők milyen megfontolásból gondolják azt, hogy minden darabra rengeteg zseb, díszzseb, patent, műgyűrődés és beszerelt öv szükséges?

Macsósan kigombolva, vagy szemérmesen

Az informatikusoknak hála, a kockás ing örök túlélőnek bizonyul, de igazán tapintható valósággá csak a Jeans Clubban válik, melynek kínálatából még mindig kirobbanthatatlan a Philip Russel kollekció - a kockásingek ellepik az akciós pultot. 6 ezerért kettőt vihet az illető, és nem is kiszórt áru, mint amit az ár feltételez. Egész jól néztek ki, akár macsósan kigombolva, akár szemérmesen begombolva hordjuk.

Meglepő volt, hogy a Jeans Club nyit a vicces pólók felé, ugyanis találtam néhány szép darabot, a bejárat közelében, amiből azt a következtetést vontam le, hogy bele kívánják építeni a profiljukba, de egyelőre még kísérleteznek a viccesnek gondolt Don't worry i use condom feliratos pólókkal. Ha egyedi cuccot akarunk hordani, vehetünk ebből is, mert tuti, hogy nem jön szembe velünk az utcán még egy ilyen darab.

{gallery}jeansclub{/gallery}

A Jeans Clubban mintha megállt volna az idő, általában mindig ugyanazok a fazonok lógnak, csak a szín változik, de az sem feltétlenül a megfelelő irányba. Most rámentek a nagy emblémás pólókra is, és a Philip Russel emblémát sajnos minden darabon látni, kicsiben vagy nagyon nagyban. A pólóválasztásnál ne hagyjuk, hogy meggyőzzön az ár, ugyanis 990-ért is lehet kapni, de ennek az anyaga olyan vékony, hogy már majdnem átlátszó - ha nem eldobható pólóra vadászunk, nyúljunk mélyebben a zsebbe, lehet találni egész vállalhatókat 1495-ért.

A nagyon színes pólók (fűzöld, citromsárga, tintakék) idén is dübörögnek. Egy próbababa torzóján sajnos megtaláltam azt a halvány rózsaszín póló és fehér farmernadrág kombinációt is, amiről öt évvel ezelőtt szerencsére csak pár percig gondolták azt a fiatalok, hogy menő, majd viharos gyorsasággal ki is kopott a köztudatból. Ennek a rózsaszín pólónak megtaláltam mostohatestvérét pólóing formájában, ami szándékosan viseltes anyagból készült, de annyira, hogy meg sem várva az első mosást már a polcon bolyhosodni kezdett - ezért feltűnés nélkül elveszne abban a zsákban, ami az árvízkárosultakhoz indul éppen.

A vasárnapi ebédek kézzel hímzett abroszát idéző fehér ing hatására hálásan gondoltam arra a kreatív és vakmerő tervezőre, akinek az ötlet megfordult a fejében - pontosabban az az üdítő kísérlet, amikor egy elérhető lakossági márka fakarddal nekimegy a világcégek tervezőinek szélmalmának. Ezzel egy olyan produktumot alkotva, ami messziről akár eredetinek is tűnhet.

Meleg farmerok és róka DJ-k

Az Árkádban lévő Reserved akciói hatalmasak, de a kínálat nem túl változatos. Megakadt a szemem egy lehetetlenül sárgászöld kabátpulóveren - hihetetlenül hitvány anyagból - ami most 2990 forintért elvihető. Leginkább megkülönböztető mellény helyett tudom elképzelni, mert vakító színe és csöki fazonja miatt utcai hordásra alkalmatlan, vagy ha mégis, akkor szigorúan 14 év alatt.

{gallery}reserved{/gallery}

Az árleszállítás legsúlyosabban az előre koptatott farmerokat érte, mert 11.990 helyett 3990-ért elvihette a kiszemelt modellt a szemfüles vásárló. A rövidnadrágoknál is akció tombolt: bőrbetegségmintás vagy kockás bermudák már 5990-tól kaphatók. Találtam hozzájuk egy helyes fekete inget 3990-ért, de végignézve a többi ingen, valahogy az az érzésem támadt, mintha tavalyi kollekciót mustrálgatnék.

A khaki örök divat, így magamra húztam egy feltűzhető ujjú inget ebből az árnyalatból. A feltűzhető ujj nagyon praktikus, mert így anélkül nyúlhatunk könyékig a Balaton vízébe, hogy vizes lenne kedvenc ingünk ujja - az előnyök sora még nem ért véget, ugyanis az ing szándékos gyűröttségével egy magabiztos yuppie szabados életérzésével tölti el gazdáját. Tudom, hogy színben nem passzolt hozzá a tengerkék halásznadrág, ami leginkább, egy megcsonkított joggingalsóra hasonlított, de direkt így akartam érzékeltetni a freestyle küldetést. A kockás, oldalzsebes rövidnadrágokból is bőven talál, aki még nem unja.

Már a Zara bejáratánál mókás-alteros pólók fogadnak, amiből mindenképpen felpróbálok két darabot, és nem csak azért, mert a divattervezők által kreált laza pólók 5995-ért elérhetők. Azonnal elmartam a DJ rókásat meg a kaján, kópéképű szívecskéset. Hozzá szabadon választható oldalzsebes khaki rövidnadrág 8995.- helyett most 6995-ért, vagy szintén ennyiért feszülős farmer, amiről azt hittem, hogy kizárólag a melegeket megcélzó Saxoo privilégiuma.

{gallery}zara{/gallery}

Előre vásárolható elegáns színű, ám igen vékony pulóvereket, ingeket is találtam 3-6 ezer forintért, de akadt néhány olyan modell is, amit át kéne tolni a Jeans Clubba.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.