Abodi Dóra atlantiszi nőideált teremt

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Abodi Dóra 2010/11 ősz-téli kollekcióját a feledésbe merült, titokzatos víz alatti világ, az Atlantisz ihlette, amelyikben Bowie Ziggy Stardust korszaka, a tenger szín- és formavilága, állandó mozgása jelenik meg. „A kék és zöld árnyalatok csillogó-, hullámokat idéző, illetve halszerű anyagokkal kombinálva, minimalista, vagy éppenséggel hangsúlyos sziluettekkel kiegészülve jelennek meg egyazon kollekción belül utalásképpen az állandóan mozgásban lévő víz alatti világra. Ezt a misztikus világot szűk felsőrészek, leggingsek, fémhatású selymek, szivárványszínekben játszó innovációs anyagok, kiálló vállrészek ellensúlyozzák. A divattervező emellett glamouros, csillogó, nőies táskákkal, övekkel, kalapokkal és újdonságként már cipőkkel és ékszerekkel dobta fel a kollekcióját" - tudtuk meg a ruhákat elemző sajtóközleményből.

A 'David Bowie az Atlantiszon' elnevezésű kollekciójával a tervezőnő megnyerte az IGEDO és az Akademie Mode & Design Düsseldorf (AMD) közös, Design am Rhein nemzetközi design versenyét. Néhány nappal később pedig a New York-i Nolcha Fashion Week keretén belül bemutatták a BO Concept Showroomjaban megrendezett kiállítás során. A szervezők immáron második alkalommal hívták meg a tervezőt az eseményre.

{gallery}Abodi{/gallery}

Abodi a tavaly szeptemberi divatbemutatóját követen ezúttal is számos új felkérést és lehetőséget kapott, így Laredo után már hamarosan NYC-ben is kaphatóak lesznek a ruhái, így a Jen Small Boutique-ban, a Minicentroban, a Novbility.com-on es a Gleemasteren is, illetve több fotózásra, kampányhoz kérték a ruháit.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.