A 2010-es évek megrengetik a divatot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A most zajló London Fashion Weekre időzítette Vivienne Westwood saját, környezetvédelmi kampányát. Elsőként, néhány napja a BBC rádióadásában szólította fel a hallgatóságot a ruhavásárlás bojkottjára, majd pedig a divathéten bemutatott show-ján figyelmeztette a közönséget, hogy vessenek véget a vásárlási mániának.

A kevesebb ruha is elég

A divattervező úgy látja, az emberek fogalom nélkül megvesznek mindent, amire nincs szükségük, ezzel nemcsak rengeteg hulladékot termelnek, hanem arra is ösztönzik a fogyasztási cikkek gyártóit, hogy még több, fölösleges árut dobjanak a piacra, és többek közt ez a folyamat is felelőssé tehető a globális felmelegedésért.

Kollégái egyelőre nem csatlakoztak a tervezőnő kezdeményezéséhez, nyilvánvaló céljuk, hogy a kollekcióikat eladják, Vivienne Westwood azonban már régen megalapozta a nyugdíjaséveit. Malcolm McLarennel - aki később a Sex Pistols menedzserként vált ismertté - nyitott butikot huszonéves korában, ahol punk stílusú ruháival gyorsan felépítette a vevőkörét. Stílusához hozzátartozott, hogy egészen megdöbbentő módon kombinálta a hagyományos viseleteket akár a kutyanyakörvvel, borotvapengével, ipari láncokkal. Később Londonban, Manchesterben, Newcastle-ben, Liverpoolban és Leedsben is nyílt üzlete. A ruhákon kívül tervezett már parfümöt és a Cole&Son-nal közösen tapétát is.

Trendek helyett időtlen stílusok

A környezetvédelmet egyébként egyre több divattervező támogatja a maga módján. Az egészséges és fenntartható életmód, vagyis a Lohas (Lifestyles of Health and Sustainability) hívének vallja magát Stella McCartney is, aki a kollekciói készítéséhez nem használ olyan anyagokat, amelyek kémiai módosításon estek át, illetve a ruhagyártásban a fair trade (méltányos kereskedelem) mozgalomhoz tartozó cégekkel működik együtt. A mozgalomban részt vevők a közvetítőket kiiktatva a termelőktől vásárolnak, és ezzel is lehetővé teszik, hogy azok reális bért kaphassanak. A termékek előállításának pedig meg kell felelniük bizonyos környezetvédelmi előírásoknak, és olyan munkaügyi feltételeknek, mint például a gyerekmunka kizárása.

Vivienne Westwood egyik nagy rajongója, Emma Watson színésznő is csatlakozott a mozgalomhoz, aki az organikus ruhákat gyártó People Tree idei kollekciójának a megtervezésében működött közre. Bahar Shahpar New York-i divattervező pedig nemrég kijelentette, hogy 2010-es évek a fenntartható termelési módszerek elterjedése miatt sajátos divatirányzatot eredményez majd. Ebben a sűrűn váltakozó trendek helyett az időtlen stílusok kapnak nagyobb teret, és a tömegárut felváltják a hosszabb használatra tervezett, praktikus, és főleg organikus holmik.

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.