Cindy Crawford nem felelne meg

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Cseh Myra modellként körbeutazta a Földet. Japántól Amerikáig sok-sok ügynökséggel dolgozott együtt. Állítja, hogy szakmája az egyik legnehezebb hivatások közé tartozik, ráadásul, ha nem vigyáz az ember lánya, hamar rossz útra tévedhet.

Mit gondolsz, te miért nem kallódtál el a nagyvilágban?

Mert normális nevelést kaptam. Mindig a helyén volt az eszem, és egy idő után már átláttam bizonyos embereken, bizonyos szituációkon. Márcsak ezért sem tartom jónak, ha egy kislány túl fiatalon kezdi a szakmát. Egy tizenéves lány rendkívül naiv, könnyen megvezethető. Sokan utaznak arra ebben a világban, hogy a fénnyel, csillogással elkábítsák a lányokat, mert így azt csinálhatnak velük, amit csak akarnak. Nem egy olyan kislánnyal dolgoztam együtt, aki 14 évesen került a pályára, ám 20 éves korában már sehol sem volt. Sőt, nagyon rossz irányba sodorta az élet,

A bulikat, ahol ti résztvesztek, valóban úgy kell elképzelni, ahogy a filmekben látjuk?

Aki komolyan veszi a szakmát, az nem is bulizik, hiszen másnap a válogatáson, fotózáson nem tud száz százalékosan teljesíteni. Persze havonta egyszer-kétszer én is elmentem szórakozni, mint minden fiatal lány, de a kétes hírű bulikat kerültem. De hidd el, az valótlan közhely, hogy a mi szakmánk csupa fény és csillogás.

Mit nem látnak meg a kívülállók?

Például azt, hogy sokszor hónapokig nem mehetsz haza. Azt, hogy az állandó utazgatások miatt nem tudsz tartós és tartalmas kapcsolatokat kialakítani. Kvázi: nincs magánéleted. Aztán az sem tudják, hogy 20 castingból, ha egy munkát megkapsz, akkor az már nagyon jó átlagnak számít.

Tényleg, amikor kiutazol egy városba és válogatásról válogatásra jársz, ki segít eligazodni az idegen metropoliszban?

Senki. Reggel az ügynökségnél kell kezdeni. Ott kapsz egy címlistát és egy térképet, majd minimum tíz helyen meg kell jelenned aznap. Japánban egy olyan környéken laktam, ahol csak japán nyelvű feliratok voltak. A térképem pedig saroktól-sarokig, sőt lépésről-lépésre ki volt számítva. Felért egy kalandtúrával.

Ha egész nap gyalogosan jártad a várost, hogyan hoztad formába magad, mielőtt beléptél a megrendelők elé?

Egy korrektor, egy spirál és egy szájfény csodákra képes. A hajamat általában copfoztam. Nyáron teljesen bevizeztem, télen pedig zselével simítottam hátra. Aztán mindig volt nálam egy kedvenc egyberuha. Ha farmerben és pólóban jártam válogatásról válogatásra, akkor bedobtam a táskámba egy nagyon magas sarkú cipőt. Ebben nem lehet észre nem venni, ha belépsz egy terembe  Viszont erős sminkkel nem szabad menni. Az eredeti arcodra kíváncsiak. Sőt, manapság már arra sem. Rád sem néznek, csak az érdekli őket, hogy mi van a modellkönyvedben.

Cindy Crawford is azt nyilatkozta, hogy a mai normának már ő sem felelne meg, túl telt ahhoz, hogy modell lehessen 2009-ben. Te hogy érzed?

Engem azért kedveltek a megrendelők, mert karakteres az arcom. Tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt még erre volt igény. Ám ha megnézed a kifutók mostani sztárjait, akkor valóban igaz, hogy túl vékonyak és túl egyformák. Olyan lányokat keresnek, akikből, ha akarnak fiút csinálnak, ha akarnak lányt, vagy éppen rockert, vampot. És a ruhák mérete is 34-es, ha nem férsz bele, nem hoznak a te kedvedért egy 38-ast.

Kik határozzák meg a méretet?

A divattervezők. Ők készítik a ruhákat ilyen kisméretben. Ha beleférsz jó vagy, ha nem sorry.

Sokat fogyókúráztál? Nekem, most a babád születése után is ugyanolyan vékonynak tűnsz.

Nem hiszek a kilókban. Inkább csak a centikben. Vannak lányok, akik egy almától híznak, míg mások egész nap csokit esznek, és nem látszik rajtuk. Nekem van egy barátnőm, aki 10 kilóval nehezebb nálam, mégis teljesen hasonló az alkatunk. Egyébként szerencsém van, soha nem kellett fogyókúráznom, ilyen az alkatom. Genetikai adottság. Ráadasul rajongok a gyümölcsökért és a könnyű, egészséges ételekért.

Michael elment, itthagyta az emlékeit és két inget - elevenítette fel Herczeg Zoltán divattervező azt az estét, amikor eltervezték, hogy közösen bővítik majd Michael Madsen ruhamárkáját. Herczeg elkészült a “vagány, stricis” kollekcióval, bemutatta itthon, és már csak a színész válaszára vár, hogy kezdödik-e a nemzetközi karrier. | Herczeg Zoltán Michael Madsen kedvenc divattervezője

Mostantól megvásárolhatók Jimmy Choo cipői a hazai H&M üzletekben. A reklámkampányban a topmodellek elalélnak a cipőiktől, arra azonban kiváncsiak vagyunk, valójában milyen minőségű darabok ezek. | A modelleknek érzéki gyönyör egy Jimmy Choo cipő

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.