Vörös ajkak mély mondanivalóhoz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vörös száj a rúzs feltalálása óta a női csábítás egyik legfontosabb eszköze és szimbóluma. A vörös száj legtöbbször az őszi téli sminkekben tűnik fel, ahogy a sötétebb árnyalatoktól  ezt már megszoktuk. A legtöbb nő nem hiszi, hogy nem előnyös neki a vörös rúzs, pedig minden archoz tartozik egy olyan vörös szín, amelyik harmonizál a bőr és a szem színével.

A száj és a mondanivaló hangsúlya

Az arany középút és a visszafogott elegancia híveként úgy tartom, vörös száj mellé nem érdemes a szemünket is hangsúlyozni. A túlzott színhasználat egyrészt közönségessé teszi a kinézetet, másrészt a száj veszít  hangsúlyosságából, ha a szemeket is hozzáigazítjuk. Az arc inkább natúr, finoman sminkelt legyen, így minden figyelmet a száj kapja  majd.

Egyszer az egyik kiváló sminkessel, Tombor Saroltával szerepeltem egy tévéadásban, aki azt mondta, hogy azok számára fontos az ajkak hangsúlyos kifestése, akik munkájukhoz elsősorban a szájukat használják. Halálosan jót derültünk a mondatán, de igaza volt. A száj hangsúlyozásával elérjük, hogy odafigyeljenek mondandónkra.

A sötét kontúrt tiltja az ízlésőrség

A vörös szájhoz nem feltétlenül szükséges kontúrt rajzolnunk, de ha mégis megtesszük, könnyebb dolgunk lesz. A kontúrceruza árnyalata egyezzen meg a rúzs tónusával, még véletlenül sem szabad, hogy látszódjon a kontúrvonal. Szerencsére már egyre kevesebb feketével körbehúzott ajkakat látok, de azért akad még belőlük szép számmal. Biztosan a sminktetoválás nyomait őrzik ezek a vonalak, amelyet egyszer elrontottak rajtuk.

Visszatérve a kontúrhoz: először az ajkak közepét rajzoljuk meg, felül, majd alul, utána pedig szépen összekötjük a vonalakat, különös tekintettel a sarkakra, mert vicces látvány, ha a vonal egyszercsak megszakad. A piros szájat nem könnyű szépen kifesteni, mert túl élénk színek dolgozunk, minden apró hibát felnagyíthatunk. Jó trükk, ha a kontúrceruzát nem csupán a körberajzolásra használjuk, hanem ki is töltjük vele, vagyis besatírozzuk az ajkainkat. Nem érdemes nagyobbra rajzolni a szánkat, mint amekkora, legfeljebb egy picit csalhatunk vele.

Ezután ecsettel vigyük fel a színt a rúzsról a szájra. Mindenhová tegyünk festékből, ne csak a szélekre. Ha elrontottuk, vagy azt szeretnénk, hogy még feltűnőbb legyen a szánk, akkor vékony ecsettel és  egy kis világos korrektorral a külső szélét körberajzolhatjuk az ajkainknak. Ezt a világos vonalat egy másik, lapos ecsettel, és egy csepp alapozóval összedolgozzuk. Így nem lesz annyira éles a kontúr, de mégis megmarad belőle annyi, amennyi szükséges.

A kifutókon a divatházak így használták a vörös szájat.

Jeremy Scott nem elégedett meg a száj hangsúlyozásával, ő a szemeket is erősre festette.

Giorgio Armani bemutatóján bár natúrnak nem lehet nevezni a szemeket, csak szürke árnyalatokat használtak a vörös száj mellett.

A Costume National sminkese is ugyanezt a hangulatot követte.

Elie Saab azonban úgy sminkelte a vörös szájat, ahogy nekem a leginkább tetszik: teljesen natúr arc és tökéletesen festett piros az ajkakon.

Christian Lacroix ugyanezt a stílust követte, sőt ő még a szempillákat sem emelte ki.

Sonia Rykiel  bemutatóján a szemhéjakra is pirosas árnyalatok kerültek, de pirosítót szinte ő sem használt.

Az YSL kollekciójának bemutatóján az ajkak mellett csak a szemöldök kapott hangsúlyt.

Szabályok a pink szín viseléséhez
Azt mondják, aki a rózsaszínért rajong, az nem szeretne felnőni. Néhány tanácsot adunk azoknak, akik ezzel az árnyalattal szeretnének játszani.

Az idei táskák igazi primadonnák
A szegecses táskákban a zsigeri rockerérzést látjuk, de a láncok és a fodrok is helyet kapnak: a szezon táskái elsőhegedűsök akarnak lenni.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.