Veszélyes anyagot találtak a tojásban: évtizedek óta tiltott az EU-ban

egy gumikesztyűs szakember tojást tart a kezében
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Antibiotikum-eredetű anyagokat – köztük AOZ-t, a nitrofuránok bomlástermékét – mutattak ki az Ukrajnából érkező importtojásból. Ezek az anyagok az Európai Unióban évtizedek óta tiltás alá esnek.

Az orosz-ukrán háború kitörését követően az EU megnyitotta piacait Ukrajna előtt, így jelentősen megugrott az országból érkező importáruk mennyisége – hívta fel a figyelmet az Agroinform. Egyes vélemények szerint ennek eredményeként nem megfelelően ellenőrzött mezőgazdasági termékek kerültek az uniós fogyasztókhoz. Az aggodalmak középpontjában a tojás áll.

Rengeteg ukrán tojás került piacra

Szemléletes adat, hogy az ukrán tojásimport rövid idő alatt a hatszorosára növekedett. Miközben 2022-ben 13 ezer tonna tojás érkezett az országból, addig egy évvel később a behozott mennyiség már meghaladta a 85 ezer tonnát.

Kiderült, hogy az Ukrajnából érkező tojás veszélyes anyagokat tartalmazhat
Fotó: Gregory Adams / Getty Images Hungary

A látványos emelkedés komoly kihívás elé állítja az uniós élelmiszer-ellenőrzési rendszert, amelynek így egyre nagyobb mennyiségű importárut kell vizsgálnia.

Veszélyes anyagokat mutattak ki belőle

A vizsgálatok több problémára, köztük jelölési hiányosságokra, illetve mikrobiológiai szennyeződések és tiltott állatgyógyászati szerek maradványaira bukkantak. Aggasztó módon antibiotikum-eredetű anyagokat – például a nitrofuránok bomlástermékét, az úgynevezett AOZ-t – különösen gyakran mutattak ki az ukrán tojásból.

Idézőjel ikon

Ezek az anyagok az Európai Unióban évtizedek óta tiltottak.

A szóban forgó antibiotikumok ugyanis toxikus hatásúak, és komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. Olyannyira, hogy biztonságos határértékük nincs is meghatározva.

A legtöbb tojást érintő riasztás az EU keleti tagállamaiból, így Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából érkezett. A háttérben az állhat, hogy miközben az EU-ban az elmúlt időszakban szigorú állatjóléti előírások léptek életbe, ezáltal sok helyen betiltották a ketreces tartást is, addig

Ukrajnában engedékenyebb a szabályozás.

A riasztások számának emelkedésében ugyanakkor a nagyobb importmennyiség, a célzott vizsgálatok és az intenzívebb ellenőrzések is szerepet játszhatnak. Ennek fényében nem lehet kijelenteni, hogy több szabálysértés történne, elképzelhető, hogy az eredmények csupán azzal függenek össze, hogy hatékonyabb lett az ellenőrzési rendszer.

A ketreces tojótyúktartás kivezetése nagymértékben befolyásolhatja az árakat, amelyek szakértők szerint akár meg is duplázódhatnak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.