Rettegett betegség terjed, csökkent az oltottság: a WHO közleményt adott ki a kanyaró miatt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatvan éve elérhető már a kanyaró elleni vakcina, de a betegséget még mindig nem sikerült felszámolni Európában sem. A WHO legfrisebb összegzése szerint tavaly alacsonyabb volt az átoltottság a gyerekek körében, mint a 2010-es évek végén.

Amint azt az Egészségügyi Világszövetség (WHO) friss összegzése alapján a Blikk Rúzs megírta, a kanyaró továbbra is terjed Európában. Ha külföldre utazol, érdemes ellenőrizni, hogy rendelkezel-e az életkorodnak megfelelő kötelező védőoltásokkal. A kanyaró ellen az MMR vakcina véd.

A kanyaró ugyanis gyorsan fertőz, a levegőben terjed, és nemcsak gyermekeket érintheti, az oltatlan vagy hiányosan oltott felnőttek is megfertőződhetnek vele. Egy fertőzött ember pedig akár 18 másiknak is átadhatja a betegséget.

Nemcsak a gyerekekre veszélyes betegség a kanyaró, felnőttek is elkaphatják
Fotó: s-dmit / Getty Images Hungary

Még mindig nagy gondot okoz a kanyaró világszerte

Ugyan az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az európai esetszámok a kiugró, 2024-es adatokhoz képest csökkentek, de továbbra is jóval magasabbak a korábbi szintnél, írja a lap. A fertőzések jelentős részét oltatlan embereknél regisztrálták.

Külföldi utazás előtt, legyen az úti cél akár egy európai nagyváros, akár egy harmadik ország tengerpartja, érdemes ellenőrizni, vagy a háziorvosnál ellenőriztetni az oltási státuszt. Mint írják, az ECDC javasolja, hogy az utazók lehetőleg legalább

Idézőjel ikon

2 héttel az indulás előtt vegyék fel a szükséges oltásokat.

A kanyaró első tünetei könnyen összekeverhetők egy erősebb légúti fertőzéssel vagy influenzával, ilyen például

  • a magas láz,
  • a száraz köhögés,
  • az orrfolyás,
  • a vörös, könnyező szem,
  • a fehér foltok az arccsonton és
  • az általános rossz közérzet.
Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A tünetek általában 7-14 nappal a vírussal való érintkezés után jelentkeznek, a legfeltűnőbb közülük a kiütés, az azonban csak később jelenik meg.

Ha utazás közben vagy hazatérés után magas láz, köhögés és kiütés jelentkezik, először telefonon keresd az orvost, ne menj más betegek közé, mert egyes korosztályok, kisgyermekek, kismamák, idősek különösen veszélyeztetettek.

Súlyos rosszullét, légzési nehézség, zavartság vagy kiszáradás jelei esetén sürgős orvosi ellátás szükséges, ezért ha a fentieket tapasztalod magadon utazás közben, a biztosítótársaságoknál is jelezheted, hogy orvosra van szükséged.

Amint arra az ECDC emlékeztet, a járványok megelőzéséhez a jogosult lakosság legalább 95 százalékának két oltással kellene rendelkeznie, jelenleg azonban a WHO friss közleménye szerint alacsonyabb az átoltottság a gyermekek körében, mint 2019-ben. Akkor még a gyermekek 86 százaléka megkapta kanyaró elleni védőoltás első adagját, ez a szám a tavalyi évre 84 százalékra csökkent.

Idézőjel ikon

2024-ben a becslések szerint világszerte 95 000 kanyaró okozta haláleset történt, főként az 5 év alatti, be nem oltott vagy aluloltott gyermekek körében.

Az utazások során nemcsak a fertőzésekre érdemes figyelni, komoly problémát okozhatnak a banálisnak tűnő tünetek is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.