Ezért ne a csontkovács kezelje elsőként derékfájásod: bajt is okozhat
Csontkovács lehet valaki egy-két napos képzés által is, a megfelelő szaktudás nélkül azonban súlyos sérüléseket lehet okozni.
Csontkovács lehet valaki egy-két napos képzés által is, a megfelelő szaktudás nélkül azonban súlyos sérüléseket lehet okozni.
A máj egészsége az ivással összefüggésben rendszerint az alkohol kapcsán kerül elő. Azonban a veszélyek itt nem merülnek ki. Már jó ideje tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a cukros üdítők nem tesznek jót nekünk. Most kiderült: ilyen szempontból a diétás változatok sem különbek.
A szűrés és a kezelés feltételei is adottak hazánkban, hogy kevesebb felesleges csonttörtés következzen be.
Az ecet évszázadok óta ismert otthoni fertőtlenítőszer: savas jellege miatt képes bizonyos mikrobákat legyőzni, de hagyományos formájában nem elég erős ahhoz, hogy a legrettegettebb baktériumokat elpusztítsa.
A lelki stabilitás fejlesztése nemcsak a hangulatunkat javítja, hanem bizonyítottan erősíti az immunrendszert és a testi egészséget is. Összegyűjtöttünk 5 módszert érzelmi jóllétünk fejlesztésére, hogy ne a körülmények átalakulására várj.
Miniatűr, elektromos implantátumot ültettek be öt beteg szemébe a londoni Moorfields szemklinikán.
Ha ősz, akkor jönnek a nehéz, zsíros ételek, a nagy evések és persze a nasi, sokkal több, mint azt szeretnénk. De vajon mi lehet ennek az oka? Cikkünkben erre keressük a választ.
A tüdőgyulladásnak ezer arca van: van, hogy néhány nap alatt javulni kezd, máskor kórházba kerül miatta az ember – és nem mindig baktérium áll mögötte.
Ha a tervezetet elfogadják, az jelentősen meggyorsíthatja a páciensek ellátását bizonyos betegségek esetén.
Sokan csupán nehezen tolerálható viselkedésbeli sajátosságnak vagy az öregség velejárójának ítélik a jeleket.
A megfelelő beltéri páratartalom fontos tényező a légúti megbetegedések terjedésében. Ha 40 és 60 százalék között tartjuk, megkönnyítjük szervezetünk dolgát a nátha elleni harcban.
Fej- és nyaki daganatokat gyógyítanának egy amivantamab nevű szerrel, amely oltásként is beadható a betegeknek.
Nem az számít, milyen időtartamig végezzük, hanem hogy rendszeresen tesszük-e. A tapasztalat szerint rá lehet kapni az olvasás ízére, amely nemcsak remek szórakozás, hanem az egészségre is pozitívan hat.
Helyes testtartással, rendszeres mozgással sokat tehetünk e szervünk védelmében – de miért is fontos ez minden életkorban?
Egy friss tanulmány megállapította, hogy a mogyorófélék csecsemőkori bevezetése mindennapi körülmények között is hatékonyan véd a mogyoróallergia kialakulása ellen.
Komoly következményekkel járhat, hogy beoltatjuk-e magunkat és gyerekeinket, vagy sem. Érdemes ezért tájékozódni, mielőtt döntünk.
Az új vérteszt a daganatok egyik legkorábbi jeleit mutatja ki, így sokkal hamarabb felismerhetők a rákos megbetegedések.
Amikor ropogósra sül a héja, és édes, diós illat lengi be a konyhát, kevesen gondolnak arra, hogy ez a finom őszi csemege valójában szívvédő, alakbarát szuperétel.
A rendszeres testmozgás az egyik leghatékonyabb eszköz az egészség megőrzésére, de nem kell messzire menni vagy sokat költeni rá.
Nem véletlenül kíván ez az ellátási forma speciális szakvizsgát – példákkal mutatja be a szakember, miért és milyen esetekben pótolhatatlan.
A meditáció megosztja a társadalmat: egyesek úri huncutságnak vagy a keleti kultúra majmolásának tartják, mások mindenható módszert látnak benne. Érdemes objektíven tájékozódni.
Sokan a mai napig nem hiszik el, milyen mértékben számít, hogy helyesen és eleget végezzük-e ezt a rutintevékenységet: pedig a kézmosással megannyi betegségtől óvhatjuk meg magunkat.
A hipnikus rángás ijesztő éjszakai jelenség, de általában fölösleges aggódni miatta.
Az országban 2025. szeptember 29. és október 5. között 24 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 203 800 fő akut légúti fertőzés tüneteivel.
Az ADHD-s emberek nem tudnak figyelni, az autisták pedig azért sokfélék, mert széles a spektrum. Gondolnád, hogy ezek is vegytiszta tévhitek?