Vigyázz, ha ilyen szószt vennél: kiderült, hogy rákkeltő lehet

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy német fogyasztói portál 21 forgalomban lévő pestót vizsgált meg, ami megdöbbentő eredménnyel járt: több termékben rákkeltő hatású vegyületeket találtak.

A vizsgálaton a 21 tesztelt termék több mint fele „elégtelen” minősítést kapott – számolt be az eredményről a Rizikometer.

Rákkeltő anyagokat tartalmazhatnak egyes pestó szószok

Mint kiderült, számos gyártó mesterséges aromákkal, cukorral és adalékanyagokkal javította fel termékeit. Ezzel eltértek a genovai pestó eredeti receptjétől, amely szerint a szósz kizárólag bazsalikomból, olívaolajból, fenyőmagból, parmezánból, pecorinóból, fokhagymából és sóból készülhet, adalékanyagok és helyettesítőszerek nélkül.

A vizsgált pesto szószokban olyan vegyelüteket találtak, amelyek rákkeltő hatásúak lehetnek
Fotó: Louno_M / Getty Images Hungary

A nagyobbik gond azonban, hogy egyes termékekből aromás szénhidrogéneket mutattak ki, amelyek rákkeltő vegyületeket tartalmazhatnak. Mennyiségük ráadásul

több esetben túllépte az Európai Bizottság által meghatározott javasolt határértéket.

A vizsgálat alapján számos pestó többféle növényvédőszer-maradékot is tartalmazott. Köztük volt a klórantraniliprol vagy a már betiltott dimetomorf is, amelyeknek együttes hatása különösen problémás lehet.

Van, amelyik Magyarországon is kapható

A Rizikometer szerint a hazánkban is kapható márkák közül a Rossmann enerBio pesto „nagyon jó minősítést” kapott a teszten, míg a Bertolli Pesto alla Genovese és az Alnatura Pesto Verde „közepes” eredményt ért el. A Barilla Pesto alla Genovese, a Rapunzel Pesto Ligure és a San Fabio alla Genovese Verde termékek viszont „elégtelen” értékelést szereztek.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.