A betegségek leírásakor, sőt néha káromkodás közben is találkozunk az élő nyelvben olyan kifejezésekkel, amiket ma már nem használunk más módon, de tudjuk, régen sokkal bővebb jelentéssel bírtak a magyar hitvilágban. Ezeket gyűjtöttük össze, a teljesség igénye nélkül.
A magyar hitvilág bővelkedett ártó szellemekben, olyan lényekben, amiktől meg kellett kímélni, főként a kisdedeket, időseket. Egy részük népmeséinkben is tovább élt, másokról betegségeket, ártásokat neveztek el. Sokak neve, például a nyavalya, a guta vagy éppen a fene szitokszóként maradt velünk a 21. században.
Ipolyi Arnold püspök az 1800-as évek végi művében, a Magyar Mythologiában gyűjtötte össze a népi hitvilág legveszedelmesebb alakjait. Ha végigtekintünk a szószedeten, minden bizonnyal ismerős neveket is találunk, sőt, van, akikről ma is tudjuk, milyen szerepet tölthettek be egykor. A vasorrú bába feladatköre például éppen ezen ismeretlen,
félve rettegett lények elleni segítségként jelent meg sok esetben.
A magyar hitvilág rémalakjai betegségekben éltek tovább
Ha régen valakit megütött a guta, annak bizony nem jósoltak hosszú életet. A szélütésként is ismert sztrók alapjaiban tette tönkre az érintettek életét, nem véletlenül vált egyben szitokszóvá is akkor, ha valaki
rosszat kívánt ellenségének.
A mirígy vagy mirigy ellenben egészen más típusú betegség volt, fertőző. Ma pestisként ismerjük. Hasonló jelentéssel bírt a csoma vagy csuma Székelyföldön, ahol a fekete halált ezzel a szóval illették, melynek eredete szintén még a betegségek előtti hitrendszerig nyúlik vissza.
A tumort gyilokként ismerték párszáz évvel ezelőtt, de számos más betegség megnevezése is messzire nyúlik vissza. Ilyen szavunk a láz, a lelés, mely mind egy ijesztő rém volt, melyektől tartani kellett.
Démonok és betegségek a magyar mitológiában
A népi gyógyászat igencsak fejlett volt, a gyógynövények és praktikák mellett hosszú évszázadokon keresztül alkalmazták a vajákosok az igézést és a bűvölést is, hogy a felsőbb világ segítségét elnyerjék a beteg számára a gyógyuláshoz.
A kisdedeknek sok esetben eleinte nem is adtak nevet,
vagy álnéven hívták őket, hogy a rossz szellemek idejekorán véget ne vessenek életüknek. Ebben korszakban a magas csecsemőhalandóság, illetve az asszonyokra leselkedő gyermekágyi láz komoly problémát jelentett, így igyekeztek minden módon megóvni őket. Ugyan
azt, hogy valóban szellemekről nevezték el a betegségeket,
a mai napig nem tudjuk biztosan, ám az Ipolyi Arnold-féle értelmezést a nyelvi használatuk, például a vigyen el a fene, vagy a guta üssön beléd, valószínűsíti egyes kutatók szerint.
Ha kíváncsi vagy a gyermekágyi lázra a megoldást felfedező, legendás magyar orvosra, olvasd elezt a cikkünket is!
