Ha ezt érzed az arcodon, azonnal hívj mentőt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Stroke Association új elemzése szerint egyre több agyvérzésen átesett beteg dönt úgy, hogy nem várja meg a mentőt, hanem saját maga próbál eljutni a kórházba, ez azonban súlyosan ronthatja a felépülés esélyeit. A jótékonysági szervezet arra figyelmeztet: a hosszabb mentővárakozások ellenére a 112-es segélyhívás továbbra is a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja annak, hogy valaki időben megkapja a megfelelő ellátást.

A stroke akkor következik be, amikor az agy egy részének vérellátása megszűnik, és azonnali orvosi beavatkozást igényel. Ha a kezelések, például a vérrög eltávolítását célzó trombektómia vagy a sürgős agyi képalkotó vizsgálatok időben megkezdődnek, jelentősen csökkenthető a halálozás és a maradandó károsodás kockázata. A mentővel érkező betegeket ráadásul gyorsabban tudják bejuttatni az akut stroke-osztályokra, ahol a túlélési esélyek és a felépülés kilátásai is jobbak.

Riasztó statisztikák

A Sentinel Stroke National Audit Programme adatai szerint 2024-25-ben már a stroke-betegek 26,8 százaléka, mintegy 23 500 ember saját maga jutott el a sürgősségire Angliában, Walesben és Észak-Írországban. Ez a legmagasabb arány a több mint egy évtizede vezetett felmérés történetében, és meredek emelkedést mutat a 2020-21-es 19,4 százalékhoz képest. A szervezet szerint minden 22. percben akad olyan beteg, aki mentő helyett maga keresi fel a kórházat.

Nem érdemes magunktól bemenni a kórházba, hiszen felépülési előnyeinket is csökkenthetjük
Fotó: Daniel Tamas Mehes / Getty Images Hungary

A mentő a legjobb, ha vészhelyzet van

Prof. Deb Lowe, a Stroke Association orvosi igazgatója hangsúlyozta:

Idézőjel ikon

bármilyen tünet, például arc féloldali lebénulása, kar gyengesége vagy elmosódott beszéd esetén azonnal mentőt kell hívni.

Szerinte a sürgősségi járművek révén a betegek célzott, bizonyítékokon alapuló ellátáshoz jutnak.

Javuló, de még mindig kihívásokkal teli helyzet

A szervezet rámutatott, hogy a stroke-ot is magában foglaló, úgynevezett „2-es kategóriás” eseteknél idén júliusban átlagosan 28 perc 40 másodperc volt a mentők válaszideje. A kórházi átvételi idők ugyan csökkentek az utóbbi hónapokban, de továbbra is meghaladják az ajánlott 15 percet. A szakértők szerint kulcsfontosságú, hogy a betegek ne kockáztassák az állapotuk súlyosbodását azzal, hogy önállóan próbálnak meg kórházba jutni: a gyors és megfelelő ellátás szó szerint a járóképes gyógyulás és a tartós rokkantság között dönthet.

Ha kíváncsi vagy rá, mely betegség a felelős a legtöbb stroke-ért, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.