Egyre több a fertőzött Európában: világjárványt okozhat a gyorsan terjedő vírus

Olvasási idő kb. 2 perc

Vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő modern változata, az Mpox miatt, amely eddig több, egymástól független járványkitörtést okozott Európában, és könnyen világméretű járvánnyá nőhet.

Az eredetileg Nyugat- és Közép-Afrikából származó vírus a himlő kórokozójával rokon, és az augusztusi egészségügyi jelentések szerint már legalább négyféle mutáns útján terjed Európában – írta meg az Economx.

Az új variánsok gyors terjedése miatt Kína szigorította a határellenőrzést, miközben Svédország, Nagy-Britannia és Németország növekvő fertőzésszámokról számol be. A legnagyobb arányban a 15-34 éves korosztály érintett, súlyos lázzal, bőrelváltozásokkal és intim szervi sérülésekkel járó tünetekkel.

Világjárványtól tartanak az Európában egyre terjedő vírus miatt
Fotó: Hakan Nural / Anadolu / Getty Images Hungary

Egyre több a fertőzött: világjárványtól tartanak

Mint arról év elején a Dívány is beszámolt, idén januárban már öt országban is felütötte fejét a veszélyes kór. Most a berlini Egészségügyi és Szociális Ügyek Hivatala szerint a német fővárosban idén több mint négyszer annyi fertőzésről tudnak, mint az előző két évben összesen. A szakértők szerint a nemzetközi fesztiválok és tömegrendezvények is hozzájárulhattak a fertőzés gyorsabb terjedéséhez.

Ezek a betegség tünetei

Noha a gennyes bőrelváltozásokkal, magas lázzal és testi fájdalmakkal járó betegség szerencsére enyhébb lefolyású, mint a korábbi himlő, súlyos esetek, sőt halálesetek is előfordulhatnak. A Robert Koch Intézet figyelmeztetése szerint a vírus elsősorban szoros fizikai érintkezéssel terjed, ezért azt tanácsolják, hogy ajánlott kerülni a közvetlen bőrkontaktust a nagy forgalmú helyeken, az edzőtermekben, öltözőkben és szaunákban különösen fontos óvatosnak lenni.

Van ellene oltás

A dán Bavarian Nordic vakcinagyártó bejelentése szerint jelenleg több mint 500 ezer adag Mpox elleni vakcina van, 2025 végéig azonban akár tízmillió dózist is képesek legyártani. 

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.