Ez a legmeghökkentőbb folyamat halálunk után: így száll el az élet a testből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha azt a szót halljuk, hogy "aura", gyakran valamiféle misztikus, spirituális fogalomra gondolunk. A tudomány azonban most egy meglepő felfedezéssel szolgál: valóban minden élő szervezet fényt bocsát ki – igaz, ezt szabad szemmel nem lehet látni.

A fogalom tudományos neve azonban nem aura, hanem „ultragyenge fotonkibocsátás” (UPE). Ez a fény, a halál beálltával egész egyszerűen megszűnik.

Élő és holt szervezetek fénye

A kanadai Calgary Egyetem kutatói tanulmányukban leírták: minden élőlény – az egysejtűektől az emberekig – folyamatosan kibocsát egy gyenge, láthatatlan fényt. A kutatás során egereket és növényeket vizsgáltak olyan speciális, érzékeny kamerákkal, amelyek képesek észlelni ezt a gyenge fotonsugárzást. A vizsgálatokat teljes sötétségben, minden külső fényforrást kizárva végezték.

A vizsgálatok során érdekes eredmények születtek: az élő egerek erős UPE-t bocsátottak ki, míg a frissen elaltatott, de még testhőmérsékletükben meleg példányok esetében a fény szinte azonnal megszűnt.

Minden élő szervezetnek saját fénye van, amely a halál bekövetkeztével megszűnik.
Fotó: koyu / Getty Images Hungary

Ez arra utal, hogy a fény nem csupán a testhő vagy a mozgás eredménye, hanem egy mélyebb, sejtszintű aktivitáshoz köthető.

A növényeken végzett kísérletek szintén érdekes eredményeket hoztak: a magasabb hőmérséklet, illetve a fizikai sérülések növelték az fény intenzitását – azaz a növények állapota és stressz-szintje is nyomon követhető ezzel a módszerrel.

Az élet fénye: az "aura"

A kutatók szerint az UPE oka a reaktív oxigénfajok (ROS) jelenléte a szervezetben, amely a sejtek anyagcseréjéhez, valamint a biokémiai folyamatokhoz kapcsolódnak.

Ezek a molekulák az élet fenntartásához szükséges kémiai reakciók melléktermékei – az élő sejtek anyagcseréje során keletkeznek, és normál esetben fontos szerepet játszanak a sejtek stresszreakcióiban.

Ha túl sok ROS termelődik, az oxidatív stresszt és sejtkárosodást okozhat, ami fotonok kibocsátásához vezet. Ezt a fényt nevezzük UPE-nek, konyhanyelven "aurának".

Az ROS túltermelődésének eredménye az UPE.
Fotó: bestdesigns / iStock / Getty Images Hungary

Mit jelent ez a jövőre nézve?

A kutatók szerint az UPE mérése új lehetőségeket nyit meg az élő szervezetek vizsgálatában: nem invazív, tehát:

Idézőjel ikon

külső beavatkozás nélkül nyújthat pontos képet egy élőlény életképességéről, anyagcseréjéről vagy stresszállapotáról

– legyen szó akár állatokról, akár növényekről.

Ez a felfedezés nemcsak új kapukat nyit az orvostudományban, hanem egyfajta magyarázatot is kínál a már jól ismert „aurára” – immár misztikus háttér nélkül.

Valóban igaz tehát: az életnek van fénye, amely láthatatlan ugyan, de egész életünk során végigkísér minket.

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy egy kutatás szerint mi az az érzelmi állapot, amely a férfiaknál nagy eséllyel halállal is  végződhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Baráth Lilla
Baráth Lilla
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem élet fény test

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.