Csökken a korai halálozás kockázata, ha lecseréled ezt a népszerű élelmiszert

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Számtalan élelmiszerről hallottunk már rémtörténeteket, és az sem új dolog, hogy a túl sok zsír vagy épp vaj fogyasztása nem épp egészséges, azonban utóbbiról egy új kutatási eredményben kiderült: elkerülése 17%-kal csökkentheti a korai halálozás esélyét.

A Mass General Brigham, a Harvard Chan School of Public Health és a Broad Institute legutóbbi közös kutatásában több mint 200 000 ember táplálkozását vizsgálták 30 éven át. A résztvevők négy évente számoltak be a kutatóknak étkezési szokásaikról.

JAMA Internal Medicine nevű folyóiratban közzétett tanulmányukban publikálták, ahol a vezető szerző, Yu Zhang megfogalmazza:

Idézőjel ikon

Ami meglepő, az az általunk talált összefüggés mértéke: 17%-os csökkenést találtunk a halálozási kockázatban, amikor a vaj növényi olajokkal való helyettesítését modelleztük a napi étrendben. Ez egészen óriási hatás az egészségre.

 

Ez az egyszerű szokásváltás csökkentené a korai halálozás kockázatát

A kutatók tehát mindenkit a vaj növényi olajokkal, például olíva- vagy szójaolajjal való felváltására ösztönöznek.

Idézőjel ikon

Már az is jelentős hosszú távú egészségügyi előnyökkel járhat, ha egy kicsit visszaveszünk a vajból, és több növényi alapú olajat építünk be a napi étrendünkbe.

- írja Daniel Wang, a Chan School táplálkozástudományi tanszékének adjunktusa és a Broad Institute munkatársa.

A kutatók szerint az olívaolaj használata jelentősen csökkenti a korai halálozás kockázatát
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Miért váltsuk le a vajat olívaolajra?

A vaj és az olaj főként zsírsavaikban térnek el egymástól. Míg a vaj telített, addig az olajak telítetlen zsírsavakat tartalmaznak.

Így az olyan növényi olajok fogyasztásával, mint az olívaolaj és a szójaolaj, alacsonyabb lesz a rákos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri problémák kockázata. Miközben a tanulmány szerint a vaj fogyasztása éppen ellenkezőleg, a rákos megbetegedés és egyéb korai halál kockázatát növeli.

Ebben a cikkben azt is elolvashatod, mik azok az ételek, amik viszont egészségesebbek, mint hittük.

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?