Egy évszázaddal előzte meg a genetikát az orvos, a nevét te is ismered

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akadnak, akik hisznek abban, hogy az életben semmi nem történik véletlenül. Ha megnézzük, hogy hogyan alakult ennek a férfinek a sorsa, akkor esetében talán mi is egyet értünk majd a sorsszerűség lelkes hívőivel.

1846-ban, egy csodálatos nyári napon egy ifjú és a családja sétát tett a Devont körülvevő mezőkön, amikor egyszer csak leszakadt az ég. A zápor elől a család egy közeli farmra menekült, ahol teával kínálta őket egy furcsa arcú, szomorúnak tűnő lány. Az ifjú azon gondolkodott, vajon beteg-e, ha igen, milyen betegsége van, és tud-e rajta valaki segíteni. Ezután a tizennyolc éves John Langdon Down úgy döntött, hogy orvos lesz.

Így indult Down karrierje

Sajnos az út nem volt olyan sima, mert az édesapja nem támogatta Down ötletét, így csak akkor iratkozhatott be az orvosira, miután ő elhunyt, addig pedig a családi élelmiszerüzletben dolgozott. Ám amikor végre bekerült a London Hospital orvostudományi képzésére, bebizonyosodott, hogy ez az ő útja: kiváló diák volt, és az utolsó évben arany minősítéssel végzett belgyógyászatból, sebészetből és szülészetből, végül summa cum laude diplomával fejezte be az iskolát, évfolyamelsőként. 

Az Earlswood Elmegyógyintézetben kapott munkát először Down
Fotó: Sepia Times / Getty Images Hungary

Ezután karrierje felfelé ívelt, és főorvos lett az Earlswood Elmegyógyintézetben, ahol több mint négyszáz fogyatékkal élőt ápoltak. Az ápolás talán túl pozitív kifejezés, mivel rettenetes körülmények uralkodtak az intézményben: gyakori volt a testi fenyítés, a gyerekeket 15-20 ágyas, borzalmas higiéniai állapotban lévő szobákba zsúfolták, és magas volt a halálozási arány – főként tífusz és tüdőgyulladás vitte el az ápoltakat. 

Új szelek az elmegyógyintézetben

Miután Down megkapta a pozíciót, gyökeres változásokat foganatosított, amelyben felesége, Mary is támogatta.

Az orvos új személyzetet vett fel, megreformálta a higiéniai szabályokat, betiltott mindenféle fenyítést, és ragaszkodott hozzá, hogy minden bentlakó késsel, villával egyen.

Azt is fontosnak tartotta, hogy az ápoltakat értelmes tevékenységekkel, főként kézműves foglalkozásokkal foglalják le egész nap. Down intézkedéseinek hatásáraAnglia egyik legnagyobb elmegyógyintézete példás intézmény lett. Egy orvosi lap meg is írta az alkalmazott módszereket, így Earlswood világhírűvé vált. 

Többek között kézműves foglalkozásokkal fejlesztette Down a betegeit
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Amellett, hogy Down odaadóan foglalkozott az intézmény fejlesztésével, rengeteg időt szentelt a kutatásainak is, mivel abban az időben keveset tudtak a különböző mentális betegségekről, illetve a különböző fizikai fogyatékosságokról. Az orvos egy német tudós osztályozása alapján próbálta öt csoportba osztani az intézet lakóit, és hogy ezt minél hatékonyabban megtehesse, lefényképezte őket. A közel kétszáz fotó többsége megmaradt, és ez a viktoriánus kor egyik legnagyobb orvosi fotógyűjteménye. 

Nem tudta, hogy milyen pontosan írta le a kórt 

Down az egyik cikkében ezt írta:

Idézőjel ikon

„Ha egymás mellé teszem e csoport tagjainak fényképeit, akkor nehéz elhinni, hogy nem egy szülőtől származnak, annyira hasonlítanak egymásra.”

Azt is feljegyezte, hogy ezeknek az embereknek hasonlóak a mentális képességeik, az arcuk lapos, kerek, oldalt kiszélesedik, és nincsenek markáns vonásaik. 

A mozgáskoordinációjuk rosszabb az átlagosnál, a keringésük gyenge, és feltehetően alulműködik a pajzsmirigyük is.

Down szerint ezek az emberek remekül fejleszthetők különböző tréningekkel, ám a várt élettartamuk rövidebb az átlagosnál, mert hajlamosak a tüdőgyulladásra.   

1959-ben, közel száz évvel Down kutatásai után, Jérôme Lejeune francia genetikus találta meg azt az extra kromoszómát, amely a Down-szindróma kialakulásáért felelős, ám a betegség klinikai leírásához nem tudott már sokat hozzátenni, John Langdon Down, akiről a kórt elnevezték, szinte tökéletesen leírta azt. 

Sorsszerűnek is mondható, hogy az orvosnak, aki először leírta a betegséget, és akinek annyi mindent köszönhet a tudomány és az emberek, az unokája Down-kórral született

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan bántak a betegekkel egy másik elmegyógyintézetben, olvasd el ezt a cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.