A pulzusod elárulhatja, meddig fogsz élni

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több jel mutat arra, hogy egy pofonegyszerű mérés sok egészségügyi problémára utalhat, és akár az idő előtti halálozást is jelezheti.

Drámaian hangzik, de a szívveréseid száma kulcsszerepet játszik abban, hogy meddig fogsz élni. Kardiológusok és kutatások szerint a nyugalmi pulzus, azaz a nyugalmi állapotban a csuklón vagy a nyakon futó verőéren kitapintott szívverések száma fontos egészségügyi paraméter, amely sokat elárul a szív állapotáról és a betegségek kockázatáról. 

Bajt jelezhet, ha az évek során emelkedik a pulzusod

Egy friss tanulmány szerint ha emelkedik a nyugalmi pulzusszám az évek során, az jelentősen növelheti a halálozás kockázatát mind a férfiak, mind a nők esetében. Az összefüggés feltárásához a kutatók korábbi, nagy vizsgálatok eredményeit tekintették át, amelyekben több ezer ember vett részt, állapotukat és a haláleseteket pedig éveken keresztül követték. 

Idézőjel ikon

Megállapították, hogy a magasabb nyugalmi pulzusszám általában rövidebb élettartammal jár együtt.

Emellett kiderült, hogy akinek a pulzusa az évek során emelkedik, nagyobb eséllyel hal meg idő előtt, mint az, akinél ez az érték stabil marad. Az egyik tanulmány adatai szerint ha 10-zel növekszik a percenkénti pulzus egy ötéves időszak alatt alatt, az 20 százalékkal növeli a halálozás kockázatát. Egy másik vizsgálat pedig arra jutott, hogy a szívritmus 10 ütés/perces emelkedése 8 év alatt 13 százalékkal fokozta a férfiak és 9 százalékkal a nők halálozási kockázatát.

Az idő előtti halálozást is jelezheti a magas nyugalmi pulzus
Fotó: Jacobs Stock Photography Ltd / Getty Images Hungary

Mindez úgy jött ki, hogy a eredményeket korrigálták is a kockázati tényezőkkel, beleértve az életkort, a testtömegindexet, a dohányzást, a fizikai aktivitást, a cukorbetegséget, a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Mi a nyugalmi pulzusszám, és miért fontos? 

A pulzusszám az egyik legegyszerűbben meghatározható egészségügyi mutató, és nem mást takar, mint a percenkénti szívverések számát. A nyugalmi pulzusszámot olyan helyzetben állapítják meg, amikor a páciens 5-10 perce már ül vagy fekszik, és pihen.

A mérést otthon vagy bárhol könnyedén elvégezheted. Fordítsd felfelé a tenyeredet, tedd a mutató- és hüvelykujjadat a csuklódra, és tapintsd ki az ütőér ritmikus lüktetését. Ha ez megvan, 60 másodpercig számold az ütéseket, de az is megfelelő, ha a fél percig mérsz, és az eredményt megszorzod kettővel. Így megkapod a percenkénti nyugalmi pulzusszámot, vagyis hogy hányat ver a szíved. Ha van okosórád, akkor azzal még egyszerűbb a mérés. 

A pulzusmérő óra nagy segítség lehet
Fotó: Nastasic / Getty Images Hungary

A felnőttek elfogadott nyugalmi pulzusszáma percenként 60 és 100 között változik, és számos tényező befolyásolhatja. Aki rendszeresen sportol, annál alacsonyabb is lehet, az elit sportolóknál pedig egészen megdöbbentő számok is előfordulnak. Lance Armstrong amerikai kerékpárversenyzőnek, aki zsinórban hétszer nyerte meg a Tour de France-t, állítólag 32 volt a nyugalmi pulzusa percenként (a különböző szerek használatától most elegánsan tekintsünk el), Michael Phelps 23-szoros olimpiai bajnok úszó pedig 38 körülire vitte le ezt az értéket. 

De nem csak a fizikai aktivitás alakítja, milyen gyorsan ver a szív. Akik állandóan munkahelyi vagy otthoni problémák miatt aggódnak, és krónikus stressznek vannak kitéve, magasabb pulzusszámot mérhetnek, ami intő jel lehet. Ezenkívül a szív- és érrendszeri betegségek, a magas koleszterinszint vagy cukorbetegség is hatással lehetnek a szívritmusra, valamint a gyógyszerek, a dohányzás. Még a hőmérséklet és az érzelmek is módosíthatják, és ahogy a KardioKözpont írja, a normál pulzus értékei életkoronként változnak. 

Normál pulzustartomány életkor szerint

  • Csecsemők (0-1 év): A normál pulzus száma általában 120-160 ütés/perc között van.
  • Kisgyermekek (1-2 év): A normál pulzus értéke körülbelül 110-150 ütés/perc.
  • Óvodások (3-5 év): Általában 80-120 ütés/perc közötti pulzusszám jellemző.
  • Iskoláskorú gyermekek (6-12 év): A normál pulzusszámuk körülbelül 70-110 ütés/perc.
  • Serdülők (13-18 év): A normál pulzus körülbelül 60-100 ütés/perc, hasonlóan a felnőttekhez.
  • Fiatal felnőttek (19-40 év): Az egészséges fiatal felnőttek normál pulzusértékei általában 60 és 100 ütés/perc között mozognak.
  • Középkorú felnőttek (41-60 év): Az egészséges középkorú felnőttek pulzusértékei szintén általában 60 és 100 ütés/perc között vannak.
  • Idősebb felnőttek (61 év felett): Az idősebb felnőtteknél némi pulzusemelkedés normális lehet, tehát a normál tartomány lehet kicsit magasabb, mint a 60 és 100 ütés/perc közötti.

Bár a nyugalmi szívverés egészséges értéke egyénileg széles skálán mozog a felnőtteknél is, ha szokatlanul magas vagy alacsony, az problémát jelezhet. Ha tartósan 100 fölött van percenként, az szapora szívverésnek számít, és ajánlott felkeresni egy orvost. Ahogy akkor is, ha nem vagy edzett sportoló, de a nyugalmi pulzusszámod percenként 60 alatt van – különösen akkor, ha egyéb tünetek, például szédülés, ájulás vagy légszomj jelentkezik. 

Ha szeretnéd csökkenteni a szívbetegségek kockázatát, olvasd el, mennyi alvásra lenne szükségünk éjszakánként ahhoz, hogy megőrizzük szívünk egészségét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.