Ez a világ legveszélyesebb étele, mégis sokakat csábít

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár Magyarországon nem fenyeget az a veszély, hogy gömbhal kerül a tányérunkba, de a távol-keleti utazásaink során találkozhatunk vele. Fontos tudni, hogy noha több étterem étlapján is szerepel, fogyasztása életveszélyes lehet.

Lehet, hogy aranyosnak tűnik a kinézete alapján, azonban az állatvilág egyik legtoxikusabb élőlénye a gömbhal. Ennek ellenére még ma is sokan fogyasztják, sőt, van, aki többek között kifejezetten azért utazik Japánba, hogy megkóstolja a távol-keleti ételkülönlegességet, a halból készült fugut.

Ezért gömb a nevük

A főleg csigákkal, rákokkal és kis halakkal táplálkozó gömbhalak, ahogyan a nevük is sejteti, valóban gömb alakúak. Pontosabban veszélyt érezve árasztják el a testüket vízzel, felfúvódnak, hogy minél tekintélyesebbnek tűnjenek. A nagyjából 14-17 centiméter hosszúra növő, elsősorban Japán, Thaiföld, Banglades, valamint a Fülöp-szigetek partjainál élő kopoltyúsok egyébként külsőre inkább viccesek, semmint ijesztőek, ám a testük halálos mérget rejt.

A gömbhalak egyes részei ugyanis egy tetrodotoxin (TTX) nevű anyagot tartalmaznak, amelyről azt mondják, a cianidnál 1000-szer mérgezőbb.

Sokak bakancslistáján szerepel az életveszélyes toxint tartalmazó gömbhal fogyasztása
Fotó: DimaBerkut / Getty Images Hungary

Több állatban is megtalálható

A tetrodotoxint hordozó állatok a különféle baktériumok által termelt mérget a táplálékláncon keresztül szívják fel, amely főként az ivarmirigyekben, a májban, a belekben és a bőrben van jelen. Noha a TTX több gőtében, egy ausztrál polipban, közép-amerikai békákban, haslábúakban, rákokban, tengericsillagokban és sok más, alacsonyabb rendű organizmusban is megtalálható, a gömbhalakat azért emlegetjük gyakrabban, mert belőlük egy falatért sokan képesek akár a világ másik feléről is Japánba utazni.

Pedig egyetlen gömbhalban harminc felnőtt életének kioltására elegendő toxin található. 

Így néz ki a főzésre kész, feldolgozott gömbhal
Fotó: Gary Curcio / Getty Images Hungary

Rémisztő tünetek

A mérgezés rendkívül gyorsan, a toxin elfogyasztása után négy-hat órával megy végbe. A tünetek ajak- és nyelv-, valamint ujjbegyzsibbadással már akár az evés utáni 20. percben is jelentkezhetnek, amelyeket valamilyen fájdalom – például gyomor- vagy fejfájás – kísér. A beteg mozgása már ekkor is bizonytalanná válik, és nem sokkal később érzékszervi bénulás, beszédzavar, légzési nehézségek is jelentkeznek, és a vérnyomás is csökkenni kezd. Ezután következik be a teljes test bénulása, majd leáll a szív és a légzés. 

Nincs se gyógyszer, se ellenszer

Azt, hogy mennyire valós a veszély, jól mutatja a Tokiói Élelmiszer-biztonsági Információs Központ összefoglalója, amelyben külön felhívják a helyiek és a Japánba utazók figyelmét: ha csak nincs a gömbhal elkészítéséhez speciális szakmai tudást és készséget igazoló képzettségünk, no és engedélyünk, tilos kísérleteznünk a gömbhal feldolgozásával. Jelenleg ugyanis még nem létezik se ellenszer, se gyógyszer a hal toxinjára, így szinte elkerülhetetlen a végzet egy nem megfelelően elkészített gömbhalfogás után. Az egyébként méregdrága specialitásból ennek ellenére Japánban évente mintegy 10 ezer tonnányit fogyasztanak. Évente 20-44 mérgezéses eset történik, amelyből átlagosan 6 végződik halállal.

Idézőjel ikon

Az áldozatok többnyire halászok, akik nem rendelkeznek a fugu elkészítésével kapcsolatos fontos tudnivalókkal.

A gömbhalat csak arra képzett, megfelelő ismeretekkel és engedéllyel rendelkező szakácsok készíthetik el
Fotó: Malcolm P Chapman / Getty Images Hungary

Sok a hasonló fajta

Mindezek ellenére Japánban szép számmal akadnak olyan éttermek, ahol gömbhal szerepel az étlapon. Miután a gömbhal fajtájától függ, hogy mely részei mérgezők, a sütés-főzés során elengedhetetlen, hogy a szakács meg tudja különböztetni egymástól az egyes fajtákat. Megannyi gömbhalfaj külső megjelenésében ugyanis nagyon is hasonlít egymásra, ám mérgező részeik különböznek: míg egyiknek a májában, egy másiknak emellett az izomszövetében és a bőrében is található méreg.

Ha kíváncsi vagy a világ leggusztustalanabb ételeire is, olvasd el ezt a cikkünket

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.