Kiderült, melyik gyümölcs a leghatékonyabb a székrekedés ellen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A székrekedés meg tudja keseríteni a mindennapokat, krónikus esetben pedig megnövelheti a vastagbélrák kockázatát. A bélmozgás javítására azonban létezik egy egyszerű és könnyen elérhető módszer, a kivi fogyasztása.

A székrekedés egy gyakori probléma, hét emberből legalább egyet érint. Az IBS-ben szenvedő betegeknél még gyakoribb, és a betegek majdnem fele tapasztalja. Az állapotot számos tényező okozza (nem megfelelő rostbevitel, motilitási zavarok, amelyek abnormálisan lassú bélmozgást okozhatnak; bizonyos gyógyszerek és a bélmikrobiom zavarai). Éppen ezért a kezelése is eltérő lehet, például a rostfogyasztás módosításával, testmozgással, gyógyszerekkel vagy probiotikumokkal. Az egyik nagyon egyszerű és hatékonynak tűnő terápia pedig a kivi fogyasztása.

Gyümölcs székrekedés ellen

A nagyanyáink mindig azt mondták, hogy a legjobb módszer arra, hogy beinduljon a lassú emésztőrendszer, az aszalt szilva. Azonban a kutatások arra jutottak, hogy van egy másik nagyon hatékony gyümölcs:a kivi. Szakemberek szerint ez a rosttípus vonzza a vizet, és gélt képez a bélben, ami lágyabbá teszi a székletet, és növeli a bélmozgások gyakoriságát. Megfelelő mennyiségben ugyanazt a székrekedés-enyhítő hatást nyújtja, mint a hashajtók, de a hozzájuk kapcsolódó mellékhatások nélkül.

Székrekedés ellen jó lehet a kivi
Fotó: Vladimir Timotijevic / Getty Images Hungary

A Michigan Egyetemen végeztek egy kutatást, ahol számos gyümölcs székeléssel kapcsolatos hatását nézték meg. A kutatócsoport három természetes kezelést vizsgált krónikus székrekedés esetén, és megállapították, hogy bár mindhárom jelentősen csökkentette a páciensek tüneteit, az aszalt szilva bizonyult a legeredményesebbnek a tünetek enyhítésében, míg a kivi kapta a legmagasabb elégedettségi pontszámokat.

A tanulmányban 79 krónikus székrekedésben szenvedő felnőttet vontak be, akik négy héten keresztül napi 100 gramm kimagozott aszalt szilvát, 12 gramm psylliumot vagy két meghámozott kivit fogyasztottak. Az utóbbi csoportban a betegek 45 százaléka tapasztalt enyhülést a krónikus székrekedésében. A heti átlagos bélmozgások számmajdnem megduplázódott náluk, és a széklet állaga is javult.

A kivi előnye, hogy viszonylag ritkán okoz kellemetlen tüneteket, csupán a résztvevők 11 százaléka panaszkodott puffadásra, és senki sem számolt be gázképződésről vagy hasi fájdalomról. Ellenben az aszalt szilva esetében 36 százalék számolt be puffadásról, 18 százalék gázképződésről és a hasi fájdalom is előjött mellékhatásként a betegek 18 százalékánál. Összességében az aszalt szilvát fogyasztó betegek 48 százaléka volt elégedett a kezelésével, a kivit fogyasztóknak viszont 68 százaléka.

A székrekedés veszélyei

A székrekedés időnként mindenkivel előfordul, az alkalmi esetek ártalmatlanok, azonban a gyakoriakat összefüggésbe hozták a vastag- és végbélrák megnövekedett kockázatával. Tanulmányok kimutatták, hogy a krónikusan lassú emésztőrendszer másfélszer nagyobb valószínűséggel vezet emésztőrendszeri daganatok kialakulásához. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a méreganyagok felhalmozódnak a bélben, amikor a salakanyagok hosszú időn keresztül nem ürülnek ki. Minél gyakrabban ürülnek ezek a salakanyagok a vécéhasználat során, annál jobb.

Gyorsítja a bélmozgást a kivi
Fotó: baona / Getty Images Hungary

Magyarországon évente 5-6 ezer ember hal bele a vastagbélrákba. Pedig ez a betegség jól gyógyítható, ha időben észreveszik, viszonylag jól szűrhető, és meg is előzhető. A leggyakoribb oka az egészségtelen életmód: a helytelen táplálkozás, a túlzott vöröshús-fogyasztás, a stressz vagy a kevés mozgás.

Vastagbélrákja bárkinek lehet, de vannak olyanok, akiknél magasabb a kockázat. A betegséget növelő egészségügyi állapotok közé tartoznak a polipok, a gyulladásos bélbetegség, a cukorbetegség és az elhízás. A kockázatot növelő genetikai állapotok közé tartozik a familiáris adenomatosus polipózis és a Lynch-szindróma. A familiáris adenomatosus polipózis (FAP) egy ritka állapot, amelyet az adenomatous polyposis coli (APC) gén hibája okoz. Míg a legtöbb ember a gént egy szülőtől örökli, a genetikai mutáció spontán módon is előfordulhat, az FAP-ban szenvedők 25-30 százalékánál. A Lynch-szindróma olyan állapot, amely növeli a rák számos fajtájának, köztük a vastagbél- és méhnyálkahártyaráknak a kockázatát, és a szülők a gyermekeknek továbbadhatják.

Családi anamnézissel összefüggő kockázat, ha közeli családtagnak – például egy szülőnek vagy testvérnek – vastagbélrák-diagnózisa vagy rákmegelőző polipja van. Ezekben az esetekben gyakrabban ajánlott szűrésekre járni, alapvetően pedig 5-10 évente érdemes kivizsgáltatni magunkat. 

Az emésztésed egészségét komolyan meghatározza, hogy hogyan indítod a reggelt. Az alábbi cikkünkben összeszedtünk öt ételt, amelyeket kockázatos éhgyomorra fogyasztani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.