Emésztésedre és koleszterinszintedre is csodaszer, mégis túl ritkán iszod

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bolygónak csak a nyugati részén szorította szinte teljesen a háttérbe a kecsketejet a tehéntej: a világ háromnegyede issza, és nem is véletlenül, hiszen rengeteg egészségügyi előnye van. Az anyatej helyettesítésére ugyanakkor a közhiedelemmel ellentétben alkalmatlan.

A kecsketartás évezredes múltra tekint vissza. A kecske az egyik legkorábban háziasított állatfaj: régészeti bizonyítékok szerint 10 000 évvel ezelőtt, Iránban már háziasított kecskék legelésztek őseink lakóhelye körül. A kecskét teherhordásra használták, de húsát, tejét, szőrét és bőrét egyaránt hasznosították, trágyája pedig kiváló tüzelőanyagnak számított. Bőréből tömlőt varrtak, amelyben vizet vagy bort tárolhattak, esetleg pergament állítottak elő belőle.

A kecskének ma is fontos szerepe van a fejlődő országokban a népesség élelmezésében. Egy kifejlett állat naponta 3-4 liter tejet ad, ebből sajt, vaj, joghurt és egyéb termékek készülhetnek. A kecsketej sűrűbb és krémesebb, mint a tehéntej, emiatt homogenizálni sem szükséges. Emellett több tápanyagot tartalmaz, amelyek különböző egészségügyi előnyökkel is járnak az emberi szervezetre nézve – nem utolsósorban azért, mert a kecskék szabadon legelnek, nem pedig istállókban tartják őket, mint a szarvasmarhák többségét.

A szabadon legelő kecskék teje fontos tápanyagok forrása
Fotó: Stefania Pelfini La Waziya Phot / Getty Images Hungary

A kecsketej fontos tápanyagok forrása

A kecsketej kiváló fehérje-, kalcium-, kálium-, foszfor- és magnéziumforrás, de nem éppen kalóriaszegény: ha megiszunk egy pohárral, 168 kalóriát és 11 gramm cukrot viszünk be a szervezetünkbe. Emellett A-vitaminhoz is juthatunk általa: a béta-karotin a kecsketejben A-vitamin formájában van jelen, amelynek megfelelő bevitele kutatások szerint csökkenti a szürke hályog és a rák bizonyos formáinak kialakulását. A kecsketej B1-, B2- és B5-vitamin-, valamint D-vitamin-tartalma is jelentős. A kecsketejben háromszor annyi D-vitamin van, mint a tehéntejben. Egy kutatás szerint a kecsketej fokozhatja a szervezet azon képességét, hogy felszívja a fontos tápanyagokat más élelmiszerekből – szemben a tehéntejjel, amely gátolja a vas és a réz felszívódását a tejjel egyszerre elfogyasztott élelmiszerekből.

Csökkenti a koleszterinszintet

A kecsketejnek magasabb a fehérjetartalma, mint a tehéntejnek vagy a különböző növényi „tejeknek”, ráadásul emészthetőbb formában van jelen – azaz szervezetünk jobban hasznosítja. A kecsketej és a tehéntej zsírtartalma hasonló, de a kecsketej zsírgömbjei kisebbek, így szervezetünk könnyebben megemészti. A kecsketej segít a koleszterinszint csökkentésében is: a közepes láncú zsírsavak segítenek növelni a „jó” koleszterin (HDL frakció) szintjét és csökkentik a „rossz” koleszterin (LDL) szintjét a vérben, ezáltal szívünk egészségét is védik.

A kecsketejben a „prebiotikus” szénhidrátok (oligoszacharidok) magasabb arányban vannak jelen, mint a tehéntejben, amelyek segítenek táplálni a bélrendszerünkben élő jótékony baktériumokat.

Idézőjel ikon

Kalciumtartalma is jelentősebb, mint a tehéntejé: egy pohár kecsketej a napi ajánlott érték körülbelül 33%-át tartalmazza, szemben a tehéntej 28%-ával.

A benne található, jelentős mennyiségű D-vitamin biztosítja a kalcium megfelelő felszívódását a szervezetben.

Egészségesebb választás, mint a tehéntej

Azok, akik allergiásak a tehéntej valamely összetevőjére, sokszor biztonsággal fogyaszthatják a kecsketejet – attól függően, hogy a tehéntej mely alkotóelemére érzékenyek. Legtöbbüknek az A1 kazein okoz panaszokat: nem tudják megemészteni, így ez a fehérje gyulladást okoz a szervezetükben, és hozzájárulhat olyan gyomor- és bélrendszeri problémák kialakulásához, mint az irritábilisbél-szindróma, a Crohn-betegség, az áteresztőbél-szindróma és a vastagbélgyulladás. De szerepet játszhat olyan kevésbé nyilvánvaló problémák kialakulásában is, mint az akne, az autoimmun betegségek és különböző bőrproblémák, például az ekcéma vagy a neurodermatitisz. A kecsketej nem tartalmaz A1 kazeint, kizárólag A2 kazeint, de ha tejérzékenyként a kecsketej fogyasztása mellett döntenénk, előbb konzultáljunk az orvosunkkal: laktóz ugyanis a kecsketejben is van, bár némileg alacsonyabb mennyiségben, mint a tehéntejben.

A kecskesajt a világ számos pontján közkedvelt
Fotó: Franz Marc Frei / Getty Images Hungary

A kecsketej szépészeti felhasználása ősidők óta ismert: Kleopátra, Poppea és Sissi osztrák császárné is szívesen kényeztették bőrüket kecsketejjel. Ma is remek bőrápoló termékek (például szappanok, tusfürdők, testápolók) készülnek a felhasználásával, amelyek táplálják, hidratálják, nyugtatják és regenerálják a bőrt, segítenek megőrizni annak rugalmasságát és megakadályozni a bőrszárazságot, ezáltal lassítani a bőr öregedésének folyamatát.

Babáknak ne adjuk!

Több kutatás is zajlott abban a témában, hogy a kecsketej milyen formában adható a csecsemőknek. Állatkísérletek például kimutatták, hogy a kecsketejjel táplált vemhes egerek utódaiban kisebb valószínűséggel alakult ki allergiás légúti gyulladás – az emberekkel végzett kutatások egyelőre váratnak magukra. Anyatej-helyettesítő tápszerek viszont készülhetnek kecsketej felhasználásával – de nyers kecsketej, akárcsak nyers tehéntej, nem adható a csecsemőknek, mivel súlyos betegségeket, sőt akár anafilaxiás sokkot is okozhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.