Könyörtelen adatok: ezekben a városokban végezhet a legtöbb magyarral a hőstressz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kánikulai napok száma a felmelegedés előrehaladtával nő, ez pedig növeli a többlethalálozások számát. A korábbi hőhullámok idején gyűjtött magyar adatokból kitűnik, hogy a nagyvárosokban számíthatunk leginkább a többlethalálozások megugrására a következő évtizedekben.

Hamarosan ismét itt a kánikula, amely akár extrém hőstresszel is járhat, ez pedig a társadalom nagy része számára hoz egészségügyi kockázatot, az arra érzékenyek számára pedig egyenesen életveszélyt jelent a Másfélfok legfrissebb tanulmányának bevezetője szerint.

Az extrém hőstressz – ahogyan a felmelegedés maga is – az ember tevékenysége miatt alakul ki. „Ha nem kezdünk semmit a kibocsátásokkal, akkor a század végéig tízszeres növekedésre kell számítanunk.

Idézőjel ikon

Az Alföld és Budapest lakói különösen veszélyben vannak.

Szegedre vetítve ez azt jelenti, hogy júliusban gyakorlatilag megszűnik a kellemes időjárás, és a napok harmadán extrém hőstressznek lesz kitéve a város, valamint pár napra az életveszélyes értékek is megjelennek július-augusztusban” – fogalmaznak Pongrácz Rita és Szabó Péter éghajlatkutatók elemzésükben.

Budapest és az Alföld van a magyar adatok szerint nagy veszélyben
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Az elmúlt 50 év során a nyarak melegedtek a legnagyobb mértékben hazánkban, ebben pedig a hőstressz jelenti a legnagyobb kihívást, mivel az közvetlenül érinti az emberi szervezetet, már rövid távon tapasztalható és igen szoros kapcsolatot mutat a többlethalálozások megugrásával.

A kutatók egy hőstressz-indikátort vizsgáltak, ebben nemcsak a hőmérséklet, hanem a hőérzetre kiható légköri nedvességtartalom, a testet érő direkt napsugárzás és a szél is szerepet játszanak. Kellemes a hőérzet, ha az index értéke 26 °C alatti, míg 26-32 °C között közepes hőstresszről, 32-38 °C között nagy hőstresszről beszélhetünk. 38 °C fölött beszélhetünk extrém hőstresszről, 46 °C fölött már életveszélyes annak mértéke – és ezt 2007-ben már majdnem sikerült elérni.

A kilencvenes évek óta romlanak a magyar adatok

A kilencvenes évek közepéig csak néhány júliusi és augusztusi nap volt hőstressz-veszélyes, a kétezres évek óta azonban már szeptemberben is előfordulhat ilyen extrém időjárás.

Mostanra szinte minden nyáron kell extrém napokkal számolnunk.

A kutatók szerint az elmúlt 20 év nyarain, azaz május és szeptember között átlagosan 40 °C körüli legmagasabb hőstresszre számíthattunk.

Ha folytatódnak a mostani kibocsátási trendek, a század végére a Délkelet-Alföldön ez az érték elérheti a 45 °C-ot is, azaz több évben is előfordulhat majd egy-egy napon életveszélyes hőstressz. Budapesten és a nagyobb városokban van igazán nagy kockázata a hőstressznek. „Itt az éjszakák sem tudnak lehűlni a városi hősziget hatás következtében, és főleg a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők, az idősebbek és a gyerekek szervezete veszélyeztetett a nyári hőség idején” – fogalmaznak a kutatók, megjegyezve, hogy

Idézőjel ikon

az extrém 2012-es évben a hazai hőhullámok 30 százalékos, míg a második legtöbb hőhullámos nappal bíró évben, 2015-ben 17 százalékos többlethalálozást eredményeztek.

Nagyon megugorhat az extrém hőstresszes napok száma

Jelenleg éghajlati átlagban évi 2-3 extrém hőstresszes nap fordul elő az ország ennek a jelenségnek legkitettebb területén – ez a jelenlegi kibocsátási trendeket tartó forgatóköny esetén meg fog tízszereződni. Ha sikerülne az optimista forgatóköny szintjére visszafogni a kibocsátásokat, akkor viszont lényegében nem lesz növekedés.

A kutatók szerint a hőségriadó értelmezését is érdemes újragondolni a jövőben, felkészülve az extrém hőstresszes napok számának megugrására.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.