Rettegett vírus jelent meg hazánkban: lázzal indul, de akár vakságot is okozhat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarországon is megjelent a Zika-láz, a vírust a Seychelle-szigetekről hozta be hazánkba egy magyar utazó.

Egy Pest vármegyében élő 52 éves magyar nőnél Zika-láz megbetegedésének gyanúját jelentették, melyet a laboratóriumi vizsgálatok igazoltak. A beteg a lappangási idő alatt a Seychelle-szigeteken tartózkodott, ahol túrázott is, ott fertőződött, az eset import eredetű – írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 2024. 21. heti tájékoztatójában.

A Zika-vírust bizonyítottan ugyanaz az Aedes aegypti szúnyog terjeszti, amely számos trópusi betegség (dengue-láz, chikungunya-láz, sárgaláz) terjesztéséért is felel. A vírus ellen nincs védőoltás, sem gyógyszer. A fertőzött személynél jellemzően enyhe, magától gyógyuló, legfeljebb egy hétig tartó betegséget okoz. Az Egészségvonal tájékoztatása szerint négy-öt fertőzött közül általában egy betegnél jelentkeznek az alábbi tünetek: láz- és erős fejfájás, kiütés, egész testre kiterjedő viszketés; ízületi fájdalom, izom- vagy csontfájdalom; szem mögötti fájdalom; hasi fájdalom, rossz közérzet, gyengeség.

A hazánkban is megjelent Zika-vírus elsősorban a várandós nőkre veszélyes
Fotó: eternalcreative / Getty Images Hungary

 

A tünetek jellemzően a szúnyogcsípést követő 3-14. napban jelentkeznek, és 2-7 napig tartanak. Kezelésükre általános fájdalom-, és lázcsillapítás, folyadékpótlás szükséges.

Idézőjel ikon

A Zika-láz szövődményei azonban a várandós nőkre és magzataikra igen veszélyesek. Esetükben a fertőzés vetélést, halvaszületést vagy koraszülést okozhat.

Az anya emellett átadhatja magzatának a betegséget, ami súlyos szövődményeket idézhet elő a gyermeknél.

Többféle fejlődési rendellenesség alakulhat ki a magzatban együttesen, ilyen a kisfejűség, az agyi fejlődés zavara, a vakság és a süketség, illetve az ízületi és mozgásproblémák.

A várandós nőknek vigyázniuk kell, hogy hova utaznak 

A Zika-láz jelenleg Afrika, Ázsia, Amerika és a Csendes-óceáni térség trópusi-szubtrópusi területein fordul elő. Nem zárható ugyanakkor ki, hogy idővel a Zika-vírus további országokban is meg fog jelenni, ahol a kórokozót terjesztő Aedes nemzetségbe tartozó szúnyogok megtalálhatók. Európában korábban Dél-Franciaországból jelentettek néhány szúnyog által terjesztett esetet. 

Mivel a fertőzés megelőzésére nem áll rendelkezésre védőoltás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt javasolja a külföldi utazásra készülő várandós, illetve gyermekvállalást tervező nőknek, hogy utazás előtt tájékozódjanak, előfordul-e a Zika-vírus az érintett célországban, és a fertőzött területekre lehetőség szerint ne utazzanak.

Szexuális úton is terjedhet a Zika-láz

A vírus alapvetően szúnyogok közvetítésével terjed, hazai eredetű fertőzések és megbetegedések kialakulására jelenleg nem kell számítani. A Zika-vírussal fertőzött beteg nem jelent veszélyt ápolójára, a vírus köznapi érintkezések (kézfogás, beteg ápolása, vele egy légtérben tartózkodás, stb.) útján nem terjed.

Néhány esetben azonban bizonyították a Zika-láz szexuális úton, ondóval történő átvitelét szexuális aktus során, ezért a vírus terjedésének megelőzése miatt azoknak a férfiaknak, akik az érintett területekről hazatérnek, és partnerük várandós, a terhesség végéig óvszer használata vagy a szexuális élettől való tartózkodás javasolt. Azoknak a nőknek pedig, akik az érintett területről való hazatérés után gyermekvállalást terveznek, 8 hetes várakozás ajánlott.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.