Sokan gyomnak hiszik, pedig csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek és a rák kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Itthon sok kertben gyomként tekintenek a komlóra, pedig gyógynövényként már a rómaiak is használták. Friss hajtását Nyugat-Európában ritka és drága fogyasztható ínyencségként tartják számon, terméséből pedig sörélesztő készíthető.

A komló virága a sörkészítés és -ízesítés mellett számos egészségügyi célra is használható. Amellett, hogy közismerten kezeli az alvászavart, jó a hőhullámok ellen, csökkenti a szorongást, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, de hatékony a rákkal szemben is.

Antioxidánsokkal segíti a gyulladáscsökkentést 

A komló kedvező hatása elsősorban a benne rejlő gyulladáscsökkentő flavonoidoknak, az antioxidánsoknak és ezzel együtt a rákmegelőző tulajdonságoknak köszönhető. Miután a komló humulon keserűsavat is tartalmaz, így antimikrobiális tulajdonságokkal is rendelkezik.

Bizonyított tény, hogy a sör egyik összetevője gyógynövényként jót tesz a szívünk egészségének
Fotó: Redaco / Getty Images Hungary

A komló friss hajtása fogyasztható, begyűjtése után érdemes minél előbb elfogyasztani, mert igen hamar elveszíti az ízét és a frissességét. A komló hajtása színétől függően spárgára, dióra vagy kelkáposztára hasonlít. A növény csíráját fogyasztják nyersen vagy forrázva is. 

A komlóval kapcsolatos jelenlegi kutatásokból az alábbi jótékony hatásai ismertek a gyógynövénynek.

Alvászavarok

A komlóban található különféle összetevőkről azt tartják, hogy enyhe nyugtató tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek az orvostudományban is alkalmazhatók.
Egy vizsgálat során 17 nővér alvási szokásait figyelték meg. A váltott vagy éjszakai műszakban dolgozó nővérek két hétig komlótartalmú alkoholmentes sört kaptak vacsoraidőben. A kutatók csuklópántos alváskövetővel figyelték meg, hogy az ital milyen hatással van a nőkre. Az eredmények azt bizonyították, hogy a komlótartalmú ital nemcsak segített a résztvevőknek a gyorsabb elalvásban, hanem csökkentette a szorongásukat is.

A komló segít az elalvásban is
Fotó: ArLawKa AungTun / Getty Images Hungary

A komlót gyakran más gyógynövényekkel, például macskagyökérrel és golgotavirággal kombinálják az álmatlanság kezelése érdekében.

Hőhullámok

A komlóban található egyik flavonoid a fitoösztrogének közé tartozik. Ez a növényi eredetű vegyület képes aktiválni a ösztrogén nevű női hormont, ezzel pedig segít legyőzni az ösztrogénhiány tüneteit, melyek különösen a menopauza idején jelentkeznek. Ilyenek például a változókorban gyakran jelentkező hőhullámok, melyeket a komló enyhíthet.

A kolmó a benne lévő flavonoidnak köszönhetően képes csökkenteni a menopauzával járó hőhullámokat
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Szív- és érrendszeri betegségek

A komlóban található flavonoidok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek segíthetnek ellazítani az ereket, ezáltal javítják a vérkeringést. Egy állatkísérlet kimutatta azt is, hogy a komlóból kivont xantohumol csökkenti az artériákban és a vénákban a meszesedést.

A kutatók úgy vélik, hogy a xantohumol szerepet játszhat a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében.

Bár ezek az eredmények ígéretesnek tűnnek, de tudni kell, hogy a komló és a xantohumol szerepét még nem vizsgálták embereken, ezért további kutatásokra van szükség ezen a területen.

Rák

Bár a komló nem képes közvetlenül megelőzni a rákot, a xantohumol és a komlóban található egyéb vegyületek rákellenes hatást fejthetnek ki. Több kutatás is igazolta, hogy ez a sörben is megtalálható flavonoid, amely javítja a kognitív képességeket is, megöli a különböző típusú rákos sejteket.

Depresszió

A komlóval kapcsolatban szintén bizonyosságot nyert, hogy hatékonyan kezeli a depressziót, és más hangulati rendellenességek lehetséges gyógymódjaként is alkalmazható. Egy főiskolai hallgatók bevonásával elvégzett vizsgálat során kiderült, hogy a komlót fogyasztók esetében szignifikánsan csökkent a szorongás, a stressz és a depresszió a placebocsoporthoz képest. 

A legtöbb kertben megtalálható tyúkhúrnak is számos egészségmegőrző hatása van. Olvasd el ide kattintva cikkünket, hogy megtudd, ez a kora tavasztól virágzó növény a vese és a máj egészségén túl milyen jótékony hatással lehet a szervezetedre .

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.