8 jel, ami arra utal, hogy súlyos baj van a memóriáddal

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A demencia különféle típusainak legfőbb tüneteként jelentkező súlyos memóriavesztés kezdetben apró, sokszor nem túl feltűnő jelek révén mutatkozik meg. Ezeket néha nehéz kiszúrni, így összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni.

Az öregedés együtt jár a feledékenységgel, például nem emlékszel a város új éttermének nevére, vagy elfelejted a szemüveged, mindez zavaró lehet, de még nem kell aggódnod. A memóriavesztés bizonyos foka normálisnak tekinthető, mindenkivel előfordul. Sőt, ez nem kizárólag azokat érinti, akik már az idősebb életkorukba léptek. Sajnos, már a 30-as éveinkben elkezdjük elveszíteni az idegsejteket. Idővel egyre kevésbé leszünk hatékonyak a tanulásban és az emlékezésben. A memóriavesztés bizonyos formái azonban kórosak, és nagyobb problémákra utalhatnak.

1. Nem tudsz új dolgokat tanulni

Nagyon gyorsan fejlődik a világ, szinte minden héten jön valami új fejlesztés, amit el kell sajátítani. Ha úgy érzed, hogy nehezen tanulsz meg bármi újat, az aggasztó lehet a szakértők szerint. Az normális, ha az embernek időre van szüksége ahhoz, hogy megszokjon egy új telefont vagy laptopot, de ha ez teljesen lehetetlen feladatnak tűnik, akkor érdemes megfontolni, hogy beszélj az orvosoddal.

A memóriazavar tüneteit néha nehéz kiszúrni
Fotó: Piksel / Getty Images Hungary

2. Gyorsan elfelejted a beszélgetéseket

Nem várható el, hogy minden egyes beszélgetést vissza tudj idézni, és nem kell aggódnod, ha időről időre elfelejted ezeket. Azonban probléma, ha a beszélgetéseket azonnal elfelejted. Ha mondjuk, eltelt egy óra, és elfelejted, hogy egy beszélgetés megtörtént, az mindenképpen aggasztó.

3. Nehézségek olyan dolgok elvégzésében és megértésében, amelyek korábban könnyen mentek

Szintén jel lehet, ha a korábban könnyűnek tűnő mindennapi feladatok most kihívást jelentenek. Például, ha főzöl, és elfelejted azokat a recepteket, amelyeket korábban évekig könnyedén meg tudtál csinálni. A másik terület, ahol az emberek gyakran észreveszik a felejtést, a pénzügyeké. Ez lehet a számlák elfelejtése, a számlák kétszeri kifizetése, a pénzügyek működésének nem értése.

Szintén aggasztó a személyes higiénia, a találkozók és a megbízások elfelejtése, az orvosi találkozók rendszeres kihagyása és az ételek feledékenység miatti leégetése.

4. Zavar az idővel vagy a hellyel kapcsolatban

A demenciában szenvedő emberek elveszíthetik a dátumok, az évszakok és általában az idő múlásának érzékelését. Néha elfelejtik, hogy hol vannak, vagy hogyan jutottak oda.

5. Eltévedni ismerős helyeken

Teljesen normális, hogy időnként eltévedünk, például, ha olyan helyre utazunk, ahol évtizedek óta nem jártunk, vagy ha új helyre látogatunk el. De az eltévedés ismerős helyeken a kóros emlékezetvesztés jele lehet. Az egyik igazán árulkodó jel, ha eltévedünk a lakóhelyünk környezetében.

6. Történetek gyakori ismétlése

Mindenkivel előfordul, hogy időről időre elismétli ugyanazokat a sztorikat, nem feltétlen marad meg az, hogy valakinek már elmeséltünk valamit, ami megtörtént velünk. De ha ezt túl gyakran csinálod, az abnormális lehet.

A demencia tünete lehet a történetek gyakori ismétlése
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

7. Csökkent vagy gyenge ítélőképesség

Az Alzheimer-kórral vagy a demenciához köthető más betegséggel élő személyeknél előfordulhat, hogy megváltozik az ítélőképességük, vagy máshogy hoznak döntéseket. Például rosszul ítélnek meg szituációkat, amikor a pénzről van szó.

8. A szeretteid észreveszik, hogy valami nem stimmel

Gyakori, hogy a problémákat a szeretteid azonosítják be először, ilyenkor próbálj meg nem vitába keveredni és védekezni, hanem vedd komolyan az aggodalmukat. A szakértők szerint a saját memóriánkkal kapcsolatos szubjektív tapasztalatok nem túl megbízható mutatói annak, hogy mi történik valójában. Vagyis egy szeretett személy nagyobb valószínűséggel képes pontosan kiszúrni az olyan problémákat, mint a történetismétlés vagy a mindennapi feladatok elvégzésében akadó problémák.

A demenciának különböző előjelei lehetnek, az egyik például az étkezéssel kapcsolatos. Ismerd meg az alábbi cikkünkből a részleteket. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.