Még a hiperaktivitás ellen is kiváló ez a finom fűszer

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy fűszernövénytől nem nagy elvárás, hogy segítse az emésztést, és fokozza az étvágyat. Az már nem feltétlenül, hogy még a vérnyomásproblémákra és a hiperaktivitás ellen is hatékony legyen. Márpedig a tárkony ezekre is képes, sőt még többre is.

A görögök annak idején tárkony rágásával csillapították fogfájásukat, és zsibbasztották el szájukat a kínzó tünetek elfedésére. A fájdalmak enyhítése mellett azonban még sok mindenben nyújthat segítséget ez a fűszernövény: többek között helyre teszi vérnyomásod, és nyugtatja a szíved, de megoldhatja alvásproblémáidat is, és a májad működésének javításában is számíthatsz rá.

A vérnyomásodat is segít rendbe tenni

Jóllehet a középkorban a kígyócsípések méreganyagának ellenszereként alkalmazták, ma akár a só kiváltására is használják mindazok, akik vérnyomásproblémákkal küzdve helyettesíteni kényszerülnek a nátrium-kloridot. Emellett bár napjainkban leginkább az ízéért fogyasztjuk a tárkonyt, de számos áldásos hatását ismerjük, és ki is használjuk.

Otthon nem biztos, hogy mindig egy ekkora homár társaságában látjuk majd viszont, de érdemes belőle mindig tartani a konyhában
Fotó: alle12 / Getty Images Hungary

Serkenti az emésztést

Először is, a tárkony kedvezően hat az emésztőszervekre. Emellett, fokozza az étvágyat, legyen ez akár kívánatos tulajdonság, akár nem. Az viszont mindenkinek jó hír, hogy eltünteti a hasi görcsöket, sőt, az esetleges olyan támadásokkal szemben is hatékony társ a harcban, mint az elsősorban gyerekeknél előforduló bélférgek. De a szárított tárkonylevél almaeceteben áztatva, étkezések előtt egy evőkanálnyi mennyiségben fogyasztva üdítő változást hoz az emésztési nehézségekkel küzdők mindennapjaiba is. Teája a gyomor mellett a máj működését is elősegíti.

Tartósan eláll és könnyen használható olajok ízesítőjeként is
Fotó: hmproudlove / Getty Images Hungary

Idegnyugtató hatású, és hiperaktivitás ellen is hatékony

Idegkimerültség, sőt akár depresszió, de a jóval szélesebb körben tapasztat, többeket érintő álmatlanság esetén is kitűnő. Nyugtató és altató hatása hamar hasznunkra válhat, de hiperaktivitás ellen is kiemelkedően hatékony, ha szakít bevitelére egy percet még az is, aki amúgy mindig rohan. A depressziós tünetek ellen vagy a jobb alvás garantálása érdekében, sőt még fejfájás ellen is, egy néhány levélből álló, lobogó-forró vízzel leöntött oldat inhalálása javallott. Nyugtató hatású tárkonytea készítéséhez azonban egy marék friss levelet tanácsos leforrázni egy csészéhez szükséges vízzel, majd mindezt 10 percig állni hagyni, hogy a kívánt hatást a teával elérjük. Ebből aztán naponta fogyaszthatunk egy-egy csészényit. Álmatlanság ellen inkább a szárított levelek forrázása javasolt, azokat 40 percig szokták forró vízben áztatni. Utána melegen történő fogyasztására buzdítanak a szakértők.

Nemcsak tea, de limonádé is készíthető belőle a jobb vérnyomásért, emésztési gondok ellen vagy csupán csak az ízéért
Fotó: Galina Sandalova / Getty Images Hungary

Még ennél is többet tud

A fenti áldásos hatások mellett a tárkony még az epetermelés fokozásával is hozzájárul a gyorsabb és hatékonyabb méregtelenítéshez, valamint csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. De mindezek felett egy izgalmas ízvilágba kalauzolja fogyasztóit: felhasználása a legváltozatosabb fűszervajaktól és (krém)levesektől a ragukon és tokányokon át elvezet egészen a sültekig. Halakhoz, sertéshez, marhához és baromfihoz is kitűnő, de a burgonya és a paradicsom mellett szinte bármely zöldségnek jól áll, ahogy a citrom és a narancs ízét is remekül teszi még teljesebbé. Tárkonyból készíthető ecet is, de fogyasztásánál a mértékletességre fontos ügyelni.

A homártól a szendvicsen át hosszú az út, a tárkony felhasználhatósága kivételesen sokrétű
Fotó: Luc TEBOUL / Getty Images Hungary

Így szerezd be

Az eredetileg Szibériából és a Kaszpi-tenger térségéből származó évelő növény a hazai kiskertekben, de még balkonládákban vagy magaságyásokban is megél és egy család ellátására bőven elegendő levelet hozhat. Így érdemes akár otthon is próbálkozni vele, a saját termesztés ízének amúgy sincs párja. Ha kis palántát vásárolunk, azt egy cserépben egy tőre ritkítva a közvetlen napsugaraktól távol tartva őrizzük egészen addig, amíg a palánták el nem érik a 10 cm-es magasságot. A merészebbek, akik magról kívánják nevelgetni saját tárkonyukat, először 4-5 magot vessenek április táján egy cserép nedves virágföldbe, majd ezeket komposzttal fedve védjék a napfénytől. A kibújt palántákat ezután egyelhetik a sikeres kiskertészek. A tárkony a napot is bírja, de a részleges árnyékban is szépen fejlődik, főleg, ha a talaj vízelvezető képessége jó, tápanyagtartalma pedig nem túl magas. De természetesen szárított formájában a boltok fűszeres polcairól laza kézmozdulattal kecsesen leemelve is hasonlóan élvezhetjük a tárkony egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait.

Ha az emésztésjavító fűszerek világában szeretnél jobban elmélyülni, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.