Az egzotikus láz terjedése miatt lépni kell: jönnek a rendkívüli intézkedések

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rendkívüli óvintézkedéseket vezetnek be Magyarországon a szúnyogok terjesztette, veszélyes nyugat-nílusi láz miatt.

Még idén bevezethetik a véradók egyedi nukleinsav-alapú szezonális szűrését – adta hírül a Medicalonline egy, a Magyar Közlöny 49. számában megjelent, friss kormányhatározatra hivatkozva. Mint írták, az óvintézkedésekre a nyugat-nílusi láz transzfúziós kockázatának csökkentése érdekében van szükség.

A rendelet szerint az Országos Vérellátó Szolgálat javára több mint 1,8 milliárd forint többletforrást biztosítanak, amely összeget 2025-től a központi költségvetés tervezése során biztosítják.

Már itt van Európában az egzotikus láz

Mint arról korábban már a Dívány is írt, a nyugat-nílusi láz a nappal aktív, úgynevezett Culex szúnyogok csípésével átvihető vírusos megbetegedés, amely elsősorban Afrikában, Európa déli részein, Közép-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el, de az utóbbi években, Romániában, Csehországban, sőt Magyarországon is megjelent.

A szúnyogok terjesztette egzotikus betegség miatt már hazánkban is óvintézkedéseket vezetnek be
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ezek a tünetei

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint a nyugat-nílusi vírus által okozott, 3-6 napos lappangási idejű fertőző betegség 80-85 százalékban tünetmentesen zajlik, míg

Idézőjel ikon

az esetek 15-20 százalékban enyhébb, nem jellegzetes tünetekkel jár, amely miatt nehezen különíthetők el más vírusos betegségektől.

A nyugat-nílusi láz bevezető tünetei közé tartozik a hányinger, a láz, a fényérzékenység, az izomfájdalom, a kötőhártya gyulladása és az arcpirulás. Eközben nyirokcsomó-duzzanatok jelennek meg testszerte és bőrkiütések jelentkeznek a törzsön és a végtagokon. A kezdeti állapot körülbelülhat napig tart és gyors javulás vet neki véget. A betegség második periódusában az idősebbeknél agyhártya- vagy agyvelőgyulladás alakulhat ki, náluk gyakoribbak a halálos szövődmények is.

Nincs ellene vakcina

Mint azt az epidemiológiai központ oldalán olvasható, a nyugat-nílusi vírust a betegség első hat napján lehet kimutatni a vérből, később pedig szerológiai vizsgálattal, vagyis a vérben jelenlévő ellenanyagok kimutatásával igazolható. A betegség jelenleg csupán tüneti kezeléssel kezelhető, az emberi megbetegedések megelőzésére oltóanyagot még nem fejlesztettek ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.