Borzalmas vegyi anyagokra bukkantak az ivóvízben

Olvasási idő kb. 1 perc

Hatalmas mennyiségben találhatók meg a Föld ivóvízkészletében az úgynevezett örök vegyi anyagok: az egészségügyi határértéket jóval maghaladja koncentrációjuk.

Ausztrál és amerikai kutatók az egész világra kiterjedően vizsgálták, mennyi vegyi anyag van a felszíni és a mély vizekben: egészen megdöbbentő, hogy mire jutottak.

Hivatalosan PFAS-oknak nevezik azokat az anyagokat az ivóvízben, melyeket örök vegyi anyagok néven is ismerünk. A közismert név nem véletlen, hiszen ezek nem bomlanak le teljesen a környezetben, később pedig megjelennek a felszíni és mélyvizekben is, melyekből ivóvizet nyerhetünk. Ezeket az 1950-es évektől kezdve használják különböző fogyasztási cikkekben. 

Borzalmas vegyi anyagokra bukkantak az ivóvízben
Fotó: Nitat Termmee / Getty Images Hungary

A friss kutatás alapjául szolgáló, a világ különböző tájairól vett minták több mint egyharmadában haladta meg az örök vegyi anyagok mennyisége az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) által 2023 márciusában javasolt határértékeket.

Idézőjel ikon

Különösen riasztó tény, hogy ezek a vegyi anyagok még az olyan helyeken is ott vannak, ahol ismeretlen a szennyeződés forrása.

Egyes PFAS-típusok rendkívül súlyos egészségügyi problémák kialakulásával hozhatók öszefüggésbe: ilyenek egyes daganatos- és pajzsmirigybetegedések, a magas koleszterinszint, bizonyos hormonális zavarok vagy éppen az elhízás.

David Andrews, az Environmental Working Group vezető tudósa állítja, hogy ezek a le nem bomló vegyi anyagok a világon mindenhol megtalálhatók a vízkészletekben. Nem kivétel ez alól az Északi-sarkvidék vagy a Mount Everest sem.

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.