Ezekből egyél többet, hogy elkerüld a vastagbélrákot

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vastagbélrák az elmúlt néhány évben egyre gyakoribb betegség a fiatalok körében is. Egy amerikai orvos szerint azonban van három élelmiszer, amit, ha minél gyakrabban beiktatunk az étrendünkbe, nagy eséllyel elkerülhetjük a betegséget.

A vastagbélrákot egyre többször diagnosztizálják az 50 évnél fiatalabb férfiak és nők körében. A betegség a fiatal felnőttek halálozásának egyik vezető oka lett. Dr. Michael Shusterman gasztroenterológus-onkológus orvos úgy véli, bizonyos életmódbeli tényezők segíthetnek csökkenteni a vastagbéldaganat kialakulásának kockázatát. 

Korai stádiumban jó eséllyel gyógyítható a vastagbélrák

Magyarországon évente több mint 10 ezer embernél diagnosztizálnak vastag- és végbélrákot. A halálozási arány pedig nagyon magas, hiszen évente minegy hatezer ember hal meg ebben a rákban. Ennek azonban nem kellene így lennie, ugyanis, ha korai stádiumban észlelik, a vastagbélrák nagyon jó eséllyel gyógyítható. Míg korábban a vastagbélrák hazánkban is a legnagyobb százalékban az 50 év felettieket érintette, illetve a 65-70 feletti korosztálynál is előfordult, addig az elmúlt években a kialakulása

jelentősen megemelkedett a 20-49 éves felnőttek körében is.

Egyre több fiatalnál diagnosztizálják a vastagbélrákot hazánkban is
Fotó: PonyWang / Getty Images Hungary

Noha a szakértők még mindig nem tudják pontosan, mi áll az esetek növekedésének hátterében, feltételezhető, hogy bizonyos tényezők, például a genetika közrejátszhat a kialakulásában. Ám vannak olyan tényezők, amelyekre mi magunknak is lehet ráhatásunk annak érdekében, hogy elkerüljük a betegséget. Ilyenek például az életmódbeli döntések, amelyek csökkenthetik a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.
Dr. Michael Shusterman, az emésztőrendszer orvos-szakértője úgy véli, a betegség esélyeit mindenképpen növeli az elhízás, a kettes típusú cukorbetegség és a dohányzás. De hangsúlyozta, mindezek nem feltétlenül vezetnek közvetlenül vastagbélrákhoz, ám tény, hogy

Idézőjel ikon

a dohányzás elhagyása, a kevesebb alkoholfogyasztás, a rendszeres testmozgás, a több rostbevitel,

a kevesebb vöröshús-fogyasztás és a többszörösen feldolgozott élelmiszerek kerülése segít a megelőzésben.

Az orvos szerint ahhoz, hogy megelőzzük a vastagbélrák kialakulását, nincs szükség drasztikus változtatásokra, elegendő csupán három egyszerű életmódbeli váltás.

Együnk kevesebb vörös húst

Shusterman szerint szoros kapcsolat van a vastagbélrák és a túlzásba vitt vöröshús, például a marhahús, a máj, valamint a sertéshús és a felvágottak fogyasztása között. Az orvos azt javasolja, hogy ezeket a húsféléket cseréljük inkább csirkére vagy halra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint a hús főzése és sütése, például a grillezés szintén növeli a kockázatot, mivel a hőkezelés során több rákkeltő vegyi anyag is felszabadul. 

A hús sütése is vastagbélrákhoz vezethet
Fotó: Owen Franken / Getty Images Hungary

Fogyasszunk több diót

Kutatások igazolják, hogy a diófélék, például a kesudió, a mandula, a makadámdió és a mogyoró fogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Bizonyított tény, hogy azoknál a harmadik stádiumú vastagbélrákos betegeknél, akik hetente legalább 60 gramm diót esznek, kisebb valószínűséggel újul ki a rák, és meghosszabbodik az élettartamuk, mint azoknál, akik nem fogyasztottak. 

Mindenképpen egészséges, ha a diófélék bekerülnek az étrendünkbe
Fotó: La Bicicleta Vermella / Getty Images Hungary

Az orvos azonban megjegyezte, a rákmegelőzés jelen esetben magyarázható például azzal is, hogy a diót fogyasztók általánosságban véve egészséges életmódbeli szokásokkal rendelkeznek.

Szedjünk D-vitamint

Az orvos szerint javasolt naponta étrendkiegészítő formájában D-vitamint szedni, hogy csökkentsük az emésztőrendszert érintő rák kockázatát. Ajánlása szerint a felnőttek napi adagja 1000-2000 nemzetközi egység.

A D-vitamin pótlása a hangulatunkon is javíthat
Fotó: Pakin Songmor / Getty Images Hungary

Tudományos bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az egészséges D-vitamin szinttel rendelkező embereknél kisebb az esélye a vastagbélrák kialakulásának. Shusterman kiemelte: a normál D-vitamin szint és napfény továbbá hozzájárul a jó kedélyállapothoz és a boldogságunkhoz is.

Vannak, akik szerint a szója egészséges, míg mások óva intenek a fogyasztásától, mondván, többet árt, mint használ. Ha kíváncsi arra, mit gondol a szójafogyasztásról az általunk megkérdezett szakértő, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.