Nem csak azért, hogy vörösre fessük vagy műkörmöt ragasszunk rá: evolúciós okai vannak a köröm fennmaradásának.
Meghámozhatjuk a narancsot, kibogozhatunk egy csomót, vakarózhatunk vagy éppen a fülünket piszkálhatjuk vele. Ha tetszik, hosszúra és hegyesre növeszthetjük, tövig vághatjuk vagy éppen unalmunkban rágcsálhatjuk, jó sok bacilust juttatva ezzel a testünkbe. De mi szükségünk van még körmökre, ha ezeket a tevékenységeket különböző eszközökkel is el tudjuk végezni? És lábkörmökre, ha már nem mászunk fára?
A köröm eredete
A legtöbb emlős arra használja a karmait, hogy megragadja áldozatát, fára másszon, vagy ásson vele. Őseink azonban, évmilliókkal ezelőtt, amikor a kezdetleges eszközhasználat megjelent, mindezt sokkal profibban tudták elvégezni karom nélkül is – a mászáshoz pedig inkább erős fogásra volt szükségük, mintsem karmokra.
Régészeti leletek szerint az emberré válás hajnalán, nagyjából ugyanabban az időszakban, amikor megjelentek az első, kőből készült szerszámok, a főemlősök körmei is fokozatos átalakuláson mentek keresztül: kiszélesedtek és ellaposodtak. A széles ujjbegyek erős fogást biztosítottak a még fákon élő főemlősöknek, így azok hatékonyabban tudtak ágról ágra közlekedni. A földön, amikor az első pattintott szerszámokat készítették, szintén fontos volt az, hogy erősen tudjanak markolni, amiben a hosszú karmok akadályozták volna őket.
Nem mókuscickány: Teilhardina brandti
A kutatók a Teilhardina brandti nevű, mára már kihalt, selyemmajomszerű állatot azonosították az első olyan főemlősként, amelynek a mai emberi körmökhöz hasonló szarulemezek voltak az ujjvégein. Ez a majomféle 47 millió évvel ezelőtt élt a Földön, és az archaikus főemlősökkel ellentétben, már nem karmokkal rendelkezett, hanem a modern főemlősökre jellemző módon szemei előre néztek, agytérfogata megnőtt, és minden ujján körmök nőttek.
A témával foglalkozó kutatók úgy vélik, mindez evolúciós előnyt biztosított számára: megkönnyítette, hogy a fákon mozogva megfogja az ágakat, valamint azt is, hogy megragadja és megtartsa a kezében a gyümölcsöket.
Ha megnézzük egy gorilla, egy csimpánz, egy bonobó vagy egy orangután kezét, láthatjuk, hogy az emberéhez hasonló körmökkel rendelkezik.
Bizonyos főemlősöknél a második lábujjon kialakult az úgynevezett „ápolókarom”. Ennek segítségével szedegetik ki szőrükből az élősködőket vagy vakaróznak, az ősemberek viszont mindehhez képesek voltak eszközt használni, így náluk nem volt szükség ápolókaromra, arra pedig a lapos és széles körmök is megfeleltek, hogy egymást kurkásszák. Egyes tudósok szerint a hegyes szerszámokat is a körmök-karmok ihlették: őseink rájöttek, sokkal célravezetőbb a hegyes kővel cincálni a zsákmányt, mint ugyancsak hegyes, ám gyengébb körmükkel.
A köröm védelmi funkciói
A láb- és kézkörmök a legvalószínűbb forgatókönyv szerint leginkább védelmi funkciók miatt maradtak fenn. Ujjbegyeinkben rengeteg idegvégződés található, amelyek lehetővé teszik a finom mozgásokat. A körmök ezeket is védik, legalábbis az egyik oldalról – így nem korlátozzák ujjbegyeink mozgását vagy érzékenységét. A köröm emellett védelmet nyújt a sérülések útján a szervezetünkbe jutó baktériumok és vírusok ellen. Ami a lábkörmöket illeti, hasonló okból maradtak fenn: mivel a cipő viszonylag új találmány, egyensúlyt biztosító lábujjainkat is meg kellett óvni a külső behatásoktól.
Körmeink fontos információkkal szolgálhatnak egészségi állapotunkról is: az alultápláltság például megváltoztathatja a színét, formája utalhat vérszegénységre, a körmön lévő horpadások pedig a tüdő vagy a bélrendszer megbetegedéseire.
Ha részletesebben olvasnál erről a témáról, alábbi cikkünket ajánljuk.
