Ez a két testrészed életed végéig növekszik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van két testrészünk, ami életünk végéig állandó növésben van. Mi lehet ennek az oka, és meg lehet-e határozni, hogy az idő előrehaladtával melyik mekkora lesz? Ezekre a kérdésekre egy friss kutatás eredményei adnak választ.

A tudósok azt állítják, hogy a fülünk és az orrunk az a két testrészünk, melyek soha nem állnak meg a növekedésben. Ha jobban belegondolunk, ebben van is igazság. Képzelj magad elé különböző életkorú embereket! Biztosan sokan észrevetted már, hogy a kor előrehaladtával megnyúlik az orr és a fül.

A fülünk egyre nagyobb lesz, ahogy öregszünk

A látszat pedig nem csal. A kutatási adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a fül és az orr örökké nő. Egy vizsgálat ugyanis megállapította, hogy 30 éves korunk felett fülünk évente körülbelül 0,22 milliméterrel lesz nagyobb.

Egy bizonyos kor után megváltozik a fülünk mérete
Fotó: Photographer Basak Gurbuz Derma / Getty Images Hungary

Egy másik tanulmány ugyanezt támasztja alá azzal a kitétellel, hogy egy ember életkorát meglehetősen pontosan meg lehet becsülni annak ismeretében, hogy mekkora a fülkörfogata. A két kutatás eredményei nagyon hasonlóak voltak, hiszen ez utóbbi elemzés szerint is az átlagos éves fülnövekedés 1,96 milliméter.

Mindezt megerősítette egy Olaszországban elvégzett, elektromágneses digitalizálókkal végrehajtott kutatás is, melynek során több száz különböző korú ember arcjellemzőit térképezték fel. 

A tudósok itt is arra a megállapításra jutottak, hogy minél idősebbek vagyunk, annál nagyobbak a füleink. Ez a tény egyaránt igaz a nőkre és a férfiakra is.

Az orrunk is folyamatosan változik 

A kutatók a fülnövekedéshez hasonlóan azt találták, hogy az orrunk is egy életen át növekszik. A számok ebben az esetben is megerősíteni látszanak azt a közkeletű elképzelést, hogy az orrunk folyamatosan nő. Egy tanulmány, amely 2500 különböző korú közép-európai ember adatait használta fel, még egy növekedési diagramot is közölt arról, hogy az évek múlásával, az életkornak megfelelően hogyan alakul az orrunk mérete.

Ahogyan öregszünk, az orrunk is egyre hangsúlyosabb része lesz az arcunknak
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

A Milánói Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint nem csupán az orr hossza és magassága növekszik, hanem az orrunk teljes felülete is. 

Arra a következtetésre jutottak, hogy mire 65–80 évesek leszünk, körülbelül 15 százalékkal több helyet foglal el az arcunkon az orrunk, mint amikor 18–30 évesek vagyunk.

Nincs tényleges növekedés, csak a bőr változik

A tudósok azonban arra is rájöttek, hogy az orrunk és a fülünk méretének változása nem a tényleges növekedés következménye. Köztudott, hogy körülbelül 20 éves korunkra nagyjából elérjük a végleges testmagasságunkat, ezután a csontjaink már nem szoktak túl sokat nőni. 

Az izmaink, a bőrünk és a porcunk azonban életünk során folyamatosan változik, elkopnak, feszülnek, kinyúlnak a súlygyarapodástól vagy a fogyástól, elvékonyodnak hormonváltozástól vagy a sérülésektől.

Az orr bőre és struktúrája az életkorral veszít rugalmasságából, aminek következtében az orr megnyúlik és megereszkedik. Ennek az az oka, hogy az orr bőrén lévő mirigyek, különösen az orr hegyén, megnagyobbodhatnak, amitől szélesebb és vaskosabb lesz az orr. Az egyelőre még nem tisztázott, hogy maga a porc folyamatosan növekszik-e az orrunkban.

Ugyanez igaz a fülünkre is, csak itt az érzékszervben lévő porc nagy része bomlik le, és ennek hiányában már nincs, ami megtámassza a megnyúlt bőrt, mint korábban. Ennélfogva úgy tűnhet, hogy a fülünk folyamatosan nő, de ami valójában történik, annak sokkal inkább az érzékszervek alakváltozása az oka.

Nem véletlen, hogy úgy tűnik, az idős embereknek megnyúlik az orruk és a fülük
Fotó: AWelshLad / Getty Images Hungary

Mindezt még hangsúlyosabbá teszi az is, hogy az életkor előrehaladtával az arcszerkezetünk egyéb módon is megváltozik. Például lazább lesz az állkapocsvonal és vékonyabbak lesznek az ajkak.
A tudomány jelenlegi állása szerint a fül- és az orrváltozást nem tudjuk megakadályozni, csupán kozmetikai műtétekkel korrigálni.

A hiedelemmel ellentétben nem fog megnőni az orrunk, ha lódítunk, vagy elhallgatjuk az igazságot, de való igaz, hogy ez az érzékszervünk bizony lebuktathat bennünket, ha nem az egyenes úton járunk. Ha szeretnéd tudni, hogyan lehetséges ez, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.