Ezt árulja el az egészségedről, ha megváltozik a vizeleted színe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Biztosan te is megijednél, ha azt látnád a vécében, hogy a vizeleted kék színű lett. Pedig ez is előfordulhat, és még csak nem is feltétlenül betegség jele ez a változás.

Az egészségügyi laborokban dolgozók sokszor már a vizelet színéből is meg tudják mondani, hogy nem iszol eleget, vagy hogy probléma lehet a cukroddal. Neked is érdemes – az évenkénti vizeletvizsgálat mellett – időnként bekukkantani a vécébe, és ha valami rendellenességet vagy változást tapasztalsz, felkeresni az orvosodat. 

Nem jelez mindig bajt

Az egészséges vizelet átlátszó, halványsárga színű. Ha picit sötétebbé válik, akkor egyértelmű, hogy többet kellene innod, mivel a folyadék hígítja a vizelet sárga pigmentjeit. A vizelet színe azonban egészen változatos lehet – meglepő módon akkor is változhat, ha például túl sok spárgát eszel, vagy új gyógyszert kezdesz szedni –, de akár belső vérzésre, húgyúti fertőzésre vagy a máj betegségére is felhívhatja a figyelmet az eltérés. 

A cékla mellett a szeder is okozhatja a vizelet piros színét
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A rózsaszín vagy vörös vizelet a húgyúti vérzés jele lehet. Ezt okozhatja akár vesekő, megnagyobbodott prosztata vagy ciszta, amelyek hatására sérülhetnek az erek.

A vesekő és a ciszta emellett fájdalmat és vizelési nehézségeket okozhat, a megnagyobbodott prosztata miatt pedig gyakrabban kell járnod a mosdóba, illetve akár inkontinencia is jelentkezhet.

Vannak azonban szerencsére olyan esetek is, amikor a pirosas elszíneződés nem utal betegségre. Előfordulhatnak például bizonyos gyógyszerek – például egyes tüdőbetegségekre szedett készítmények vagy a vérhígítók – esetén ilyen tünetek, sőt, egyes gyümölcsök és zöldségek – a cékla, a szeder és a rebarbara – nagy mennyiségben fogyasztva is eredményezhetik a vizelet rózsaszínes, pirosas árnyalatát. 

Narancsszínű vizeletet gyógyszerek is okozhatnak 

A narancsszínre változó vizeletet okozhatják olyan gyógyszerek, amelyek fenazopiridint tartalmaznak. Ilyen hatóanyagú tablettákat általában hólyaghurut és vesemedence-gyulladás kezelésére szoktak felírni az orvosok. Ugyanez tapasztalható egyes székrekedés elleni gyógyszerek esetében és akkor is, ha valaki rákellenes kezelés kapcsán szed kemoterápiás gyógyszert.

Megfigyelték azt is, hogy egyes gyulladásos állapotok kezelésére szolgáló tabletták – például amit reumás ízületi gyulladás esetén alkalmaznak – szintén narancsszínűre színezik a vizeletet, de még a könny és az izzadság árnyalatát is megváltoztathatják.

Ezenkívül egyes étrend-kiegészítők is okozhatnak ilyen elszíneződést, akár vitaminok is, mint az A- és a B12-vitamin. Ha béta-karotint tartalmazó ételekből – mint például a sárgarépa – sokat eszel, szintén ne lepődj meg, hogy a vécébe kukkantva narancssárga színű folyadékot látsz. De mindez arra is figyelmeztethet, hogy nem iszol elég folyadékot. 

Bizonyos gyógyszerek mellékhatása is lehet a vizelet megváltozott színe
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

Ugyanakkor, sajnos komolyabb problémát is jelezhet a narancssárga vizelet, akár a májjal vagy az epevezetékkel kapcsolatos betegséget is, főleg, ha a székleted ezzel párhuzamosan világosabb színű lesz. 

A sok sport is megváltoztathatja a színét 

Talán el sem hiszed, de bizony előfordulhat, hogy a vizelet kék vagy akár zöld színű lesz. A leggyakoribb ok az orvosi vizsgálatokhoz használt kontrasztanyag.

Akad olyan ritka, vérrel kapcsolatos betegség is, amely megnehezíti a vörösvértestek oxigénszállítását a szövetekhez és más sejtekhez. A methemoglobinémia gyakori jele a sápadt bőr, a fáradtság, a gyengeség, a fejfájás, a hányinger, a hányás, a rendkívüli álmosság, az eszméletvesztés és a szapora légzés. Ebben az esetben is változhat a vizelet színe, de vannak olyan gyógyszerek – például depresszióra, fekélyre, hányinger csillapítására vagy reflux kezelésére szolgáló készítmények –, amelyek zöldeskékre színezik a vizeletet. Hasonló tünetet tapasztalhatnak azok is, akik egy ritka genetikai rendellenességben, hiperkalcémiában szenvednek, amely során a vérben magasabb a kalciumszint a normál értéknél. 

A túlságosan megerőltető sport is járhat meglepő következményekkel
Fotó: Paul Bradbury / Getty Images Hungary

A barna vizelet annak a jele is lehet, hogy túl sok zöldséget és hüvelyest fogyasztasz. Egyes babfélék, a rebarbara és az aloe is okozhat sötétbarna vizeletet. Ebben az esetben is igaz, hogy a gyógyszerek komoly hatással lehetnek a kiválasztott folyadék színére: barnás árnyalatúvá változtathatják egyes maláriagyógyszerek, de székrekedésre, illetve magas koleszterinszintre felírt tabletták és antibiotikumok is. 

Egyes máj- és vesebetegségek, valamint húgyúti fertőzések a vizeletet sötétbarnává változtathatják, ilyen például az epevezeték elzáródása, de belső vérzés is okozhat ilyen tüneteket. De ha túl sokat sportolsz, vagy akár izomsérülést szenvedsz, az a salakanyag felhalmozódását okozhatja, ami szintén elsötétítheti a vizeletet.

Ha kíváncsi vagy, miről árulkodhat, hogy hányszor mész mosdóba, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.