Az emberek negyede szenved tőle: végre megoldást találhatnak a kínzó tünetekre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ráadásul minden tizedik gyerek életét megnehezíti. Most olyan helyről érkezhet a megoldás, amire nem is gondoltak.

Az ekcéma nemcsak kellemetlen, viszketéssel, piros, hólyagos, megvastagodott bőrrel jár, de sokszor lelki problémát is okoz a bőrbetegségben szenvedőknek. Most azonban úgy tűnik, hogy a Harvard Egyetem kutatói rátaláltak a viszketést kiváltó okra, amely kezelhetővé teheti hosszú távon a problémát. 

Az ekcéma nem gyógyítható

Az ekcéma oka máig nem tisztázott, a szakemberek úgy gondolják, hogy az immunrendszer nem megfelelő működése, genetikai tényezők, de környezeti faktorok – például irritáló anyagok – vagy akár lelki okok is állhatnak a háttérben. A kipirosodott bőr kihólyagosodik, nedvet ereszt, hámlik és meg is vastagszik.

A csecsemők körülbelül 10 százalékát érinti a betegség, ami nem gyógyítható, ám jó hír, hogy azok, akik gyermekkorukban ekcémások, általában tinédzserkorukra kinövik a betegséget.

Az ekcémától szenvedők azonban nemcsak a bőrtüneteket tapasztalják, de gyakran előfordul ingerlékenység vagy álmatlanság is körükben. A betegséget súlyosbíthatja a meleg, a por, bizonyos szappanok és tisztítószerek, de akár a stressz is. Fontos, hogy ezeket lehetőleg kerüljék a betegek, illetve szükség esetén bőrpuhító készítményeket alkalmazzanak. A bőrgyógyászok általában először krémeket és lemosókat írnak fel a száraz bőr kezelésére, valamint szteroidos krémeket a duzzanat és a bőrpír csökkentésére.

A gyerekek nagy része tinédzserkorára kinövi az ekcémát
Fotó: SBenitez / Getty Images Hungary

Véralvadásgátló segíthet?

A Harvard Egyetem friss kutatása szerint azonban hamarosan búcsút mondhatnak az ekcémások a bosszantó viszketésnek, ugyanis úgy tűnik, megtalálták azt a baktériumot, ami a tünet hátterében áll. A Staphylococcus aureus nevű baktérium felelős a leküzdhetetlen vakarózásért, miközben eddig azt gondolták, hogy a viszketést maga a bőr gyulladása okozza.

Valójában azonban a viszketést kiváltó folyamat elkülönül az ekcéma okától, amelyet az orvosi szaknyelv atópiás dermatitisznek hív.

A Staphylococcus aureust, a bőrbaktériumok gyakori típusát azonosították a felelős baktériumként, amely az emberek 30 százalékánál megtalálható, legfőképpen az orrukban. A kutatók úgy vélik, hogy egy – az Egyesült Államokban már forgalomba hozott – pirula, amelyet eredetileg véralvadásgátlóként írnak fel a stroke és a szívinfarktus kockázatának elkerüléséért, olyan anyagot tartalmaz, amely képes elűzni a leküzdhetetlen viszketést. 

A vegyszerek, illetve az illatszerek is súlyosbíthatják a tüneteket
Fotó: Evgeniia Siiankovskaia / Getty Images Hungary

Ördögi körbe kerülnek

A Harvard Egyetem kutatócsoportja egereken végzett kísérletet: az állatok, amelyeket kitettek a Staphylococcus aureus baktériumnak, rövid idő után elkezdtek vakarózni, és ez hamarosan bőrkárosodáshoz vezetett. Ezután az orvosok módosították a baktériumot, hogy ráleljenek, mely enzim felelős a viszketésért. 

Az egereken végzett kísérletek reményt keltő eredményt hoztak
Fotó: Adam Gault / Getty Images Hungary

Liwen Deng, a Harvard Egyetem kutatója elmondta: „Kipróbáltuk, hogy blokkolhatjuk-e a receptort, és csökkenthetjük-e a viszketést az egereken, és azt találtuk, hogy ezzel a módszerrel valóban hatékonyan csökkenthető a viszketés.” 

Isaac Chiu, a Harvard Medical School immunológiai docense hozzátette: „Ezek a gyógyszerek blokkolják a vérlemezkék receptorait, amelyek részt vesznek a véralvadásban.”

Idézőjel ikon

A viszketés nem a fejünkben létezik; különleges idegek okozzák, amelyek jeleket küldenek az agynak. A gyógyszerben lévő anyag viszont képes ezt az ingerületátvitelt gátolni.

Az ekcéma ördögi köre, hogy a viszketést enyhíti, ha megvakarod, ugyanakkor ezzel további károsodást okozol a bőrön, ami gyulladást gerjeszthet, és a körmöd alól baktériumok is bejuthatnak a bőr alá, amely tovább fokozza a viszketést, és fertőzésbe fordulhat. 

Ha kíváncsi vagy, mivel kezelheted száraz, viszkető bőrödet, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?