Tömegek szedik a gyógyszert, amely megállíthatja az egyik leggyakoribb rákfajta terjedését

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A sztatinokként ismert gyógyszerek csökkenthetik az emlőrákos nők halálozási kockázatát – derült ki egy új kutatásból.

A kutatás eredményei azt sugallják, hogy a halálozás kockázata lényegesen alacsonyabb lehet azoknál a mellrákos nőknél, akiknek csökkent a koleszterinszintjük az általában lipidcsökkentő gyógyszereként felírt sztatinok szedése után. Ez azért is nagy szó, mert az emlőrák a leggyakrabban előforduló daganatos betegségként évente több mint 500 ezer nő halált okozza világszerte.

Így hatnak a sztatinok a mellrákra

Korábbi tanulmányok szerint a magas koleszterinszint összefüggésbe hozható a mellrák nagyobb kockázatával. A JAMA Network Open című tudományos folyóiratban közzétett kutatás eredménye azonban arra utal, hogy a sztatinok alkalmazása megszakíthatja a rákos sejtek jelátvitelét és a tumor fejlődését.

A sztatinokként ismert gyógyszerek koleszterincsökkentő hatásukról ismertek
Fotó: rogerashford / Getty Images Hungary

„A sztatinok potenciálisan előnyös szerepet játszhatnak az emlőrák kezelésében, kiemelve a koleszterinkezelés fontosságát a rák prognózisában” – jegyezte meg az eredmény kapcsán dr. Wael Harb hematológus és onkológus szakember.

A vizsgálat során a kutatók 13 378 mellrákos nőnél értékelték a sztatinok hatását egy 4,5 éves periódus alatt. Így jöttek rá, hogy azoknál, akik diagnózisuk után elkezdték szedni a gyógyszereket, és ezáltal alacsonyabb lett a koleszterinszintjük, csökkent a halálozás kockázata. Hasonló megfigyelést tettek az ösztrogénreceptor-pozitív emlőrákos esetekben is.

A kockázat tovább csökkent a sztatinhasználat növekvő intenzitásával – állapította meg a tanulmány.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, a halálozás esélye nem változott azoknál a nőknél, akiknek a koleszterinszintje nem csökkent jelentősen a sztatinok szedése után, és azt gyanítják, hogy a gyógyszerek az áttétes betegségben szenvedők túlélési arányát sem javítják.

Innen ismerhető fel a mellrák

Az emlőrák a mell rosszindulatú megbetegedése, az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganattípus. Első érzékelhető tünete az emlőben kialakuló, fájdalmatlan csomó vagy megvastagodott szövet. Veszélye, hogy a tumor egy bizonyos idő elteltével áttöri a hámszövet és a kötőszövet határán elhelyezkedő struktúrát, majd áttéteket okozhat a nyirokcsomókban, a tüdőben, a májban, a csontban és az agyban. Kezelése általában komplex, vagyis sebészeti, sugárterápiás és kemoterápiás beavatkozások kombinációját igényli.

Egyelőre nem írják fel mellrákra gyógyszerként 

Harb szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy a mellrákban szenvedőknek – leginkább az ösztrogénreceptor-pozitív daganatok érintettje számára – előnyös lehet a sztatinterápia, különösen, ha az csökkenti koleszterinszintjüket.

A sztatinokat azonban jelenleg nem írják fel rutinszerűen az emlőrák kezelésére. Szakemberek szerint ez még túl korai lenne.

A gyógyszer mellrák elleni terápiás alkalmazására még várni kell
Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

„A tanulmány eredményei a meglévő kutatásokkal együtt előkészíthetik az utat a jövőbeli klinikai vizsgálatok előtt, és potenciálisan integrálhatják a sztatinterápiát a mellrák szokásos kezelésébe, de előnyeinek megerősítéséhez további kutatásokra van szükség” – mondta az onkológus.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.