Nem csak rákra utalhat: 7 ok, ami miatt csomót érezhetsz a melledben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbben pánikba esnek, amikor csomót találnak a mellükben. Tudni kell azonban, hogy a mell vonatkozásában gyakoribbak a jóindulatú elváltozások, mint a rosszindulatú daganatok.

Dr. Kóródy Ágnes háziorvos a Dívány kérdésére elmondta, az emlőben talált csomók lehetnek daganatos és nem daganatos eredetűek is. A daganatos csomókat pedig két további kategóriára, jóindulatú és rosszindulatú daganatra oszthatjuk. A különbség az, hogy a jóindulatú daganat sosem ad áttétet, mindig helyben marad, és a legtöbb esetben csak növekedésével, méreteivel jelenthet problémát.

Fontos a rendszeres önvizsgálat

„Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mennyire elengedhetetlen a rendszeres önvizsgálat, hiszen az emlődaganatok 90 százalékát a betegek önmaguk fedezik fel. Ez minél hamarabb történik, annál nagyobb a gyógyulási esély egy esetleges rosszindulatú daganat esetén is” – emelte dr. Kóródy Ágnes.

A szakember szerint 45–65 éves kor között kétévente – vagy gyakrabban is, ha ezt más tényező indokolttá teszi –, kiegészítő mammográfia vizsgálat is szükséges. Azonban ezt megelőzően, 35 éves kortól havonta, a menstruáció befejeztét követő egy héttel javasolt az önvizsgálat.

„Általánosságban elmondható, hogy a sima felszínű, környezetétől jól elmozdítható, fájdalmatlan csomó inkább jóindulatú eltérésre utal, míg a porckemény tapintatú, a környező szövetekhez »kapaszkodó« elváltozás inkább rosszindulatúságot feltétételez. Érdemes odafigyelni a kísérő tünetekre is, mint a mellbimbó váladékozása vagy behúzottsága, esetleg a hónaljban tapintható nyirokcsomó.”

A mellben lévő csomók nem feltétlenül okoznak fájdalmat
Fotó: Nature / Getty Images Hungary

Íme, 7 egészségügyi állapot, ami miatt csomók keletkezhetnek a mellben.

1. Papilloma

Az intraductalis papilloma egy jóindulatú emlődaganat, ami a tejcsatornákban és a mellbimbótól távolabb elhelyezkedő egyéb csatornákban alakulhat ki.

A papillomák különböző szövetekből és erekből állnak, amelyek csomót okozhatnak.

Orvosok szerint a papilloma kezelése a tünetek méretétől és súlyosságától függően változhat. Ha a panaszok súlyosak, vagy egyéb egészségügyi problémák is felmerülnek, műtéti beavatkozásra lehet szükség.

Nem árt tudni, hogy azoknál, akiknek egynél több papillomájuk van, enyhén megnövekedhet a mellrák kialakulásának kockázata is.

2. Menstruáció

A menstruáció előtt és alatt különféle változásokon mehetnek keresztül a mellek. Ilyenkor gyakori, hogy megduzzadnak, fájnak vagy érzékennyé válnak. Ez annak köszönhető, hogy a menstruáció körüli időszakban több folyadék gyülemlik fel bennük.

Ha hasonló tüneteket tapasztalsz, vény nélküli fájdalomcsillapítókkal, illetve meleg vagy hideg borogatással enyhíthetsz a kellemetlenségeken. Érdemes lehet meggyőződnöd arról is, hogy a melltartód pontosan illeszkedik-e.

3. Fibroadenoma

A mellmirigyek szöveteiből álló fibroadenomák az emlő jóindulatú daganatai, amelyek a leggyakrabban pubertás és a terhesség alatt jelentkeznek. Ezek feszes, gumiszerű hatást kelthetnek, és könnyen mozoghatnak a bőr alatt, de általában nem okoznak fájdalmat.

A fibroadenomák diagnosztizálása ultrahanggal vagy mammográfiával történhet. Műtéti eltávolításuk csak akkor indokolt, ha a biopszia eredményei nem egyértelműek, vagy a keletkező csomó nagyobbra nő.

4. Fibrocisztás emlőbetegség

Fibrocisztás emlőbetegségről akkor beszélünk, amikor az emlő rostos szövete elváltozásokat mutat, és/vagy ciszta alakul ki.

A ciszták gyakran kéz a kézben járnak a fibrózissal.

A fibrocisztás emlőelváltozások nem növelik a mellrák kockázatát. Ha azonban az ultrahang azt mutatja, hogy a ciszta szilárd anyagot tartalmaz, biopsziát kell venni, mivel rákos elváltozásra utalhat.

5. Zsírnekrózis

A zsírnekrózis azt jelenti, hogy a mell zsírszövete elhal, jellemzően sérülés, műtét vagy sugárzás következtében. Ez kemény tapintású csomók képződésével járhat, ami elég ijesztő tud lenni, de általában nem igényel orvosi beavatkozást, és fájdalommal sem jár.

Pontos diagnózist csak az orvos állíthat fel
Fotó: verbaska_studio / Getty Images Hungary

6. Phylloid tumor

Ezek más daganatokkal ellentétben az emlők kötőszövetében képződnek, és több csomó megjelenéséhez vezethetnek. Bár többségében jóindulatúak, megállíthatatlanul növekedhetnek, ráadásul minden negyedik phylloid tumor rákos, ami nem reagál a kemoterápiára vagy a hormonális mellrákkezelésre. Éppen ezért egyetlen ismert kezelési módja a műtét. Ha a daganat rákos, elkerülhetetlen lehet az emlő egy részének vagy akár egészének eltávolítása is.

7. Mellrák

A mellben található csomók a mellrák leggyakoribb tünetei. Ezekre a csomókra jellemző, hogy kemények, de fájdalommentesek.

A mammográfiával vagy röntgennel diagnosztizálható mellrák egyéb tünetei a következők lehetnek:

  • duzzanatok megjelenése,
  • a mellbimbó visszahúzódása,
  • a mellbimbó váladékozása,
  • mellvörösség,
  • mellbimbó- vagy mellszárazság.

Ha csomót találsz a melledben, fordulj orvoshoz

Amennyiben változást észlelsz a melleidben, fontos, hogy mielőbb felkeresd háziorvosod vagy nőgyógyászod, hogy a további vizsgálatok révén mihamarabb kiderüljön, valóban jóindulatú-e a csomó, vagy esetleg rosszindulatú tumorról van szó.

Egy jóindulatúnak tűnő ciszta belsejében is kialakulhat a rosszindulatú sejtburjánzás, ezért nem elegendő csak a fizikális vizsgálat. A képalkotó, vagyis mammográfiai vagy ultrahang-vizsgálatot követően a biztos diagnózis érdekében rendszerint mintavételre is sort kell keríteni” – tisztázta dr. Kóródy Ágnes.

„Amennyiben jóindulatú az eltérés, attól függően, hogy miről is van szó, a rendszeres követés sem maradhat el, hiszen egyes eltérések jelenléte előrevetítheti, hogy a betegnek fokozott hajlama van a rosszindulatú rákos megbetegedés kialakulására” – tette hozzá a szakember.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.