Segít elaludni, de ha túlzásba viszed, egész éjjel fent leszel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Álmatlanság ellen kiváló segítség lehet, ha kapszulaként szedhető formában pótoljuk a melatonint. Ezt a hormont a szervezetünk is termeli, ám ha nem elegendő mennyiségben, akkor nem lesz pihentető az alvás. Érdemes azonban óvatosan bánni vele, mert akár kellemetlen mellékhatásokat is okozhat.

Egy nemrég készült felmérés során kiderült, hogy a magyarok 60 százaléka, köztük is főleg a nők alszanak rosszul, és ennek számos élettani hatása is van. A hír azonban, hogy a pihentető alvásért lehet tenni akár úgy, hogy megteremtjük az éjszakai pihenéshez szükséges ideális környezetet, akár úgy, felkészítjük a szervezetünket a nyugodt alvásra. Ez utóbbiban lehet segítségünkre a melatonin hormon.

Mi az a melatonin?

A melatonin egy neurohormon, melyet az agy tobozmirigyei termelnek, főként éjszaka. Ez a hormon készíti fel a testünket az alvásra, éppen ezért nevezik „alváshormonnak” és „a sötétség hormonjának” is. Nem véletlen tehát, hogy a melatoninkiegészítőket gyakran használják alvássegítőként, hiszen megkönnyítik az elalvást, javítják az alvás minőségét és növelik az alvás időtartamát. 

Az eddigi tapasztalatok szerint a melatonin hormon pótlása nem okoz függőséget
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Nem árt azonban tudni, hogy a melatonin nem csupán az alvásra van hatással. Szerepet játszik a szervezet antioxidáns védekezésében is, segít szabályozni a vérnyomást, a testhőmérsékletet és a kortizolszintet, valamint a szexuális és immunfunkciókat is befolyásolja. 

Miután használata évről évre növekszik, az orvosok egyre gyakrabban figyelmeztetnek a melatonin lehetséges mellékhatásaira.

Van-e mellékhatása a melatoninnak?

A melatonin biztonságos használatára vonatkozóan több kutatást is elvégeztek, de egyik sem talált komoly mellékhatásokat, ami azt jelenti, hogy a hormon pótlása nem okoz függőséget vagy elvonási tüneteket. Számos tanulmányban számoltak be az orvosok olyan általános tünetről, mint szédülés, fejfájás, hányinger és izgatottság. Ezek azonban egyformán gyakoriak voltak a hormonkezelést és a placebót fogyasztó csoportban is, így nem tulajdoníthatóak a melatoninnak.

Mindenképpen be kell tartani az adagolásra vonatkozó javaslatokat
Fotó: Oleksandra Troian / Getty Images Hungary

A melatoninkiegészítőket általában rövid távon biztonságosnak tekintik, még akkor is, ha nagyon nagy dózisban szedik őket. Azonban további kutatásra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, a hosszú távon alkalmazva is biztonságosnak nyilvánítható-e az alkalmazása.
Mindenesetre nem árt óvatosnak lenni, és betartani a melatonin adagolására vonatkozó javaslatokat, hogy elkerüljük az alábbi kellemetlen mellékhatásokat.

Napközbeni álmosság

Miután a melatonin egy alvássegítő hormon, az ezt tartalmazó készítményeket este kell bevenni. Ha a nap más szakaszában szedjük, akkor akár napközbeni álmosságot okozhat, ami a melatonin esetében nem mellékhatás, hanem a rendeltetésszerű funkciója.

Ha túl későn vesszük be a melatonint, napközben álmosak lehetünk
Fotó: Goodboy Picture Company / Getty Images Hungary

De megzavarhatja a nap folyamán az éberséget az is, ha valakinek a szervezetéből lassabban ürül ki a melatonin, mert ez meghosszabbítja azt az időt, amíg a melatonin szintje magas marad a kiegészítők bevétele után. A napközbeni álmosság nemcsak a teljesítményt rontja, de a balesetek kockázatát is növeli. 

Noha ez a legtöbb egészséges felnőttnél nem jelent problémát, az idősebbek esetében azonban gondot okozhat.

Kölcsönhatás gyógyszerekkel

Kutatás bizonyítja, hogyha a melatonint bizonyos altató gyógyszerekkel együtt szedik, akkor az alvást segítő hormon káros hatással lehet a memóriára és az izomteljesítményre.
A melatonin nem csupán az altatókkal léphet kölcsönhatásba, hanem nagy dózisban szedve vérhígítóként is hathat.

A melatonin kölcsönhatásba léphet több gyógyszerrel is
Fotó: Kryssia Campos / Getty Images Hungary

Csökkent testhőmérséklet

Egyeseknél a melatonin enyhe testhőmérséklet-csökkenést is okozhat. Bár ez általában nem jelent problémát, változást azonban mindenképpen azoknál, akiknek nehezebben viselik, ha fáznak.

Fejfájást okozhat

A nappali álmosság mellett a melatonin gyakran okoz fejfájást és szédülést is, hiszen mint minden újonnan szedett gyógyszer vagy táplálék-kiegészítő, ez a megnövelt dózisban bevitt hormon is beleszól a szervezet addigi, természetes működésébe. A melatonin ráadásul a cirkadián ritmust, azaz a szervezet 24 órás belső óráját szabályozza. Éppen ezért, ha nem az előírásoknak megfelelően szedjük a tablettát, vagyis túl későn vesszük be és korán kelünk, akkor épp a mély alvás közepén érhet az ébredés, ami fejfájást okozhat.

A nagy dózisú hormonpótlás akár fejfájással is járhat
Fotó: Ekaterina Goncharova / Getty Images Hungary

Emésztési problémák

A melatonin szedése gyakran okoz hányingert, székrekedést és hasi görcsöket. A szakértők éppen ezért azt javasolják, hogy kezdetben mindenképpen kis dózisban fogyasszuk. Ha azt tapasztaljuk, hogy a készítmény irritálja az emésztőrendszerünket, a fogyasztását azonnalabba kell hagyni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.